Kína egy közepesen fejlett ország szintjére emelné az egy főre jutó GDP-t

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. október 16.

Külpol

A kommunista párt 2035-ig szóló tervei között szerepel a „törvényen alapuló ország, kormány és társadalom építése”.

Ismertette 2035-ig szóló általános fejlesztési céljait a Kínai Kommunista Párt (CPC) a vasárnap megnyílt 20. pártkongresszuson – tudósít az MTI.

Eszerint jelentősen növelni szeretné az ázsiai állam a gazdaság erejét, a tudományos és technológiai képességeket, erőteljesen bővíteni, egy közepesen fejlett ország szintjére emelni az egy főre jutó GDP-t, csatlakozni a leginnovatívabb országok köréhez, „nagy önállósággal, a tudomány és a technológia erejével”.

A fejlesztési célok között szerepel a modernizált gazdaság kiépítése, új fejlődési minta kialakítása, új iparosítás, informatizálás és mezőgazdasági modernizáció megvalósítása, a kormányzati rendszer korszerűsítése, valamint a népi demokrácia rendszere egészének  javítása, „törvényen alapuló ország, kormány és társadalom építése”.

Ugyancsak célként jelölték meg, hogy Kína vezető országgá váljon az oktatás, a tudomány és a technológia, a tehetség, a kultúra, a sport és az egészségügy terén.

Biztosítani kell emellett, hogy az emberek jobb és boldogabb életet éljenek;

új szintre kell emelni az egy főre jutó jövedelmet; a teljes népességen belül jelentősen növeli kell a közepes jövedelmű csoport arányát; egyenlő hozzáférést biztosítani az alapvető közszolgáltatásokhoz; modern életszínvonal biztosítani vidéken, elérni a hosszú távú társadalmi stabilitást.

Az ismertetett célok között szerepel mindezek mellett a környezetbarát munka- és életfeltételek széles körű kialakítása, a csúcs elérése után a szén-dioxid-kibocsátás folyamatos csökkentése, a környezet alapvető javítása, valamint a nemzetbiztonsági rendszer és a nemzetbiztonsági képesség átfogó megerősítése, a honvédelem és a fegyveres erők korszerűsítése.

A kínai kommunisták huszadik kongresszusa kapcsán a Telex arról ír, ez az esemény Hszi Csin-ping főtitkár hatalmának megerősödését hozza el, de számít, hogy kik kerülnek be a felső vezetésbe, mihez kezd a párt az ingatlanpiaci és pénzügyi gondokkal, és hogyan próbálja érvényesíteni a befolyását a nyugati világgal szemben.

A Guardian írása szerint a pártfőtitkár azzal nyitotta meg a kongresszust, hogy azt üzente a független Tajvannak, a történelem most Kínának dolgozik.

Kína békés újraegyesítésre törekszik Tajvannal, de nem adja fel a katonai lehetőséget a probléma megoldására. Hszi Csin-ping leszögezte, hogy a tajvani kérdés megoldása a kínai népen múlik, és a nemzeti újraegyesítés mindenképpen megtörténik.  Az MTI vasárnap délután már közölte a tajvani elnöki hivatal reakcióját is a kommunista párti főtitkár beszédére: Tajvan nem mond le szuverenitásáról, és nem köt kompromisszumot a szabadság és a demokrácia ügyében, az emberek egyértelműen ellenzik Peking „egy ország, két rendszer” elvét Tajvanon, a béke és a stabilitás fenntartása a Tajvani-szorosban a két fél közös felelőssége, és a konfrontáció nem járható út egyik fél számára sem.

Leadkép: Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök találkozója Sanghajban 2018. november 5-én

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.