Szerbiában a 2011-es népszámlálás adatai szerint kb. 250 ezer magyar él. Bár a vajdasági magyarság demográfiai állapota kedvezőtlen (létszáma 2002 és 2011 között 13 százalékkal csökkent, ráadásul a „magyar útlevél” segítségével felgyorsult a kivándorlás is), politikai helyzete nem rossz, a Milošević elkergetése óta eltelt másfél évtizedben komoly teljesítményt mutatott fel. Szerbiában a 250 fős belgrádi parlamentnek, a szkupstinának hat magyar képviselője van (köszönhetően a kisebbségi pártokat pozitívan megkülönböztető választási rendszernek), a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) pedig tagja a kormánynak, és négy államtitkárt ad. A tartományi képviselőház elnöke Pásztor István, a VMSZ első embere, és Szabadkának Maglai Jenő személyében néhány év szünet után újra magyar polgármestere van.
2010-re megvalósult egyfajta kulturális autonómia is: a VMSZ szakértői dolgozták ki a szerbiai nemzetiségi tanácsok rendszerét, amit a szkupstina gyakorlatilag betűről betűre elfogadott, így 2014-ben már a második Magyar Nemzeti Tanács- (MNT) választást rendezték. A nemzeti tanácsok egy sor olyan kérdésbe kapnak beleszólást – és szerbiai vagy vajdasági költségvetési pénzeket –, amik a kisebbségek számára fontosak. Nemcsak oktatási és kulturális intézmények tartoznak az MNT-hez, de a magyar nyelvű közmédia is: a Magyar Szó lapcsalád és az egész nap magyar műsort sugárzó Pannon rádió és televízió. Az MNT Magyarországról is bőséges támogatásban részesül, költségvetése egy része Budapestről érkezik; ez 2010 és 2014 között összesen kétmilliárd forint volt.
Már a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok is remekül együttműködtek az MNT elődszervezetével és annak alapítványaival, a Fidesz kormányra kerülése óta pedig a viszony minden eddiginél szívélyesebb. Orbán Viktor személyesen is szívesen vesz részt a VMSZ kampányaiban, Budapest pedig komoly összegekkel támogatja az MNT programjait, elsősorban az ösztöndíjprogramot. A legújabb fejlemény, hogy a magyar kormány 50 milliárd forintos alapot bocsát a vajdasági magyar gazdaság fellendítésére. (Lásd keretes anyagunkat.)
Amikor minden ennyire idillikus, ugyan mi romolhatna el? Hacsak az nem, hogy a sikerektől megszédült helyi politikai vezetők egy mini illiberális demokrácia kiépítéséhez látnak.
Azt már korábban is beszélték, hogy egyes állások betöltéséhez vagy, mondjuk, a gyerek ösztöndíjkérvényének elbírálásakor nem hátrány a VMSZ-tagság. Mindez meg is látszik a párt létszámán: a VMSZ-nek több mint 10 ezer tagja van. Nem kételkedve a tagok mélyen átélt politikai elkötelezettségében, ez a szám az állampártok tagságára emlékeztet – arányaiban az MSZMP-nek volt ennyi tagja a 60-as években. Aztán ott van a magyar nyelvű közmédia is: az MNT alá rendelt orgánumok sosem voltak kifejezetten kritikusak sem az MNT-vel, sem a VMSZ-szel szemben (lásd: Pozitív hangolás, Magyar Narancs, 2011. július 7.), választási időszakban például nehéz volt olyan oldalt találni a Magyar Szóban – talán a sportrovatot kivéve –, amely ne a tanács és a párt sikereit hirdette volna.
