Lemondott Párizs érseke a róla szóló cikkek miatt

  • narancs.hu
  • 2021. december 4.

Külpol

Azt állították, barátnője volt, de ezt cáfolta. Ferenc pápa elfogadta a lemondását.

Ferenc pápa elfogadta Michel Aupetit párizsi érsek lemondását – adta hírül a katolikus.ma oldal.

A portál arról számol be, hogy az érsek néhány nappal ezelőtt levelet írt Ferenc pápának, arra kérve, döntse el, maradjon-e ő tovább érsek, vagy ne.  A La Croix című katolikus napilapnak elmagyarázta, azért fordult a pápához, mert azt szeretné, hogy egységes maradjon a főegyházmegye. Nem használta a lemondás szót, inkább – ahogy nyilatkozta – visszaadta a hivatalát a Szentatyának.

A HVG a Le Monde-ra hivatkozva arról ír, hogy Ferenc pápa gyors válasza azt jelzi, az egyház feje is hallhatta az érsekről szóló híreket. A Le Monde úgy tudja, az érsek 2017-es kinevezésekor érkezett néhány névtelen feljelentés, amelyek szerint Aupetit-nek szeretője van. 

„Elismerem, hogy viselkedésem a hölggyel kapcsolatban kétértelműnek tűnhet, és sokan úgy értelmezhetik, hogy az intim, szexuális jellegű volt, de ezt az állítást visszautasítom” – mondta a 70 éves Michel Aupetit. Azt is közölte, hogy ez a kapcsolat azóta megszűnt. 

Aupetit eredetileg orvos volt, csak 44 éves korában szentelték pappá. 2013-tól segédpüspökként szolgált. Ő volt a főegyházmegye vezetője, amikor a Notre Dame leégett.

Nem volt népszerű a munkatársai körében, panaszkodtak rá, szigorúnak mondták, megosztó személyiségnek, és dühkitöréseit hozták szóba. Az érsek az abortusszal és a melegházassággal kapcsolatban a legszigorúbb álláspontot képviselte. A HVG szerint ezért beszélhettek ellenfelei arról, hogy szeretője van, vagyis bort iszik és vizet prédikál.

A pápai döntés után Michel Aupetit nyilatkozatában bocsánatot kért mindazoktól, akiket megsérthetett. Feltételezett kapcsolatára nem tért ki: „Igyekeztem ezt a nehéz küldetést odaadással és buzgalommal ellátni – mondta. – Hálát adok Istennek, akitől azt az adományt kaptam, hogy mindig jóindulattal és szeretettel tekintsek felebarátaimra. Ez vezetett korábbi életszakaszomban ahhoz is, hogy orvos legyek. A másokról való gondoskodás mélyen gyökerezik bennem, és az emberek közötti kapcsolatok nehézségei nem befolyásolják ezt. Bocsánatot kérek azoktól, akiket esetleg megbántottam, és biztosítalak mindnyájatokat mély barátságomról és imáimról, amelyek mindig veletek lesznek.”

A fotó forrása: katolikus.ma

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.