A délceg Robert Kilroy-Silk délelőtti beszélgetős műsorát nemrégiben felfüggesztette a BBC, mert a sztár az Express című bulvárlapban közölt szösszenetében lekicsinylő jelzőkkel illette az arab népet és kultúrát. Kilroy azóta lemondott zsíros állásáról, ám a műsort továbbra is az ő vállalkozása készíti - immár új főszereplővel.Aszólásszabadság egyidős a demokráciával. Eredeti célja a politikai véleménykülönbségek legitimációja. Mint minden jogi fogalom, ez is előzetesen rögzült társadalomképre épül: a hatalmon lévők véleménye a többségi, az attól eltérő meg a "kisebbségi", azaz a különvélemény. A véleménykülönbség jogi védelme két fő pillérre támasz-kodik: az egyik az elképze-lések szabad áramlását és ütközését nélkülözhetetlennek, de legalábbis hasznosnak tartja a valóság megismeréséhez vezető úton, a másik a különvélemény kritikai, a hatalmat ellenőrző és moderáló szerepét hangsúlyozza. Mivel ma már minden demokratikus országban törvények oltalmazzák az etnikai kisebbségeket, a szólásszabadság abszolutista védelmével kérkedő jogászok a faj- és idegengyűlölő megnyilatkozásokat "különvéleményként" szokták aposztrofálni, álszent módon abból a prekoncepcióból kiindulva, hogy a többség ismeri, tiszteli és betartja a törvényt, a rasszista vélemények nyilvános hangoztatása tehát nem a kisebbség kirekesztésének, hanem a politikai közbeszéd felélénkítésének eszköze.
Tempóérzék
A Kilroy-Silk-ügy pikantériája még ennél is bonyolultabb társadalmi környezetben mutatkozik meg. A cikk ugyanis több hónappal ezelőtt már napvilágot látott az Expressben, ám akkor semmiféle visszhangot nem keltett. Kilroy azt állítja, titkárnője az anyagot tévedésből emilezte át ismét az újságnak. És ha néhány hónapja a cikket talán lehetett úgy olvasni, mint a háborús ellenfél ördögi ábrázolását, mára a nagy-britanniai arab és mozlim kisebbségek elleni pőre uszítás lett belőle. Kilroy "öngyilkos merénylőknek", "csonkítóknak" és "nőelnyomóknak" titulálja az arabokat, amitől finoman szólva is kiakadt a Brit Mozlimok Szövetsége éppúgy, mint a Faji Egyenlőség Bizottsága (melynek jelenlegi vezetője, Trevor Phillips egykor szintén tévés újságíró volt).
A sors további iróniája, hogy Kilroy valóban kisebbségi véleményt fejezett ki, mivel a brit lakosság 70 százaléka nem támogatta a háborút (még egy példa arra a téveszmére, miszerint a hatalom véleménye többségi vélemény volna). Viszont a legfrissebb statisztikai adatok szerint a mozlim kisebbség a leghátrányosabb helyzetű Nagy-Britanniában; a szeptember 11-i terrortámadások után atrocitások egész hullámát szenvedte el. S míg Kilroy a "kultúrák összecsapásának" Huntington-féle lemezét pörgeti, addig az Egyesült Királyság lakosainak több mint kilencven százaléka a brit kultúrát távolról sem tekinti kizárólagosan fehérnek és angolnak. Ez az ellentmondás - a kisebbségek britként való elfogadása és rendkívül hátrányos helyzetük - a gyakorlatban úgy oldódik föl, hogy a kisebbségek integráltak vagy annak tűnnek a többség számára, viszont az integráció önmagában még nem jelent egyenlő bánásmódot.
Bunkónak lenni jó, de nem kifizetődő
A BBC visszakézből felfüggesztette Kilroy műsorát. Ez természetesen nem cenzúra, hanem büntetés volt, hisz Kilroy szerződést szegett. A cég ugyanis elvárja minden alkalmazottjától, és ezt a szerződésükben is rögzíti, hogy amíg az alkalmazásában állnak, ne keltsék a BBC rossz hírét, és ne fejtsenek ki nyilvánosan a hitvallásával ellentétes véleményt, mert azzal jelentősen rontanák kenyéradójuk hitelét. És mivel közpénzből működő állami szervről van szó, a BBC az állam minden esélyegyenlőségi törvényét, rendeletét, "teljesítményigazgatási keretét" betartja és betartatja alvállalkozóival (utóbbi a közhivatalok azon kötelezettségeit szabályozza, amelyek az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében hárulnak rájuk).
A befogadó, multikulturális hozzáállás része a BBC cégérének. Ebbe belerondítani olyan, mintha a Mercedes legnagyobb viszonteladója Volvóval járna üzleti tárgyalásra, és nyilvánosan azon fanyalogna, hogy neki nem tetszik a Merci emblémája, mert más az ízlése. Ez munkafegyelem és kultúra kérdése. A magánvéleményét az alkalmazott (közszereplő) a magánszférában tartja, és nem a médiában veri nagydobra.
A konzervatív jobboldal mindemellett megpróbálta kikezdeni a BBC-t. Állításuk szerint igazságtalanul mért csapást Kilroy "megfontolatlan" kijelentéseire, mert például Tom Paulin kispályás költő az izraeli hadseregre és a megszállt területeken élő telepesekre hasonlóan gyújtó hangú megjegyzéseket tett, sőt lelövést is emlegetett, ami - szerintük - antiszemitizmus. Bár Paulin és valószínűleg a BBC sem hajlandó felülni a jobboldal csúsztatásának, ami egybemosná a zsidókat az izraeli hadsereggel, ők megteszik helyettük, és Kilroyhoz hasonlóan előállnak a nagy általánosítással: ha az egyiket szidod, a másikat is utálod, és ellene is gyűlöletet keltesz.
Az egyik bulvárlap nagypofájú szerkesztőjének receptje a sikeres laphoz viszont az, hogy annyi előítélettel kell teletömni az újságot, amennyitől a nagy hirdetők még nem riadnak vissza, és nem viszik máshová megrendelésüket. Az illető ugyan nem az Express szerkesztője, de nyilvánvalóan két szöges ellentétben álló újságírói kultúra "ütközéséről" van itt szó, nem pedig cenzúráról. Mint sokan mások előtte, Kilroy-Silk is belebukott abba, hogy egy seggel akart két lovat megülni. Ha a nagyzási hóbortja engedi, szerződésének apróbetűjét kellett volna csak elolvasnia ahhoz, hogy rájöjjön: a brit állam közalkalmazottjaként nem azt csinál, amit akar.
Forrai Éva
(London)
