Joe Biden esetleges eltávolításáról beszélt a képviselőház elnöke

  • narancs.hu
  • 2023. július 26.

Külpol

Egy titkosszolgálati feljegyzés szerint az elnök kenőpénzt fogadott el attól az ukrán energiacégtől, amelynek vezetésében fia is benne volt. 

Az amerikai képviselőház republikánus elnöke szerint Joe Biden elnök és családjának pénzügyi körülményeit ki kell vizsgálni, és ez akár az elnök eltávolítására irányuló eljárást is eredményezhet - írja az MTI. 

Kevin McCarthy kedden a törvényhozás épületében újságírók előtt kijelentette, hogy a képviselőházi bizottság folytatja vizsgálatát az elnök családjához érkező külföldi pénzekkel kapcsolatban. A politikus először hétfőn egy televízióinterjúban említette meg az eljárás lehetőségét a jelenleg zajló kongresszusi vizsgálattal összefüggésben, amikor úgy fogalmazott, hogy csak az információ útját követik.

A demokraták szerint semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre az elnök meg nem engedett tevékenységére. 

Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője keddi sajtótájékoztatóján annyit mondott

az elnök elleni esetleges eltávolítási eljárásra irányuló kérdésre, hogy „politikai elterelés”,

ami nem élvezi az emberek, de a képviselőházi republikánusok többségének támogatását sem. A kongresszus alsóháza, a képviselőház republikánus vezetésű felügyeleti bizottsága jövő hétfőn az elnök családja elleni feltételezésekről zárt ajtók mögött hallgatja meg Devon Archert, Hunter Biden, korábbi üzlettársát. 

Chuck Grassley republikánus szenátor a múlt héten nyilvánosságra hozott egy, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) birtokában lévő feljegyzést egy informátor állítólagos bejelentéséről, ami szerint a jelenlegi elnök megvesztegetési pénzt fogadott el attól az ukrán energiacégtől, a Burismától, amelynek igazgatótanácsában fia Hunter Biden is tag volt.

Hunter Biden már hosszú idő óta republikánus célkeresztben van, amiért 2014-ben még alelnökként Joe Biden állítólag egy egymilliárd dolláros segély megvonásával fenyegette meg Petro Porosenko akkori ukrán elnököt, ha nem a fiát, Hunter Bident nevezik ki az ukrán gázipari cég, a Burisma Holdings igazgatótanácsi tagjának. Hunter Biden 2014-től 2019-ig viselte is a tisztséget, a republikánusok szerint pedig Joe Biden alelnökként nyomást gyakorolt az ukránokra, hogy váltsák le a Burisma Holdings ellen vizsgálódó Viktor Sokin főügyészt. Utóbbi 2016-ban meg is történt, a kijevi parlament leváltotta a korruptnak tartott főügyészt. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy Joe Biden nyomást gyakorolt volna ezért a fia védelmében, és arra sem, hogy az ukránok valaha vizsgálták volna a fia ügyeit. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.