Kulturális hírek

  • 2004. április 29.

Külpol

n CANNES-I KONTROLL Magyar résztvevője is lesz a május 12-én kezdődő idei cannes-i filmfesztiválnak: ha nem is a hivatalos verseny-, illetve versenyen kívüli programban, de a szintén komoly érdeklődésre számot tartó Un Certain Regard sorozatban mutatják be Antal Nimród Kontrollját. A sorozat vetítéseit Léa Fazer Bienvenue En Suisse című alkotása nyitja és az egyiptomi Youssef Chahine műve, a La Rage Au Cur zárja, közte olyan rendezők munkái kaptak helyet, mint például Abbas Kiarostami, Beno”t Jacquot vagy Ousmane Sembéne.
Maga a fesztivál Pedro Almodóvar La Mala Educación című filmjével kezdődik, ezt éppúgy versenyen kívül vetítik, mint a Kill Bill 2-t, melynek rendezője, Quentin Tarantino lesz a nagyjátékfilmes verseny zsűrielnöke. A programról most csak annyit, hogy többek között Emir Kusturica, Joel és Ethan Coen, Michael Moore, Tony Gatlif, Walter Salles, Wong Kar-wai és Agnés Jaoui verseng az Arany Pálmáért.

n SEGÍTSÉG A SORSTALANSÁGNAK A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) céget alapított Magyar Mozgókép Kft. néven, hogy az vegye át a Kertész Imre regényéből készülő Sorstalanság gyártását, miután a rendező Koltai Lajos bizalma "megrendült" eddigi producerében, Barbalics Péterben és annak cégében, a Magic Mediában. Még nem tudni, hogy az MMKA mennyivel támogatja a produkciót, csak azt, hogy az új kft. a kanadai Hámori Andrással, A napfény íze producerével készül szerződni a továbbiakra.

n KÖNYVFESZTIVÁL A hét végén 51 ezren látogattak el a XI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, a Kongresszusi Központba, ahol több mint 200 hazai és 400 külföldi kiadó mutatta be kínálatát. A legnagyobb érdeklődés a két Nobel-díjas, Kertész Imre és Günter Grass szereplését övezte - utóbbi kapta meg idén a főváros nagydíját -, bár sokan voltak kíváncsiak a díszvendég Németország többi szerzőjére és az európai elsőkönyvesekre is. A szakmai díjak közül az Év Könyvkiadója címet a Magyar Nagylexikon Rt. nyerte a Park Kiadó, a Magvető, az Európa és az Osiris előtt, az Év Könyvkereskedője pedig a Libri lett a Pécsi Direkt, a Könyvellátó Kht., a Líra és Lant, valamint a Librotrade előtt. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) által adományozott díjak nyertesei: Böszörményi Gyula (Gergő-könyvek), Varró Dániel (Túl a Maszat-hegyen), Bárd Johanna könyvtervező és Rényi Krisztina grafikus (Sárkánymese). Elek Líviát illusztrátori munkájáért, a Minerva Nova Kiadót a Jonatán könyvmolyképző és a Jonatán modern könyvtára sorozatokért díjazták, Aranyalma-díjat kapott az olvasó gyermekekért folytatott áldozatos munkájáért Szávai Ilona, a Pont Kiadó vezetője, a Fordulópont című könyvsorozat szerkesztője.

n ART-HUNGARY.COM 36 mai magyar művész mintegy 360 alkotását, életrajzát, bibliográfiáját tartalmazza Gaudens Pedit osztrák műgyűjtő kollekciójának magyar, angol és német nyelvű internetes kapuja a www.art-hungary.com címen. A gyűjteményből válogatott 70 képet bemutató kiállítás április 29-ig tekinthető meg az Iparművészeti Múzeumban, ahol német, olasz és osztrák műgyűjtők, művészeti intézményvezetők és szakírók jelenlétében mutatták be a honlapot. A Gyöngyösön kovácsoltvas-gyárat alapító, Bécsben, Innsbruckban és szülővárosában, Lienzben galériákat üzemeltető Gaudens Pedit a 80-as években kezdte kiépíteni itteni kapcsolatait. Gyűjteménye az utóbbi 15-20 év magyar képzőművészetének legjelentősebb külföldi tárává nőtt, benne Aknay, Bak, Bartl, Bernát, Birkás, Bodóczky, Borbás, Bukta, Deim, ef Zámbó, El Kazovszkij, Fehér, Fóth, Gábor Áron, Hajdú László, Halász, Hencze, Jovánovics, Kelemen, Keserü, Klimó, Kollár György, Koncz András, Kovács Péter, Mátis Rita, Mazzag, Mulasics, Nádler, Pinczehelyi, Soós Tamás, Szentgyörgyi József, Szőnyei György, Trombitás, Tölg-Molnár, Wahorn és Záborszky.

MORZE


n GYÁSZ 93 éves korában elhunyt Zórád Ernő grafikus, festőművész, aki képregényei, diafilmjeiés könyvillusztrációi mellett elsősorban a hajdani Tabánt megörökítő rajzairól és akvarelljeiről ismert. Családját a Felvidékről telepítették át 1921-ben, hangulatos tabáni képeit a városrész lebontásakor, 1930 körül kezdte készíteni.

97 éves korában meghalt Estée Lauder, a nevét viselő kozmetikai világcég alapítója. Egy családi recept alapján készült első krémeiket 1946-ban, a háború utáni fellendüléskor dobták piacra - termékeiket ma 130 országban árusítják.

Elhunyt az indiai filmgyártás egyik sztárja, Soundarya: a több mint 80 filmben szerepelt 32 éves színésznő a kormányzó Bharatiya Janata Párt választási kampányában vett részt, amikor repülőgépe lezuhant.

n OLASZ FILMDÍJ Az Irakban elfogott olasz túsz kivégzésének hírével a háttérben zajlott az idei David di Donatello, az olasz filmdíjak átadásának ceremóniája. A legnagyobb nyertes Marco Tullio Giordana munkája, a La meglio gioventu: az Olaszország 1966-2000 közötti éveiről szóló, hat óra hosszú film hat díjat kapott. Roberto Benigni életműdíjat adott át Steven Spielbergnek.

n DIALèKTUS Bódis Kriszta Romani Kris (Cigány törvény) című munkája nyerte a néprajzi és antropológiai filmek második Dial‘ktus fesztiváljának fődíját. Alkotói díjat kapott Kővári Borz József a Lóvásár és a Szülőfalumvasárnap elkészítésében való részvételéért, a Duna Tv díját Magyar n. Attila nyerte (Hazatérőképek), a fesztiválnak otthont adó Uránia Nemzeti Filmszínház díját Tari János (Távoli templom). A diákfilmes díjakat Haragonics Sára, illetve a Lauder Javne Gimnázium diák-alkotóközössége nyerte (előbbi Waldorf-iskolás diákokról forgatott, utóbbiak a nyilas terror egyik üldözöttjéről és bújtatójáról). (Cikkünk a 35. oldalon.)

n SZAMIZDAT-BÚCSÚ Május 2-án bezár a Millenáris Parkban a Szamizdat - Alternatív Kultúrák Közép- és Kelet-Európában 1956-1989 című kiállítás. Utolsó társrendezvényeit április 28-án és 30-án tartják (előbbin a 70-es, 80-as évek zenei undergroundjáról lesz beszélgetés, utóbbin Dmitrij Prigov, Jevgenyij Popov és Szilágyi Ákos celebrál finissage-t (kritika a Magyar Narancs 2004. március 11-i számában).

Figyelmébe ajánljuk