Kiutasítanak Németországból 40 orosz diplomatát

Külpol

A németek szerint az orosz diplomaták műveleteket tervezhetnek a Németországba menekült ukránok ellen, vagy legalábbis kémkednek utánuk.

Nemkívánatos személynek minősítették és kiutasították Németországból a berlini orosz nagykövetség 40 diplomatáját - közölték hétfőn Berlinben.

Annalena Baerbock külügyminiszter közleménye szerint az orosz megszállás alól felszabadított Bucsából érkező képek "az orosz vezetés és a propagandáját követők hihetetlen brutalitásáról, minden határt átlépő pusztítási szándékáról tanúskodnak". Hozzátette, hogy "hasonló képektől kell tartanunk sok más, az orosz csapatok által megszállt ukrajnai településről is". Kifejtette, hogy szembe kell szállni ezzel az embertelenséggel, és világossá kell tenni, hogy "kiállunk a szabadságunkért, és készen állnunk megvédésére".

A kormány ezért úgy döntött, hogy nemkívánatosnak nyilvánítja az orosz nagykövetség diplomáciai személyzetének jelentős számú tagját, akik "nap mint nap a szabadságunk, a társadalmunk kohéziója ellen dolgoztak itt Németországban".

A Der Spiegel című hírmagazin beszámolója szerint a külügyminisztérium a szövetségi alkotmányvédelmi hivatallal (BfV) együttműködve készítette elő a döntést. A belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat már március közepén összeállította a különböző orosz hírszerző szolgálatoknak Németországban közvetlenül vagy közvetve dolgozó orosz diplomaták listáját.

A berlini orosz nagykövetségen több mint 200 diplomata dolgozik, a német hatóságok szerint nagy részük valamelyik orosz nemzetbiztonsági szolgálatnak. A német szolgálatok szerint elképzelhető, hogy műveleteket tervezhetnek az orosz agresszió elől Németországba menekült ukránok ellen, vagy legalábbis kémkednek utánuk. Erre utalt Annalena Baerbock is, aki közleményében kiemelte, hogy a kiutasított orosz diplomaták tevékenysége "veszélyt jelent azokra, akik nálunk keresnek védelmet".

A miniszter hozzátette, hogy a kormány a nemzetközi partnereivel együtt további lépésekkel is reagál majd a bucsai vérengzésre, így megszigorítják az Oroszországgal szembeni szankciókat, tovább növelik az ukrán fegyveres erők támogatását és erősítik a NATO keleti szárnyát.

A Der Spiegel a hírportálján közölt beszámolóban rámutatott, hogy az orosz diplomaták kiutasításának ügye az Ukrajna elleni orosz háború kezdete óta napirenden van szerte az EU-ban. A német kormányban eltérő vélemények alakultak ki a kérdésről. A kancellária és a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) fenntartásokkal viszonyult hozzá, tartva attól, hogy a Kreml válaszlépésként német diplomatákat utasítana ki, ami a BND munkatársait is érintené. A bucsai vérengzés azonban felgyorsította a döntéshozatalt, amelynek eredményeként végül a berlini orosz diplomaták jelentős részének öt napon belül távozniuk kell Németországból.

Az ukrán fővárostól, Kijevtől mintegy 30 kilométerre északnyugatra fekvő Bucsát a február 24-én elindított háború első napjaiban foglalták el az orosz csapatok, és a napokban foglalták vissza az ukrán erők. Az oroszok távozása után a helyi hatóságok beszámolói szerint több száz meggyilkolt civil holttestére bukkantak. Olaf Scholz német kancellár vasárnap elítélte és az orosz hadsereg háborús bűncselekményének minősítette a vérengzést.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”