Kulturális hírek

  • 2004. július 29.

Külpol

MEGHALT ANTONIO GADES 67 éves korában, rákbetegségben elhunyt Antonio Gades. A spanyol flamencotáncos az 1960-as években alapozta meg hírnevét, elsõ filmszerepeit is ekkor kapta (Los Tarantos, 1963; Con el viento solano, 1966; Último encuetro, 1967).
Filmezett a 70-es években is, de a nagyvilág az 1980-as években, elsõsorban Carlos Saura táncfilmjei révén ismerte meg: Vérnász (1981), Carmen (1983, képünkön partnerével, Laura del Sollal), El Amor brujo (1986), melyeknek nemcsak szereplõje és koreográfusa, hanem társ-forgatókönyvírója is volt. Társulatával a legrangosabb színpadokon szerepelt, s 1979-tõl rövid ideig a Spanyol Nemzeti Balettet is igazgatta. Utolsó kívánsága az volt - mint azt a Granma címû kubai újság jelentette -, hogy hamvait a kubai Sierra Maestra-hegységben temessék el, a kubai forradalmár felkelõk sírjai mellett. Raúl Castróhoz írott július 14-i levelében arra kérte Fidel öccsét, hogy viselje gondját hamvainak, és kifejezte sajnálatát, amiért nem tett többet a forradalomért. A már nagyon legyengült Gades halála elõtt hat héttel Havannában, Castro elnöktõl vehette át az ország legmagasabb kitüntetését, és felvették a kubai kommunista pártba is. Antonio Gades a spanyol kommunista párt tagjaként, még 1975-ben, Franco diktatúrája idején járt elõször Kubában.

FÖLÖSMONDAT Az 1979-82 között mûködött Fölöspéldány-csoport egykori tagjai - Bernáth(y) Sándor, Györe Balázs, Kemenczky Judit, Kõbányai János, Szilágyi Ákos, Szkárosi Endre és Temesi Ferenc - nyílt levélben intéztek kérdést a Ráció Kiadó Aktuális Avantgárd címû sorozatának harmadik darabjaként megjelent, Deréky Pál és Müllner András szerkesztette NÉ/MA? - Tanulmányok a magyar neoavantgárd körébõl címû kötetében Havas-réti József tollából megjelent Punk/rockkultúra és az avantgárd "élõ folyóiratok" - A Fölöspéldány-csoport címû tanulmánya kapcsán a szerzõhöz és a szerkesztõkhöz, mivel az írás egy mondata szerint "a Fölöspéldány-csoport vezetõje és meghatározó mûvészeti ideológusa Szilágyi Ákos költõ és kritikus, az orosz irodalom kutatója volt." A Fölöspéldány munkásságát dokumentáló, s Havasréti által is forrásanyagként használt kötetbõl (Ká! Ká! Ká!, Magvetõ, JAK-füzetek, 1986) egyértelmûen kiderül, hogy a csoportnak nem volt vezetõje, az akkor is, ma is szuverén egyéniségként fellépõ alkotók ezért baráti hangon, de méltatlankodó éllel kérdik: "1. Mondanák meg: 1986 és 2004 között kik és mikor nevezték ki Szilágyi Ákost visszamenõleges hatállyal a Fölöspéldány-csoport vezetõjének? 2. Akkor most már ez a hibás közlés fog hiteles adatként szolgálni a korszak és a téma jövendõ kutatóinak?"

MOSTAR HíDJA A bosznia-hercegovinai Mostarban látványos ünnepség, tûzijáték, vízbe ugrálás, zene és tánc közepette átadták a nemzetközi - és benne magyar - segítséggel, 15 millió eurós költséggel újjáépített Öreghidat, melyet a balkáni háború során, 1993 novemberében döntött a Neretvába egy boszniai horvát katonai alakulat. (Illusztrációnk egy régi, mostari képeslap.) Az UNESCO világörökség-listáján is számon tartott Stari Most építését 1566-ban fejezték be. A város többnyire horvátok, illetve muzulmánok lakta felét összekötõ híd lerombolása Jugoszlávia erõszakos széthullásának szimbóluma volt - Amir Pasic vezette újjáépítése a város muzulmán polgármestere reménye szerint egy új kezdet jelképe lehet. Az idegenforgalom szempontjából is nagy vonzerõt jelentõ híd új életének pillanatai élõ webkamerák jóvoltából nyomon követhetõk a http://www.starimost.telecom.ba/indexe.php?link=1 címen.

