Kórházba vitték Szergej Lavrovot, miután megérkezett a G20-csúcsra

  • narancs.hu
  • 2022. november 14.

Külpol

Úgy tudni, szívproblémákkal került kórházba. Az oroszok cáfolják a hírt.

Kórházba kellett szállítani Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, miután megérkezett Balira a G20-csúcstalálkozóra – közölték az indonéz hatóságok az AP híre szerint. Lavrovot a tartományi főváros, Denpasar Sanglah nevű kórházában kezelik.

Hivatalosan nem közöltek semmit arról, hogy miért került kórházba, az AP hírügynökség forrásai ugyanakkor szívproblémákat emlegetnek. 

Az orosz nagykövetség munkatársai egyelőre nem szólaltak meg az ügyben, Lavrov szóvivője ugyanakkor azt közölte: "kamu a legfelsőbb szinten".

Időközben a TASZSZ is kiadott a Telegram csatornáján egy cáfolatot, miszerint Lavrov a hoteljében készül a másnapi konferenciára. Ehhez egy képet is kiadtak a mosolygó külügyminiszterről egy medencével a háttérben. Azt nem tudni, a kép mikor készült.

Kommerszant értesülései szerint Bali kormányzója azt jelentette be, hogy Lavrov egészségi állapota jó, de azért a kórházban megvizsgálják.

Oroszországot Lavrov képviseli a csúcson. Korábban úgy volt, hogy Vlagyimir Putyin online vesz részt rajta, múlt héten viszont szóvivője közölte, ilyen formában sem jelenik meg.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.