Joe Biden nyerte a demokraták dél-karolinai előválasztását

  • narancs.hu
  • 2020. március 1.

Külpol

Tom Steyer kaliforniai milliárdos pedig kiszáll az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből.

A demokraták dél-karolinai előválasztásán Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke győzött, Tom Steyer kaliforniai milliárdos pedig bejelentette, hogy kiszáll az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből – írja az MTI.

Az első részeredmények szerint Biden a voksok csaknem 50 százalékát szerezte meg, a második helyen, messze lemaradva, valamivel több mint 19 százalékos szavazataránnyal Bernie Sanders végzett. Az első felmérések szerint Biden elsősorban a 45 éven felüliek és az afroamerikaiak bizalmát nyerte el. Nagyarányú győzelmét elemzők különösen fontosnak tartják, hiszen a volt alelnök az előválasztási folyamat első három szavazásán - Iowában, New Hampshire államban és Nevadában - nem szerepelt jól. A dél-karolinai eredmények azonban meglendíthetik a kampányát, jótékony hatással lehetnek a március 3-án egyszerre 14 államban tartandó előválasztások eredményeire is.

"A demokraták olyan elnökjelöltet akarnak, aki demokrata párti" - jelentette ki Biden a győzelem éjszakáján Columbiában híveinek.  Tom Steyer kaliforniai milliárdos még a végeredmények előtt, de már a részeredmények ismeretében bejelentette: befejezi kampányát és kiszáll az elnökjelöltségért folytatott versengésből. "Mondtam korábban is, hogy amennyiben nem látok esélyt a győzelemre, abbahagyom kampányomat. És tisztességesen megmondom: nem látom a lehetőségét, hogy elnyerhetem az elnökjelöltséget" - közölte Steyer, aki elsősorban környezetvédelmi programmal kampányolt.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.