Kulturális hírek

  • 2003. szeptember 18.

Külpol

Kihirdette a zsűri az idei Asztúria Hercege Díj nyerteseit: a spanyol Nobel-díjként emlegetett, 50 ezer euróval dotált kitüntetést október végén Oviedóban veheti át Joanne K. Rowling, an FÉLSZEG VÁGY "Félszeg vággyal, színjózanon?" - Térey János Paulus című kötetének e sorát választották az acb kortárs művészeti galéria kiállítása címéül: a portugál Rui Calcada Bastos, a japán Hideki Iinuma, a cseh Markéta Othova, valamint Szoló Ákos munkái láthatók itt (október 11-ig; az acb által képviselt Szarka Péter Puha Bomba című kiállítása szeptember 21-ig tart nyitva a Műcsarnokban).n GYÁSZ Hello, I`m Johnny Cash - e köszönést és a hozzá tartozó, összetéveszthetetlen basszbaritont többé nem hallhatja koncertközönség: 71 éves korában, cukorbetegségből adódó komplikációk következtében elhunyt a countryzene egyik legnagyobb, saját stílust teremtő egyénisége.
Az 50-es évek közepén indult pályája során több mint 50 millió lemezt adott el, köztük olyan klasszikusokat, mint a San Quentin, illetve a Folsom börtönben adott koncertjeit rögzítő albumok (1968-69) vagy az idős korára új elismerést hozó American Recordings (1994). Tizenegy Grammy-díjat nyert, köztük az életművét elismerőt (1999), 500 ezer példány eladása nyomán tavasszal lett aranylemez Amerikában a The Man Comes Around, két hete a Music TV díját nyerte el Hurt című dalának klipje (az operatőri teljesítményért). Több filmben is szerepelt, a legutóbbi az All My Friends Are Cowboys (1998). A 80-as években Budapesten is fellépett Johnny Cash, önéletrajza a Man in Black 1975-ben jelent meg.

101 éves korában elhunyt Leni Riefenstahl, akinek balett-táncosként, majd filmszínészként kezdett pályája elválaszthatatlanul összefonódott a fasiszta rendszerrel: tehetségét a hitlerizmus szolgálatába állította a náci párt 1934-es nürnbergi nagygyűlését megörökítő Az akarat diadala megrendezésével, s máig elismert technikai újítások alkalmazásával ő vehette filmre az 1936-os berlini olimpia eseményeit is. A háború után négy évet börtönben töltött, majd a filmezéstől eltiltva fotózni kezdett: legismertebb képeit a szudáni nuba törzs életéről készítette. Önéletrajzát (Emlékeim 1902-1945) idén adta ki a Nagyvilág.

n IRODALOM, BERLIN Mintegy 150 író, köztük Günter Grass, Hanif Kureishi, Leon de Winter, az új művel (Messmers Reisen) jelentkező Martin Walser, a Felszámolást bemutató Kertész Imre, valamint Darvasi László (Szerezni egy nőt), Márton László (Árnyas főutca), Parti Nagy Lajos (Hősöm tere; Ibusár című darabját a Theater unterm Dach mutatja be), Szijj Ferenc (versek), Zilahy Péter (CD-ROM: Az utolsó Ablak-Zsiráf) és a franciául író Lorand Gaspar részvételével zajlik szeptember 21-ig a 3. Nemzetközi Irodalmi Fesztivál a német fővárosban.

n KULTURÁLIS TANÁCS Az ország kulturális stratégiájának alakításához szolgál folyamatos tanácsokkal az a havonta ülésező testület, amely Hiller István miniszter javaslatára alakult meg Harsányi László, az NKA elnökének vezetésével. Tagjai: Agárdi Péter irodalom- és médiaszakértő, Bayer József, az MTA Politikatudományi Intézetének igazgatója, Inkei Péter, a Kulturális Obszervatórium vezetője, Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány elnöke, Schanda Beáta, a Képzőművészeti Egyetem titkára, Bojár Iván András, az Octogon főszerkesztője, György Péter esztéta, kommunikációs szakember és Sükösd Miklós, a CEU professzora (utóbbi három a Narancs munkatársa is volt korábban).

n HUNGAROFEST Bence Ottó, a hajdani Törökfürdő című folyóirat egyik alapítója, kulturális tévéműsorok egykori szerkesztője, a Szépírók Társasága volt elnöke nyerte el a kulturális rendezvényeket szervező Hungarofest ügyvezető igazgatói posztjára kiírt pályázatot. A kht. szervezésében szeptember 18-án Orosz Kulturális Hetek kezdődnek Budapesten (többek között a Moszkvai Patriarchátus Ortodox Kórusával, a Szentpétervári Szimfonikusokkal, a Derevo színtársulattal, filmnapokkal, kortárs pétervári festőkkel), s már folyik a jövő évi hollandiai magyar kulturális évad előkészítése is.

n SIBELIUS Oulu finn város egyik bankfiókjának trezorjából előkerültek Jean Sibelius bő négy évtizede elveszettnek hitt művei: az 1957-ben elhunyt finn zeneszerző kedvenc énekesnője, Ida Ekman számára írta a négy dalt, egy tizenkét ddarabból álló ciklus részeként (a másik nyolc eddig is megvolt).

n DÍJ Ligeti György kapta Frankfurt városának idei Adorno-díját. A filozófia, zene, színház és film területén elért kimagasló teljesítményeket jutalmazó, 50 ezer euróval járó elismerést tolószékben vette át a 80 éves zeneszerző.Harry Potter-regények szerzője, valamint Jürgen Habermas német filozófus és Susan Sontag amerikai író, esszéista.

Denys Arcand The Barbarian Invasions című filmje nyerte a legjobb kanadai alkotás díját a Torontói Filmfesztiválon, a közönség díját Kitano Takeshi Velencében nemrég Ezüst Oroszlánnal díjazott műve, a Zatoichi kapta.

n KONKRÉT VADZSENIK Megjelenteti a győztes VadZsenik műveit az irodalmi pályázatot meghirdető Konkrét Könyvek, így várhatóan még az idén elsőkötetes szerzővé válhat Kristóf Zoltán (A cselekvés álarcában; regény), Baráth Katalin (Ida és az aranygyapjú; ifjúsági regény) és Csordás Dániel (Nocturne; képregény). A kulturális minisztérium különdíját Petz György nyerte (Az ecetfa illata).

n ÖSZTÖNDÍJJAL KÜLFÖLDRE Megjelentek a Magyar Ösztöndíj Bizottság külföldi ösztöndíjakra szóló pályázati felhívásai hallgatóknak, oktatóknak, kutatóknak és művészeknek: bővebb info: www.scholarship.hu.

n ÚJ HELYEN A BLITZ A Szent István-bazilika közelében (Hercegprímás u. 12.) a Párizsban élő Csernus Tibor 1993-2001 között készült munkáiból válogatott kiállítással nyitotta meg új helyiségét a Blitz Galéria: a több mint tíz éve működő, elsősorban kortárs képzőművészettel foglalkozó galéria decemberben klasszikus és kortárs anyagot felvonultató aukciót tervez (www.blitz.hu).

Figyelmébe ajánljuk