Újból, hiszen az alkotmányos monarchia 1932-tes bevezetése óta immár 19 puccs zajlott le a délkelet-ázsiai országban, ebből 12 sikeres, melyek közül több is hosszú éveken át tartó katonai kormányzásba torkollott. Ugyanakkor ebből helytelen volna a katonai vezetők izgága és szüntelen hatalmi törekvéseire következtetni. Sokkal inkább arról van szó, hogy a monarchia intézménye, és ezen belül maga a király személye olyan alkotmányos védelmet élvez a felségsértés széles körű értelmezése következtében, hogy már egy közepes méretű belpolitikai konfliktus is - a hivatalos megfogalmazás szerint - a monarchiát fenyegető veszélyként kínál indokot a katonai fellépésre.
Ezúttal ennél súlyosabb a helyzet. Egyes források szerint az országot kettéosztó politikai - ezek mögött pedig társadalmi, jövedelmi, kulturális - ellentétek már a polgárháború veszélyét körvonalazzák. A konfliktus hátterében egyrészt egy név jelenik meg - viselője az egyik oldal szerint minden baj oka, gátlástalan populista, a másik szerint a háttérbe szorított többség jótevője, felemelője, aki ily módon az ország modernizációját is elősegíti. Takszin Sinavatráról, a 2001-ben hatalomra került, aztán nagy többséggel újraválasztott, majd korrupció és hatalommal való visszaélés vádjával elítélt, emiatt külföldre (Dubajba) menekült volt miniszterelnökről van szó. ' rendezte át a thaiföldi politikai viszonyokat azzal, hogy az északi-északkeleti országrész mélyszegény lakossága előtt felcsillantotta a felemelkedés lehetőségét, megteremtve az egészségbiztosítást, ösztöndíj-lehetőségeket nyújtva a továbbtanulni vágyók számára, továbbá gazdasági előnyöket is biztosítva az ott élő rizstermelőknek. Részben erősen vitatható (hosszú távon tarthatatlan) intézkedéseiben (vö. Merre lejt a pálya?, Magyar Narancs, 2013. december 12.) a bangkoki középosztályból és a déli kaucsuktermelőkből verbuválódott ellenzék csak a populizmust látta. Ez a réteg alkotja az igazságszolgáltatás és a hadsereg gerincét is, így aztán már 2006-ban puccsal hidalták át a kirobbanó konfliktust, amely elől Takszin jó ritmusban elmenekült.
A konfliktus másik forrása ennek a bizonyos középosztályi gyökerű ellenzéknek a makacs kitartása. 'k az elmúlt hónapok utcai megmozdulásainak a főszereplői, azok a bizonyos "sárga ingesek", akik felismerték, de képtelenek elfogadni - például tárgyalási, netán megbékélési - alapként azt a tényt, hogy az északi-északkeleti országrész szegény és elmaradott lakóival szemben immár lehetetlen választást nyerni. Így került hatalomra a 2011-es választásokat követően Jinglak Sinavatra, egyszerűbb ragadványnevén Pu, Takszin húga, aki aztán elkövette azt a hibát, hogy egy átlátszó amnesztiatervet terjesztett elő, amely nyilvánvalóan (jogerős ítéletek hatálya alatt álló) bátyja hazatérését tette volna lehetővé.
A sárga ingesek így megint az utcára vonultak, és ezúttal nem egyszerűen új választásokat követeltek, hanem egyfajta kinevezett, feddhetetlen és kellőképpen művelt tagokból álló törvényhozó testület kialakítását, hiszen a tudatlan népet könnyen félrevezeti pár populista jelszó. Gyanítható ugyan, hogy ez valóban így van Thaiföldön is, viszont kizárt, hogy egy ilyen döntés megteremtené a belső békét. A másik oldal, a vörös ingesek részéről persze provokációnak tekintik a követelést, az egymással szemben álló tüntetők tehát egyfajta állóháborúra kénytelenek jobb híján berendezkedni. Időközben (februárban) egy újabb, végül az alkotmánybíróság által érvénytelennek nyilvánított választás is lezajlott, amelynek megtartását az ellenzék több körzetben sikeresen megakadályozta - viszont a győzelmet ezúttal is a vörös ingesek által támogatott Jinglak szerezte meg.
Az egész belpolitikai kofliktusnak van egy különleges háttértényezője, mégpedig a 86 éves, betegeskedő uralkodó utódlása körüli bizonytalanság (a probléma puszta felvetése felségsértésnek minősül). Emiatt az ellenzék úgy érzi, most van itt az utolsó lehetősége az alkotmány módosítására, demokráciaszűkítő elgondolásai véghezvitelére. Nem lehet tudni ugyanis, hogy a leendő új király nem tanúsít-e rokonszenvet a Pheu Thai Párt (A Thaiak Pártja, PTP) iránt, amelyet (némi leegyszerűsítéssel) a vidék mindig kormányra szavaz, a főváros pedig újra és újra megbuktat.
A Béke és Rend Nemzeti Tanácsa néven futó junta egyetlen hét alatt kivonta a forgalomból a pártpolitika valamennyi főszereplőjét. Vezetője, Prajut Csan-ocsa kijelentette, hogy a belső béke helyreállítása érdekében cselekszik. Azóta beidéztek akadémikusokat, lapszerkesztőket, a volt oktatási minisztert pedig, aki úgy nyilatkozott, hogy szerinte a puccs katasztrófa az országra nézve, letartóztatták. A politikusok hollétét illetően változatos feltevések kavarognak. Van olyan elképzelés, hogy Jinglak Sinavatra és követői Kambodzsa területére menekültek, melynek immár kirobbanthatatlan vezetője, a kommunista múltú Hun Szen már korábban egyértelmű támogatásáról biztosította a PTP-t. A helyi internetes sajtó, így a The Nation is nyilván kerülni kénytelen a politikai hírek továbbítását, úgyhogy lapzártánkkor is csupán odáig merészkedett, hogy a Moody's egy közleményére hivatkozva jelezte: a puccstól nem várható a lelassult gazdasági növekedés újbóli fellendülése.
