Kenya: Vérfürdőszezon

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
1997/34. (08. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Július elején véresen levert tüntetések, most pedig, másfél hónappal később, gyújtogatások, gyilkosságok jelzik: az év végén esedékes választások előtt a kelet-afrikai ország annyira feltöltődött feszültségekkel, hogy a jövő bizonytalanabb, mint valaha; az adottságok és a két évtizeddel ezelőttről örökölt lehetőségek nem mutatnak semmiféle kibontakozás felé.

Július elején véresen levert tüntetések, most pedig, másfél hónappal később, gyújtogatások, gyilkosságok jelzik: az év végén esedékes választások előtt a kelet-afrikai ország annyira feltöltődött feszültségekkel, hogy a jövő bizonytalanabb, mint valaha; az adottságok és a két évtizeddel ezelőttről örökölt lehetőségek nem mutatnak semmiféle kibontakozás felé.

Egy nemrégiben közzétett CIA-tanulmány az elmúlt évek boszniai, szomáliai, ruandai és egyéb tapasztalatai alapján kísérletet tesz azoknak az okoknak a számbavételére, amelyek polgárháborús helyzethez vezetnek. Népességrobbanás, természeti csapások, kormányszintű korrupció, tehetetlen és fantáziátlan politikai vezetés - ilyesmik szerepelnek a leltárban, amely a konfliktusok megelőzéséhez aligha ad használati utasítást, de talán segíthet a bajok előrejelzésében. A tanulmány ismerői szerint a felsorolás egy az egyben képezi le a Kenyában uralkodó állapotokat.

Kenya egy az egyben

Az ország népességének éves növekedése 4 százalék körül jár, ami világviszonylatban is csúcsteljesítmény. A népsűrűség egyelőre még nem szélsőséges, de az ország viszonylag szűkös művelt területein máris főleg a földbirtoklás körül robbannak a törzsi ellentétek.

Kenya utoljára négy éve szerepelt az éhínségtől fenyegetett országok névsorában: közel másfél millió ember élete forgott veszélyben. A kormány az időjárást okolta, az ellenzék viszont a nyugat-kenyai fegyveres összetűzéseket, amelyeket az ország vezetői vagy nem tudtak, vagy a törzsi megosztottság feletti könnyebb hatalommegtartás érdekében nem is akartak felszámolni. Az élelmiszer-gazdaság állapotát eleve meghatározza, hogy az állam a jól értékesíthető kávé termelését ösztönzi mindenekfölött, a helyben szükséges élelmiszerek rovására is.

A kenyai rendszer és elit annyira korrupt, amennyire nem szégyell, és nem szégyell semennyire. A legszélsőségesebb példák évek óta az állami megbízatások terén bukkannak fel, ahol egy-egy politikus a megbízási összeg 45 százalékig is fel tudta verni a nyertes cégnek tett szolgálatai ellenértékét. De kenőpénzzel mindent el lehet intézni: szabadlábra kerülhetnek elfogott bűnözők, le lehet állítani megkezdett bírósági eljárásokat, de meg lehet fizetni olyan tradicionális intézményeket is, mint a vének tanácsai, amelyek aztán szétárulják egy-egy falu földjeit. Iskolaigazgatók iskolás-egyenruhákat adnak tovább, érsekek egyházmegyéjükben összegyűjtött adományokat tesznek zsebre. Természetesen nem ezek a nagy tételek, hanem az elsikkasztott segélyek, adók, illetékek dollárban mért tízmilliói.

Az érinthetetlen korrupció

A Világbank és a Valutaalap az 1992-ben rendezett, formailag demokratikus választásokért jutalmul újraindította korábban befagyasztott segélyeit, néhány hete viszont újra beintett Kenyának. Ez a most elfogadott új segélyezési elvekkel függ össze, amelyek a támogatás feltételeként a közpénzek tiszta és átlátható kezelését írják elő a folyamodó kormányoknak. Történetesen éppen Kenya támogatását függesztették fel elsőként a nemzetközi intézmények az országban uralkodó korrupció miatt, rámutatva az egyenes összefüggésre a sötét pénzmozgások és a szánalmas gazdasági állapotok között. Kétszázhúszmillió dollárnyi kölcsöntől esett el az ország, mert vezetői, élükön Daniel arap Moi államfővel, nem hajlandók felállítani egy erős és független korrupcióellenes testületet.

