Korrupciógyanú miatt indított eljárást a szlovák ügyészség Gyimesi György ellen

  • narancs.hu
  • 2024. március 19.

Külpol

A választáson nagyot bukott Magyar Szövetség alelnöke közbeszerzés befolyásolása miatt bukhat.

Közbeszerzés befolyásolása miatt indított eljárást a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA), írja a Napunk az Aktuality.sk alapján. Az eljárás még egy olyan ügy miatt indult, ami akkor történhetett, amikor Gyimesi még Kassa megyének dolgozott. Az őt megkereső újságírónak Gyimesi azt mondta, nem tudja, milyen ügyről van szó. „Én a megyén két hónapot dolgoztam, rendes alkalmazott voltam és nem is döntöttem különösen nagy dolgokról. Azt hiszem, 50 ezer eurós nagyságig” – mondta.

 
 
Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke (j) az előrehozott szlovákiai parlamenti választások napján az eredményvárón az elsőként közzétett exit poll eredmények után beszél, mellette Gyimesi György képviselőjelölt a párt pozsonyi központjában 2023. szeptember 30-án.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
 

 A Plus 7 dní azt írja, amikor Gyimes 2020-ban Gyimesi Xenon nevű cége 200 ezer eurós uniós támogatást kapott, majd mikor képviselő lett, az anyja lett a cég vezetője. Az uniós pénzek menedzselésével foglalkozó cég Kassa Megye Önkormányzatával is kapcsolatba került, ahol a közbeszerzések ellenőrzése lett volna a feladata.

Gyimesi 2020-ban az akkor választást nyert Egyszerű Emberekből a Magyar Szövetségbe, aminek alelnöke lett, hogy arrafelé is terjeszthesse kampányban üzeneteit Soros Györgyről, a szuverenitásról és a migrációról, nagyjából egy húron pendülve Orbán Viktorral és a többek közt épp az alulteljesítő Magyar Szövetség rovására győzött Robert Ficóékkal.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.