Lavrov szerint Magyarország és Szlovákia is érdeklődik az eurázsiai biztonsági rendszer létrehozása iránt

  • narancs.hu
  • 2024. december 6.

Külpol

Az orosz állami hírügynökség Szijajrto (sic!) minszki látogatásáról is megemlékezett.

„A Nyugat nagy bánatára megkezdődtek az egyeztetések egy, az eurázsiai térség biztonságát garantáló szövetség létrehozásáról” – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz állami TASZSZ hírügynökség beszámolója szerint, amit a hvg.hu szemlézett.

Lavrov szerint Pozsony és Budapest figyelmét is felkeltette a szövetség ötlete.

A külügyminiszter arról beszélt, hogy a közelmúltban Minszkben rendezték meg a második Nemzetközi Eurázsiai Biztonsági Konferenciát, amelyen Oroszország és Belarusz egy úgynevezett Eurázsiai Charta kidolgozását javasolta. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, ezen a konferencián ott volt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter is, aki oroszul kezdte felszólalását. A magyar külügyminiszter azonban hiába volt ilyen udvarias, a TASZSZ még nem tudja helyesen leírni a nevét: „Szijajrto”-ként hivatkoznak rá.

Szijjártó október végén a konferenciával kapcsolatban arról posztolt, szerinte „nem mi vagyunk az egyedüliek Európában, akik azt gondolják, hogy vissza kellene térni az eurázsiai együttműködéshez, de csak mi vagyunk az egyetlenek, akik elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy nyíltan beszéljünk róla”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.