Legalább 108 rendőr megsérült a francia nyugdíjreform elleni tiltakozásokon

Külpol

291 embert vettek őrizetbe.

Legkevesebb 108 rendőr sérült meg és 291 embert vettek őrizetbe Franciaországban a május 1-jei kormányellenes tüntetéseken,

az erőszakcselekmények zömét Párizsból jelentették – jelentette kedd hajnalban a The Guardian brit napilap a francia belügyminiszterre hivatkozva.

Párizsban 25 rendőr sérült meg, egyikőjük Molotov-koktél miatt súlyos sérüléseket szenvedett az arcán és a kezein, a fővárosban 111 tiltakozót vettek őrizetbe – jelentette ki a BFM hírtelevíziónak adott interjújában Gérald Darmanin.

A tárcavezető a Párizsban történt erőszakcselekményekért a tüntetésen felbukkant, becslése szerint mintegy kétezer "szélsőbaloldali radikálist" tette felelőssé, aláhúzva: súlyos büntetésre számíthatnak azok, akik rendőrökre támadtak vagy köztulajdont rongáltak meg. Elmondta, hogy

hivatalos adatok szerint körülbelül 800 ezren vonultak utcára országszerte,

egyelőre nem tudni, vannak-e sérültek a tiltakozók között.

 
Fiatal férfi elrúg egy könnygázgránátot az Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja elleni tüntetésen Párizsban.
Fotó: MTI/AP/Thibault Camus 

Sonia Paccaud, a CFDT szakszervezet részéről azt közölte, hogy a Lyonban tartott, alapvetően békés  tiltakozásokon szintén "több erőszakos csoport bukkant fel".

Az emberek hétfőn, a munka ünnepe alkalmából vonultak a francia nagyvárosok utcáira, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja miatt, a rendőrség több helyen könnygázzal oszlatott.

A hatóságok adatai szerint a többi között mintegy 8700-an vonultak utcára Strasbourgban, 11 ezren Marseille-ben, 13 500-an Toulouse-ban.

A május elsejei tüntetések előtt nem sokkal az Extinction Rebellion nevű klímaaktivista szervezet festékkel öntötte le az adóelkerüléssel vádolt Louis Vuitton Alapítvány kulturális központ épületének üveghomlokzatát.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.