Kiderült, hogy Boris Johnson Kijevben tárgyal Zelenszkijjel

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. április 9.

Külpol

Új pénzügyi és katonai segélycsomagról tárgyalnak, a britek újabb rakétákat küldenek Ukrajnába. 

Mint szombaton kiderült, Boris Johnson brit miniszterelnök előzetes bejelentés nélkül Kijevbe utazott, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt. 

A BBC beszámolója szerint Johnson hivatala azt közölte, ezzel mutattak szolidaritást az ukrán néppel, és egy új pénzügyi és katonai segélycsomagról tárgyaltak. 

A találkozóról a londoni ukrán nagykövetség osztott meg váratlanul egy képet szombaton délután: 

Pénteken Boris Johnson Olaf Scholz német kancellárral folytatott tárgyalása után már bejelentette, hogy

Nagy-Britannia további 100 millió font (több mint 45 milliárd forint) értékű, védelmi jellegű fegyverszállítmányt küld Ukrajnába. 

Johnson azt mondta, a szállítmányban ismét lesz Starstreak típusú hordozható légvédelmi rakétarendszer, amelyből London már korábban is sokat átadott Ukrajnának. A brit kormányfő ismertetése szerint ezek a rakéták a hangsebesség háromszorosával repülnek. Nagy-Britannia emellett 800 páncéltörő rakétát is szállít, egyéb precíziós rakétafegyverzeti eszközökkel együtt.

Boris Johnson felidézte, hogy a brit kormány által a múlt héten összehívott virtuális adományozó konferencián a résztvevők 1,5 milliárd font értékű fegyverzet – összesen 2,5 millió egységnyi katonai felszerelés – ukrajnai szállítására vállaltak kötelezettséget.

Olaf Scholz ugyanekkor arról beszélt, hogy a német kormány célként tűzte ki, hogy még az idén befejezze az orosz nyersolaj importját, és Németország "aktívan törekszik" arra, hogy teljesen függetlenítse magát az orosz nyersolajtól. "Úgy gondoljuk, hogy ezt még az idén képesek leszünk elérni" – fogalmazott. 

Scholz hozzátette: a német kormány az orosz földgázimporttal szembeni függés megszüntetésén is dolgozik. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy "ez nem annyira könnyű", mivel először meg kell építeni az ehhez szükséges infrastruktúrát, például vezetékrendszert Németország északi partjaihoz, és olyan kikötői terminálokat is ki kell alakítani, amelyek alkalmasak a cseppfolyósított földgázt (LNG) szállító hajók fogadására, valamint a cseppfolyósított földgáz lefejtésére, visszaalakítására és betáplálására a német vezetékrendszerbe.

Scholz azt is mondta, Németország komoly beruházásokat eszközöl a megújuló energiaforrások használatának kiterjesztésére, de még évekig szüksége lesz fosszilis energiahordozók importjára is, a legfontosab feladat ezért az, hogy Oroszországon kívüli szállítóktól is be lehessen szerezni e fosszilis energiaforrásokat.

Boris Johnson a sajtótájékoztatón elismeréssel nyilatkozott a német lépésekről, majd közölte, az az Európa, amelyet alig hat héttel ezelőtt még mindenki ismert, mára megszűnt létezni, mivel Vlagyimir Putyin orosz elnök támadása Ukrajna ellen a kontinens biztonságának alapjai elleni támadás is egyben. Szerinte ugyanakkor látványos kudarcot vallott Putyin azon törekvése, hogy éket verjen az európai országok közé, sőt ennek éppen az ellenkezője történt, az orosz államfőnek ugyanis sikerült teljes egységbe kovácsolnia Európát és az egész transzatlanti szövetségi rendszert az Ukrajna elleni invázióval.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.