Aligha független a korrupciótól (szóvá is tette a Valutaalap), hogy az erőforrásokat rosszul osztják el (vö. kávé kontra élelmiszer). Ráadásul egy olyan országban teszik ezt, ahol a népesség felső tíz százaléka évente a nemzeti jövedelem értékének közel felét zsebeli be, miközben az alsó ötven százaléknak napi egy dollár se jut.

Egység és brutalitás

A nagy többség szempontjából ez természetesen nem jól van így, és az elemi elégedetlenség döntő szerepet játszott a július eleji megmozdulásokban, amelyeknek tizenhárom résztvevője halt meg Kenya több városában. A saba-saba (saba szuahéli nyelven hetet jelent) megmozdulásokkal arra az 1990. július 7-i tömeggyűlésre emlékeztek, ahol a reformista erők kezdeményezésére a többpárti rendszer elfogadását követelték Moi államfőtől. A tüntetések sajátos vonása volt, hogy ezúttal nemcsak diákok és fiatal munkanélküliek voltak az utcán, hanem feltörekvő középgenerációs diplomások is, akik már túl sokan vannak ahhoz, hogy beleférjenek a korrumpált elitbe.

A pluralizmus a külsőségek szintjén megvalósult, most viszont olyan alkotmánymódosítást követel az ellenzék, amely egyenlő versenyfeltételeket, ezen belül például gyülekezési szabadságot biztosít a választásokon a kormánypártnak és az ellenzéki csoportoknak. Ez utóbbiak meglehetősen számosak, a pártokon belül is frakciók tömege áskálódik egymás ellen, senki sem tudja, ki az, akit már megvásárolt a hatalom, ki az, akit ezután környékeznek meg, és ki az, aki csak üldöztetésre számíthat.

Most viszont az említett követelés körül meglepő egység alakult ki, és az ellenzék különféle csoportjai a választások megzavarásától a fegyveres felkelésig terjedő lehetőségeket latolgatják arra az esetre, ha a kormányzat és a 73 éves, 1978 óta uralkodó Moi elnök tovább makacskodik. A júliusi tüntetésekkel szemben a hatósági fellépés brutális volt, de a kormány hamarosan békésebb húrokba tépett, különösen azután, hogy a Valutaalap zordon fellépését követően a külföldi magánbefektetők is egyre-másra jelezték aggályaikat, kételyeiket és a jövőre vonatkozó üzleti elképzeléseik visszafogottságát.

Az ellenzék folytatja akcióit, gyűléseket tart, sztrájkokat szervez, amire a sajtó a hatalom hangját visszhangozva az indulatok túlfűtöttségén, egy-egy szélsőséges eseten, kődobálásokon, na jó, néhány agyonvert rendőr esetén gyakorolja a politikai stíluskritikát. Vagyis jelenleg kavarog minden, és a kedvező változásokhoz egyelőre csak egyetlen fontos feltétel adott, az is külső: a világ kezd sok év után újra odafigyelni az országra.

Elvadulás

Ami viszont az utóbbi napokban történik, új dimenziót ad a zűrzavarnak. A hétvégi partvidéki összetűzések, gyilkosságok, gyújtogatások tettesei és okai a legteljesebb mértékben homályosak. És ami különösen kellemetlen lehet Nairobi számára: a káosz központja pontosan az a tengerparti övezet - Mombasa sziget-város, és a környékén húzódó tengerparti sáv -, ahová a legtöbb nyaraló érkezik, jelentős részét szállítva Kenya bevételeinek. Márpedig az idegenforgalomnak nem tesz jót, ha a külföldieknek olyan felszólításokra kell felkészülniük, hogy ne mozduljanak ki a szállodából.

Péntektől vasárnapig több mint harminc ember halt meg különféle tengerparti településeken, ahol késes-fegyveres csoportok koncoltak föl embereket, benzinkutakat és turistáknak árusító út menti kioszkokat gyújtottak fel - az utóbbiakból vagy száz égett le, de porig. A helyi lakosoktól származó hírek szerint egyébként az áldozatok mind olyan emberek voltak, akik Kenya belső vidékeiről települtek ebbe a körzetbe. Találtak szuahéli nyelven kézzel írott röpcédulákat is, amelyek a kívülről érkező "megszállók" "eltávolítását" sürgetik.