9/11, A SLÁGER Mind az Amazon.com, mind a Barnes & Noble internetes könyvértékesítési listáján az elsõ helyre került a 2002. szeptember 11-i terrorakciókat vizsgáló bizottság jelentését tartalmazó, közel 600 oldalas kötet. Elértük Thomas Kean bizottsági elnök célját, a jelentés eljutott az amerikaiak kezébe - fogalmazott a W. W. Norton & Co. kiadó vezetõje, Drake McFeely, miután megjelenése napján mintegy 150 ezer példányt vásároltak a könyvesboltokban a The 9/11 Commission Report: Final Report of the National Commission on Terrorist Attacks Upon the United States címû kötetbõl, ami egyúttal a tragédiával foglalkozó többi kiadvány forgalmát is megdobta. A jelentés a neten is elérhetõ: http://wid.ap.org/documents/911/finalreport.html; http://www.9-11commission.gov/. Michael Moore cannes-i díjnyertes filmje, a Fahrenheit 9/11 bevétele Észak-Amerikában átlépte a 100 millió dolláros határt: moziban forgalmazott, egész estés dokumentumfilm soha korábban nem hozott ekkora bevételt.

MORZE

GYÁSZ 71 éves korában elhunyt Sacha Distel: a francia énekes, dzsesszgitáros, zeneszerzõ elsõ nagy slágere, az 1958-as Scoubidou (a Peggy Lee-féle Shoo Bidoo Wa feldolgozása) után több mint 200 dalt jelentetett meg. La belle vie címû sikerdalát 250-nél több változatban dolgozták fel (többek között Distel példaképe, Frank Sinatra is). Népszerûsége az 1960-as években volt a csúcson, de miközben odahaza kezdett háttérbe szorulni, az 1970-es években Angliában õ számított a francia dal megtestesítõjének (elõadásában 34 hétig volt listán a Raindrops Keep Falling On My Head címû Bacharach-örökzöld).

81 éves korában meghalt Illinois Jacquet: az amerikai tenorszaxofonos játékát ultramagasról mélyre ugró hangok jellemezték, aminek klasszikus példáját a Flying Home címû felvételen hallható, 80 másodperces szólójában produkálta, 19 éves korában. Ezt Lionel Hampton zenekarával vette fel, de dolgozott Cab Calloway, Count Basie, Louis Armstrong, Nat King Cole, Dizzy Gillespie, Ella Fitzgerald és Miles Davis társaságában is.

75 éves korában elhunyt Jerry Goldsmith: az ómen filmzenéjével 1977-ben Oscar-díjat nyert komponista olyan hollywoodi sikerek zenéjét szerezte, mint a Majmok bolygója, az Elemi ösztön, a Patton, a Kínai negyed vagy a Star Trek.

KULTÚRA 2000 A KultúrPont Iroda, az Európai Unió Kultúra 2000 keretprogramjának hivatalos magyarországi koordinátora közleménye szerint az Európai Bizottság megjelentette a Kultúra 2000 keretprogram 2005. évi kiírását. A pályázat beadási határideje október 15. a rövid távú, október 29. a hosszú távú projektek esetében. A nyertesek között összesen kb. 28 millió eurót osztanak szét. További részletek a KultúrPont honlapján: www.kulturpont.hu/eu_akt.php.

MAGYAROK LOCARNÓBAN Ha nem is a fõ versenyprogramban, de lesznek magyar résztvevõi is az augusztus 4-14. közötti Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválnak: a napjaink filmkészítõit bemutató szekcióban vetítik Török Ferenc Szezon címû filmjét, a Visions of Europe címû, 25 rövidfilmbõl összeállított darab egyik alkotója pedig Tarr Béla.

Figyelmébe ajánljuk