Készültségbe helyezték az orosz nukleáris elrettentő erőket

  • narancs.hu
  • 2022. február 28.

Külpol

Teljesítették Putyin fenyegető parancsát.

Teljesítették Putyin elnök vasárnapi parancsát, készültségbe helyezték az orosz nukleáris elrettentő erőketközölte Szergej Sojgu védelmi miniszter.

A brit védelmi miniszter eddig úgy vélekedett, hogy Putyin figyelemelterelésként szólt az elrettentő erők készenlétbe helyezéséről az ukrajnai orosz hadműveletek problémái miatt, mert kijelentéséhez nem kapcsolható semmiféle tényleges, konkrét intézkedés. Úgy tűnik, egészen eddig nem intézkedtek.

Christine Lambrecht a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak azt mondta, az ukrajnai orosz invázió nem halad olyan sebesen, ahogy szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök elképzelte, a műveletet logisztikai gondok és üzemanyaghiány lassítja. "Az orosz elnök elszámította magát, és ezért most fenyegetőzik."

Ungváry Krisztián történész egy Facebookra posztban próbálta meg értelmezni az orosz-ukrán háborút és lehetséges hatásait. Azt írja,

„Sajnos van esély arra, hogy a dolgok nem racionális mederbe folynak tovább. Putyin ezt a háborút csak katonailag nyerheti meg, politikailag már most elvesztette.

Amennyiben kevés ukrán halott lesz, akkor nem fogja elfoglalni a városokat. Amennyiben sok halott lesz, akkor sokszorozódni fog az ukránok gyűlölete a putyini rendszerrel szemben.”

Ungváry szerint Putyin ajánlata az ukránoknak az, hogy „legyetek tehetetlen impotens pufferállam”, de szerinte „ebbe az ajánlatba nehéz lesz belemenni úgy ha az érintettek mellé nem állítanak börtönt, koncentrációs tábort és hasonlókat”.

A történész úgy látja, „Néhány nap múlva lehet hogy Kijevből Aleppó lesz. Csak emlékeztetőül: Putyin szándékosan »háztalanított« több millió ártatlan civilt azért, hogy menekültként zúdíthassa őket Európára és válságba taszítsa ezzel az EU-t. Nem túl sok választja el, hogy ugyanezt megtegye Kijevvel vagy Harkovval, persze most nem egészen ugyanazért.”

Ungváry szerint Putyin már nem beszámítható. Írását vészjóslóan azzal zárja:

„A patthelyzetből viszont Putyin azt is gondolhatja, hogy menekvést jelent, ha megnyomja azt a bizonyos gombot. Neki egyébként előbb-utóbb azzal is szembe kell néznie, hogy esélyes, hogy saját emberei közül valaki épp e gomb megnyomásától félve agyonlövi. Uram Isten irgalmazzon nekünk.”

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.