Keményen büntetné a Facebookot a brit kormány

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. május 20.

Külpol

Az illegális tartalmak törlése mellett azt is szeretnék, ha 13 év alatt nem lehetne regisztrálni a közösségi oldalra.

Több milliárd fontig terjedő pénzbüntetésekkel sújtaná a brit kormány azokat a globális közösségi médiaportálokat, amelyek nem akadályozzák meg illegális – zaklató, fenyegető vagy terrorcselekményre buzdító – tartalmak megjelenítését felületeiken.

Matt Hancock, a digitális, kulturális, média- és sportügyekért felelős brit minisztérium vezetője a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak nyilatkozva elmondta: a kormány ősszel terjeszti a parlament elé az erről szóló törvénytervezetet, amely jogilag kötelező erejű magatartási normákat ír elő a legnagyobb közösségi médiacégek, köztük a Facebook, a Google és a Twitter számára.

Brit napilap Mark Zuckerberg bocsánatkérő levelét közli a Cambridge Analytica botrány után

Brit napilap Mark Zuckerberg bocsánatkérő levelét közli a Cambridge Analytica botrány után

Fotó: Neil Hall/MTI/EPA

Hancock szerint a törvénytervezet alapján a Facebook abban az esetben is súlyos pénzbírsággal számolhat, ha lehetővé teszi 13 évnél fiatalabb brit felhasználóknak saját Facebook-profiljuk regisztrálását.

A célok között szerepel a közösségi portálok kötelező beszámoltatása is arról, hogy milyen technikai lépéseket terveznek az olyan illegális tartalmak azonosítására és eltávolítására, mint gyermekek bántalmazásának képi ábrázolása, terrorcselekmények végrehajtásához útmutatást nyújtó videók, vagy halálos fenyegetéseket tartalmazó üzenetek.

Az együttműködést a törvényi kötelem ellenére is megtagadó közösségi médiacégek büntetési tételeit az adatvédelmi előírások megsértéséért kiszabható bírságokhoz hasonló módon állapítanák meg. Az erről szóló törvény az érintett cégek globális forgalmának 4 százalékáig terjedő pénzbüntetést tesz lehetővé, ez a legnagyobb közösségi médiacégek esetében fontmilliárdokra rúgó bírságokat jelentene.

Nemrégiben Amber Rudd volt brit belügyminiszter is arra szólította fel a globális közösségi felületeket üzemeltető internetes vállalatokat – szintén közvetlenül nevesítve közülük a Facebookot, a Twittert és a Google-t –, hogy sürgősen fejlesszenek ki olyan technológiai megoldásokat, amelyek megtisztítják felületeiket a terrorista, radikalizáló tartalmaktól.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.