Kevesebb a fertőzött Csehországban

  • narancs.hu
  • 2020. április 11.

Külpol

Eddig 123-an haltak meg az országban.

Csehországban szombat reggel 5735 koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván, ami 146-al több, mint pénteken. A növekmény jóval alacsonyabb, mint az előző heti napi 253-as átlag.

A Covid-19 betegségben eddig 123-an haltak meg, a gyógyultak száma 370-re emelkedett. A halálesetek száma pénteken tízzel, a gyógyultaké pedig 61-gyel emelkedett. Az egészségügyi tárca honlapján megjelent kimutatás szerint eddig összesen 120 285 tesztet végeztek. A pénteki tesztek száma 5431 alacsonyabb, mint az előző napok mintegy nyolcezres átlaga.

Roman Prymula, egészségügyi miniszterhelyettes pénteken bejelentette, hogy az úgynevezett intelligens karantént – a mintegy kéthetes dél-morvaországi próbaüzem után – húsvét után élesben is bevezetik Dél-Morvaországban, Észak-Morvaországban és Prágában.

A rendszer lényege, hogy a megfertőzött személynél minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az utóbbi öt napban, hogy őket szintén letesztelhessék. Ezt az érintett beleegyezése esetén mobiltelefonjának és bankkártyájának elektronikus nyomai alapján fogják megállapítani.
Eddig csak a megfertőződött emberrel való beszélgetés alapján keresték meg azokat, akikkel az utolsó napokban kapcsolatba került.

Az elektronikus nyom felhasználása szakértők szerint nagyon sokat segíthet az emlékezet felfrissítésében. Az elektronikus nyom felhasználása mindig az érintett beleegyezéséhez van kötve.
Prymula szerint az intelligens karantén bevezetését követően fokozatosan napi húszezerre emelik a laboratóriumi tesztek számát. A tesztek kiértékelésébe a tudományos akadémia és a kutatóintézetek laboratóriumai is bekapcsolódnak.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.