Kivizsgálják az orosz hadsereg által elkövetett bűntetteket

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. március 4.

Külpol

A hágai bíróságon belül külön központ foglalkozik azzal, mit műveltek az orosz katonák Ukrajnában.

Oroszországot és Vlagyimir Putyin orosz elnököt felelősségre kell vonni az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekményekért - húzta alá Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozásával kapcsolatban szombaton kiadott brüsszeli közleményében.

 

 "Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy az elkövetőket bíróság elé állítsuk" - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Együtt az igazságért elnevezésű konferencián Kijevben. Az eseményt az Oroszország indította ukrajnai háború során elkövetett bűncselekmények elszámoltathatósága érdekében hirdették meg. Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre a polgári lakosság, valamint az energia- és egyéb infrastruktúra elleni közvetlen támadásokra. Azt is bizonyítani lehet, hogy az orosz erők kínzásokat alkalmaztak, szexuális erőszakot követtek el, és kivégzéseket hajtottak végre. Az orosz katonák még a gyerekeket sem kíméltékt. 

Az Európai Unió támogatja a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények, például a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott, hágai központú Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) munkáját, ugyanakkor úgy véli, hogy külön bíróságra van szükség az orosz agresszió során elkövetetett bűncselekmények kivizsgálására. Az Európai Unió partnereivel együtt továbbra is azon fog dolgozni, hogy Oroszország megfizessen az elkövetett bűncselekményekért - tette hozzá Ursula von der Leyen.

A tervek szerint a hétvégén az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust struktúráján belül működő ICPA létrehozásáról szóló megállapodást.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.