A történtek magyarázataként a legkalandosabb feltevések merültek fel. Egyesek úgy tudják, hogy az erőszakhullám alapvető oka egyfajta homályos eredetű vérbosszú-láncolat a Mombasa közelében horgonyzó hadiflotta matrózai és a rendőrség között. Mások szerint a korábbi hetek rendőri túlkapásain felbőszült lakosság tombol. De van, aki úgy tudja, hogy Kenya Tanzániával határos vidékéről kiindult gerillatámadásról van szó valójában. Egy ellenzéki képviselő szerint az egész mögött a kormánypárt áll, amely végső soron az alkotmányos reform és a választások elhalasztására kombinál. Tény, hogy a rendőrség, amely képtelen volt bármit is tenni az erőszakos akciókkal szemben, később ellenzéki és emberi jogi aktivistákat, mohamedán vezetőket is letartóztatott. A helyi rendőrfőnök a maga részéről elutasított minden feltevést, mondván, hogy ő egyelőre tehetetlenül áll, és nem lát semmiféle magyarázatot.

Valószínűbb azonban, hogy a feltevések mindegyikében rejtőzik egy darab igazság, valódi ellentétekre utalnak. A feszültségek halmozódnak, összekapcsolódnak, egymást erősítik. A bukott zaire-i diktátor, Mobutu neve és sorsa egyre többször bukkan fel Kenya összefüggésében, kinek fenyegetésként, kinek ígéretként, és minél tovább fut a végtelenbe ez a párhuzam, annál nehezebb idők várnak Kenyára, és annál kevesebbet remélhet a jövőtől Daniel arap Moi.

Kovácsy Tibor

Az ország

Kenya mint független monarchia, majd hamarosan köztársaság afrikai viszonylatban kiemelkedő infrastruktúrát örökölt a gyarmati időkből. Jomo Kenyatta alapító elnök a szocializmus helyett a pragmatizmusra tett: tengerparti fürdőhelyek, vadrezervátumok, kávé-, teaültetvények. Amikor a szerény képességű politikusként ismert Daniel arap Moi Kenyatta halála után államfő lett, tisztes örökség elfecsérléséhez kezdhetett hozzá. Már rég megingott az ország, amikor a világ jobb híján még mindig a zaklatott Afrika egyik stabil pontjának tekintette. Nairobi egy sor nemzetközi szervezet afrikai bázisa.

Az országban negyven etnikai csoport él, erősen különböző nyelvekkel, kultúrákkal, öröklötten feszült törzsközi viszonyokkal. A lakosság 65 százaléka bantu törzsekhez tartozik (21 százalék kikuyu, 14 százalék luhya, 11-11 százalék kamba és kalenjin). 28 százaléknyi a nilóta (luo 13 százalék, továbbá nandi, masai stb.), és vannak egészen különös nevű szomáli törzsek is, ami aztán folytonos területi vitákat támasztott Szomáliával, amíg létezett. A többiek pakisztániak, indiaiak, akiket időnként elüldöznek, valamint fehérek. Az utóbbiak közül való az ellenzék egyik emelkedő csillaga, a feketék körében is népszerű Richard Leakey őslénykutató és volt rezervátumfőnök.

A mai bajok természetesen ebből a sokféleségből is erednek: a kis törzsek kezdettől egy föderatívabb, őket is szóhoz juttató rendszert akarnak - eredménytelenül. Kenyatta kikuyu törzsbeli volt, Moit a kalenjinekkel kötött törzsi szövetség jegyében vette maga mellé alelnöknek. Az utódlásért viaskodó kikuyu politikusok azért fogadták el Moit elnökként, mert azt gondolták, hogy úgyis nekik táncol majd, és ha eleget táncolt, félreállítják. Moi viszont jól cselezett, megosztott, uralkodott, és végül az ő emberei kerültek a hadsereg és a belügy pozícióiba, a szabadjára engedett korrupció pedig mellé csalogatta a hajlékonyabb ellenfeleket, így aztán a keményebbekbe önfeledten taposhatott.

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
1997/34. (08. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...