Lemondott Írország miniszterelnöke

  • narancs.hu
  • 2020. február 21.

Külpol

A pártja a harmadik lett a parlamenti választásokon.

Bejelentette a lemondását Leo Varadkar, Írország miniszterelnöke, miután pártja, a Fine Gael csak a harmadik helyre került a február 8-i parlamenti választásokon.

"Leo Varadkar csütörtök éjjel bejelentette Michael D. Higgins államfőnek a lemondását. Ő és kormánya az alkotmánynak megfelelően az utód kiválasztásáig és parlamenti megerősítéséig ügyvezetőként hivatalban marad" - közölte a miniszterelnök sajtószolgálata egy nyilatkozatban.

A választásokon indult pártok közül egyik sem szerzett többséget, és patthelyzet alakult ki. A parlament csütörtöki ülésén egyik párt sem nevezett meg miniszterelnök-jelöltet. A legtöbb képviselői helyet Mary Lou McDonald pártja, a Sinn Féin szerezte meg, de ez a 45 fős frakció is nagyon kicsi a kormányalakításhoz, amelyhez 80-nál több képviselő szükséges.

Az Írország függetlenségének kikiáltása óta eltelt egy évszázad alatt két másik párt, a Fine Gael és a Fianna Fáil uralta a politikai életet. Most csak 35, illetve 38 mandátum jutott nekik a 160 fős alsóházban. A zöldek 12, a munkáspártiak és a szociáldemokraták 6-6 képviselői helyet kaptak, a többiek függetlenek.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.