A 2014 tavaszán tartott nemzeti tanácsi választást újra a VMSZ listája nyerte, mégpedig elképesztő fölénnyel, 31 helyet szerezve a 35-ből. Igaz, a vajmagyar politikai palettát színesítő kisebb pártok és szervezetek a VMDK kivételével bojkottálták a választást, és a részvételi arány is alacsony volt: a kb. 220 ezer választókorú magyarból csak 137 ezren regisztráltak, közülük is csak 40 százalék érezte fontosnak, hogy leadja a voksát. A VMSZ listáját ezúttal már nem Korhecz Tamás jogászprofesszor vezette. A kisebbségi ügyek egyik legavatottabb szerbiai szakértője, az európai szinten is progresszívként elkönyvelt szerbiai kisebbségi törvény egyik megalkotója, aki az első ciklusban az MNT elnöke is volt, meglepetésre visszavonult a politikától – legalábbis akkoriban még így nyilatkozott.
Repedések
A VMSZ-en belüli feszültségek éppen a második MNT felállása után kezdődtek. A tanács döntései több magyar szervezettel is konfliktushoz vezettek. A legjellemzőbb talán a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának ügye: 2014 nyarán, az igazgatóváltáskor az MNT kulturális bizottsága a színház dolgozóinak beleszólása nélkül jelölte ki az új igazgatót, aki alapjaiban akarta megváltoztatni a teátrum programját (lásd: „Síró-rívó magyarkodás”, Magyar Narancs, 2014. június 26.). Még az első évad fele sem ment le, amikor a társulat tagjai nyílt levélben deklarálták, hogy nem tudnak együtt dolgozni az új vezetővel. A helyi magyar értelmiséget felkavaró ügy végül az igazgató lemondásával zárult.
Hasonló lázadás zajlott a Magyar Szó szerkesztőségében is: a szintén az MNT által kinevezett főszerkesztő és a lap újságírói folytattak eddig példátlan nyíltlevél-háborút egymás ellen. Az újságírók szervilizmussal, a kritikai hang hiányával vádolták a lapvezetést; 18 munkatárs aláírásgyűjtést kezdeményezett a sajtószabadság érdekében. A Magyar Szónál azonban nem ismétlődött meg a szabadkai színház igazgatóváltási forgatókönyve: Varjú Márta főszerkesztő a helyén maradt, viszont a szerkesztőségben kirúgások, lefokozások és áthelyezések történtek. A helyi magyar közéletet mindezeken kívül két írás mozgatta meg. A nem politikai fókuszú újvidéki hetilap, a Családi Kör interjút közölt Korhecz Tamással. Korhecz ebben elmondta, miért vonult vissza az MNT-elnökségtől (beszűkült a mozgástere), mit gondol a jelenlegi MNT-vezetésről (politikai tisztogatást folytatnak, s így ellehetetlenülnek a sikeres programok), mit gondol a magyar nyelvű vajdasági sajtóról (öncenzúra uralkodik). A lényeg azonban mégis az volt, hogy Korhecz ezzel újra bejelentkezett a vajdasági magyar politikába. A másik írás Varga László nyílt levele volt. A VMSZ frissen újraválasztott alelnöke, belgrádi parlamenti képviselője és frakcióvezető-helyettese, a szerb parlament európai integrációs bizottságának elnökhelyettese (korábban elnöke) maga is nevét adta az újságírók aláírásgyűjtéséhez, pamfletjében pedig – a VMSZ és a közösségi intézmények friss konfliktusait elemezve – a választói akarat félreértésével vádolta meg saját pártját.
A VMSZ vezetése alig 49 nappal a rendes tisztújító közgyűlés után bizalmi szavazást kért maga ellen. Az addigi vezetés magabiztosan a helyén maradt, pontosabban a korábban megválasztott Vargát most felmentették alelnöki tisztségéből, és rövidesen – belgrádi képviselőségével kapcsolatos formai okokra hivatkozva – a pártból is kizárták. A párt egy másik meghatározó alakja, az alapítók egyike, majd a pártalapítvány kezelője, Józsa László sem került vissza az elnökségbe.
