Madrid megakadályozza a katalán kormány kinevezését az előzetesben ülő és külföldre menekült miniszterjelöltek miatt

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. május 20.

Külpol

Mariano Rajoy szerint provokáció a javasolt kormánynévsor.

Egyelőre nem publikálnák a hivatalos állami közlönyben az új katalán kormány kinevezéséről szóló rendeletet, így fenntartva a közvetlen spanyol kormányzati irányítást Katalóniában – írta vasárnap több spanyol és katalán sajtóorgánum spanyol kormányzati forrásokra hivatkozva.

A nyilvánosan meg nem erősített értesülések szerint ez a lépés lehet Madrid válasza arra, hogy Quim Torra új katalán elnök szombaton megnevezett 14 tagú helyi kormánylistáján szerepelnek olyan politikusok is, akik előzetes letartóztatásban, illetve külföldön, önkéntes száműzetésben vannak.

Mind a négyük ellen bírósági eljárás zajlik Spanyolországban a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezése és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

A spanyol kormány szombat este kiadott közleményében az új katalán vezető döntését „provokációnak” nevezte, és megállapította, hogy ezek szerint szándéka a párbeszédre „nem volt őszinte”.

Az új katalán kormány addig nem alakulhat meg, amíg a kinevezéséről szóló rendelet nem lép hatályba, azaz amíg nem jelenik meg a közlönyben.

A decemberi katalán választásokat ugyan az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt nyerte, de nem szerzett kormányzóképes többséget a parlamentben, míg a bejutott három függetlenségi párt közösen rendelkezik ezzel.

Ennek a többségnek köszönhetően választották meg Quim Torrát elnöknek, aki programbeszédében fáradhatatlan munkát ígért az önálló katalán köztársaságért.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.