Nem segített Orbán támogatása Ficóéknak

  • Lajos P. János
  • 2020. március 1.

Külpol

Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az ellenzék Szlovákiában, Robert Fico pártja, amely az utóbbi tizennégy évben minden választást megnyert, most komoly vereséget szenvedett. A parlamentben 1989 óta először nem lesz magyar párt. Gyorselemzésünk Pozsonyból.

A viszonylag magas részvétel mellett zajlottak szombaton a választások északi szomszédunknál, ami már nap közben arra utalt: valami készülődik, a kormányzópárt, a magát baloldaliként meghatározó, valójában retorikájában leginkább a Fideszhez hasonlító Smer bukni fog.

Végül a 65,8 százalékos részvétel mellett a választók teljes kormányváltást értek el. Ezzel befejeződött a Ján Kuciak újságíró és jegyese két évvel ezelőtti gyilkossága által elindított folyamat.

Az utóbbi néhány hétben végzett felmérések ugyan már jelezték Igor Matovič pártjának, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségeknek (OľaNO) a gyors erősödését, de a 25 százalék feletti eredmény még ezek fényében is meglepő. A párt ősszel még 6 százalék körüli támogatottsággal rendelkezett, innen jutott el oda rendkívül rövid idő alatt, hogy megnyerte a választást, mi több, koalícióban alkotmányozó többsége is lehet (erre később visszatérünk - a szerk.). Ezzel az eredménnyel 53 helyet szerezhet a 150 tagú parlamentben, és ő kezdheti meg a kormányalakítási tárgyalásokat.

Ficóék nagyot estek

A választás egyik vesztese a Robert Fico vezette Smer, amely mindösszesen 18,29 százalék támogatottságot szerzett, ami több mint 10 százalékponttal marad el a négy évvel ezelőtti eredményétől. A vereség nem olyan súlyos, mint ahogyan azt az előrejelzések mutatták – az exit poll csak 15,6 százalékot jelzett a pártnak –, de így is ez a leggyengébb eredménye a 2002-es első megmérettetése óta.

Így a Smer nyolc év kormányzás után most ellenzékbe kerül. Nem segített rajta az sem, hogy megpróbált rájátszani a menekültellenességre: Peter Pellegrini kormányfő, és a párt listavezetője néhány hete Orbán Viktorral szemlézte a magyar-szerb határkerítést, ahol a magyar miniszterelnök beszédében csöppet sem fogta vissza magát.

Rég migránsozott oly' nagyot Orbán, mint ma

Legyünk őszinték, valahol már hiányzott. Arra kell számítani, hogy egyre növekedni fog a migrációs nyomás a déli határon, egyre többen és egyre szervezettebben érkeznek, ahogy javul az időjárás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Röszkén, ahol Peter Pellegrini szlovák kormányfővel megtekintette a határkerítést. A miniszterelnök sajtónyilatkozatában kiemelte: itt nemcsak a magyar, hanem a szlovák határt is védik.

Az protestpártként működő OĽaNO válogathat a koalíciós partnerek közül, akár alkotmányos többséggel bíró kormányt is összeállíthat. A parlamentbe hat párt került be, vezetőik választások alatt tett kijelentései alapján akár négypárti, alkotmányos többséggel rendelkező koalíció is összeállhat.

Alkotmányos többség jöhet

Ezt szeretné Igor Matovič, az OĽaNO elnöke is. A három lehetséges partnere a Sme rodina (Család vagyunk), az SaS (Szabadság és Szolidaritás) és az Emberekért (Za ľudí) pártok. Ha létrejön a négyes koalíció, akkor 95 szavazata lenne a parlamentben – az alkotmányos többség Szlovákiában 90 voks.

A felmérésekhez képest jobban szerepelt a választáson Boris Kollár protestpártja, a Sme rodina, amely a kormánykoalíció második legerősebb pártja lehet. Kollár kétes múltja miatt – az 1990-es években alvilági körökben mozgott – azonban akár ki is maradhat a kormányból, mivel pártja nélkül is meglenne – igaz, csak szűken – a kormányzáshoz szükséges többség.

Igor Matovic ünnepel

Igor Matovic ünnepel

Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Matovič stabilan számíthat az SaS és a Za ľudí támogatására, viszont kormányt tudna alakítani akkor is, ha valamelyiket kihagyná. Richard Sulík jobbliberális pártja, az SaS nem lehet teljesen elégedett a 6,21 százalékos eredménnyel, de az utóbbi hetekben ennél kevesebbet is mértek neki.

Andrej Kiska korábbi köztársasági elnök tavaly alapított formációja, a Za ľudí is jobb eredményre számított, néhány hónappal ezelőtt még 9 százalék körül mérték.

Orbánék támogatottja kiesett

A választáson gyengén szerepelt mindkét magyar párt. Nagyon leégett a Smerrel eddig kormányzó, Bugár Béla vezette Híd, amely csak kicsivel több mint 2 százalékot kapott. Ezzel elesik az állami támogatástól is, amely csak 3 százalék felett jár.

A másik formáció, a magyar kormány által nagyban segített Magyar Közösség Pártjára (MKP) épülő többpárti együttműködés, a Magyar Közösségi Összefogás sem jutott be. Csak arra lehet büszke a 3,91 százalékos eredménnyel, hogy a magyar választók körében megverte a Hidat. A Fidesz szlovákiai csatlósának is tartott MKP várhatóan arra kényszerül, hogy újra leüljön tárgyalni a Híddal.

Bugár Béla szomoró

Bugár Béla szomorú

Fotó: MTI

 

A gyenge választási eredmény vezetőcserét is jelent majd a pártokban, Bugár már bejelentette lemondását a pártelnöki posztról, várható, hogy Menyhárt József, az MKP elnöke is megteszi ezt a napokban. Szerény vigasz, hogy Matovič többször is megígérte: tekintettel lesz a magyar kisebbség érdekeire.

A balliberális koalíció bukott, gyengültek a fasiszták

A választás nagy vesztese az utóbbi években létrejött Progresívne Slovensko (Progresszív Szlovákia) és a Spolu (Együtt) által létrehozott, PS-Spolu néven futó balliberális koalíció. Szövetségként a bejutáshoz hét százalékos eredményre lett volna szükségük, ezt néhány száz vokssal elbuktát – csak 6,96 százalékot szereztek. Pedig tavaly a PS-Spolu volt az európai parlamenti választások nagy meglepetése.

Bukta a választásokat a nagy hagyományokkal rendelkező Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) is, amely néhány tizeddel maradt el az 5 százalékos bejutási küszöbtől, 4,65 százalékos eredményt ért el.

A négy évvel ezelőttihez képest kicsit gyengült Marian Kotleba neonáci pártja a Kotlebovci-ĽSNS. Mivel azonban őket még a Smer is teljesen elfogadhatatlannak tartja, esélyük sincs a kormánypozícióra. A 7,97 százalékos eredményük azonban mutatja, hogy Szlovákiában is viszonylag erős támogatottságuk van a szélsőséges, a fasiszta Szlovák Államot dicsőítő nézeteknek.

A szlovákiai parlamenti választások eredményei:

Párt Szavazatok aránya (%) Parlamenti mandátumok száma
OĽaNO 25 53
Smer 18,3 38
Sme rodina 8 17
Kotlebovci-ĽSNS 7,9 17
PS-Spolu 6,9 -
SaS 6,2 13
Za ľudí 5,7 12
KDH 4,6 -
MKÖ 3,9 -
SNS 3 -
Híd 2 -

(A szerző a Paraméter.sk munkatársa)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.