Alternatíva
A forró vajdasági nyár augusztus 20-án tetőzött: ezen a napon alakult meg Palicson – ekkor még civil szervezetként – a Magyar Mozgalom (MM). Nyilatkozatuk szerint egyik céljuk a vajdasági magyar közélet „szellemi és erkölcsi megújítása”, valamint „nyomást gyakorolni és ellenőrizni a hatalom gyakorlóit”. A mozgalom vezető pozícióiban Korheczet, Vargát és Józsát találjuk, meg a VMSZ egy másik korábbi alelnökét, Dévavári Zoltánt. Az alapítók között volt Maglai Jenő is, Szabadka polgármestere, akit korábban a VMSZ szövevényes politikai alkuk nyomán tudott pozícióba juttatni. Nem meglepő módon a Magyar Szó újságírói és a szabadkai magyar színészek közül is többen beszálltak, ahogyan más elismert vajdasági magyar értelmiségiek is. A szabadkai városi közgyűlés 15 VMSZ-es tagja közül kilenc hozott létre MM-platformot – őket hamarosan kizárták a pártból. Jól jellemzi a nyár végi hangulatot, hogy egy interjúban Pásztor István a „megtévedt” ex-VMSZ-eseket „rohadt almának” nevezte, egy másikban pedig tyúkólhoz hasonlította az MM-et, ahol egyesek „fejetlenül futkosnak és piszkolnak”.
Megakadályozandó a VMSZ belülről fenyegető lerombolását, rövid és formális fegyelmi eljárás után a VMSZ vezetése összesen száz olyan tagot zárt ki, akik kapcsolatba hozhatók az MM-mel. Közben az MM is lépett: bejelentette, hogy részt vesznek az idén tavaszra kiírt többszintű szerbiai választásokon. Mindössze hetekkel az áprilisi választások előtt tehát a vajdasági magyar politikai szcéna újra többszereplős lett. Az MM a szellemi tőkét tekintve ugyan jól áll, de kérdés, tudnak-e elegendő pénzt előteremteni bármilyen észrevehető kampányra, illetve az esetleges pénzhiányt pótolni tudják-e Varga és felesége, Szilágyi Dorottya korábbi pártépítési tapasztalatai (mindketten foglalkoztak a VMSZ szervezetfejlesztésével). Bár hivatalosan mindkét fél az együttműködés politikáját hirdeti, a VMSZ és az MM egymás kárára fognak a magyarok szavazataiért harcolni. A választás után így tisztábbak lesznek az erőviszonyok, a két politikai központ valós támogatottsága; ám mivel magyar jelöltek indulnak majd magyar jelöltek ellen, a tartományi parlamentben vagy a vegyes lakosságú városokban csökkenhet a magyarok érdekvédelmi potenciálja.
| Szív küldi: 50 milliárd Budapestről Szabadkára Tavaly novemberben döntött úgy a magyar kormány, hogy ötéves, összesen 50 milliárdos projektet indít a Vajdaságban az ottani magyar gazdasági élet felfuttatására. Az első pályázatokat február elején írták ki: 30 milliárd forintot hitelként, 20 milliárdot viszont vissza nem térítendő támogatásként osztanak szét. A pályázatokat a VMSZ által létrehozott non-profit szervezet, a Prosperitati Alapítvány kezeli a kiírástól egészen az ellenőrzésig. Miközben vezetői hangsúlyozták az alapítvány függetlenségét a párttól, valójában egy részük tagja a pártnak, többen párttisztséget is viselnek; az ügyvezető Juhász Bálint például a VMSZ elnökségének is tagja. Miközben a projekt célja, a vajdasági magyarok gazdaságának felvirágoztatása (és így a magyarok elvándorlásának lelassítása) nemes, a megvalósítás számos kérdést vet fel. Aggályos, hogy egyazon szervezet fizeti ki a pénzeket és ellenőrzi a támogatások felhasználását, s a soknemzetiségű Vajdaságban nem könnyű tisztán „magyar” vállalkozásokat kiválasztani még akkor sem, ha a pályázat feltétele a kettős állampolgárság. A gigantikus összegre felfigyelt a belgrádi korrupcióellenes hivatal is, és előre figyelmeztette a VMSZ-t a folyamatok átláthatóságára. Tény, hogy az áprilisi választások előtt nagyobb kampánysegítséget aligha kaphatott volna a VMSZ. |
