Az elnyomott szavazatok felszabadítása és Joe Biden győzelme 

Levelező tagozat

  • Tábor Áron
  • 2021.03.03 21:00

Külpol

Amerika számos államában a szabályok évtizedeken át megnehezítették a fekete szavazók részvételét a választáson. A jogfosztás kifinomult formáival szemben az elmúlt években sikerrel szálltak szembe a demokraták. A választási csalásokról szóló republikánus rágalmak azonban újabb korlátozásokat készíthetnek elő.

Január 6-án az amerikaiak arra a hírre ébredtek, hogy a kongresszus mindkét házában többségbe kerültek a demokraták, miután jelöltjeik győztek a Georgia államban tartott szenátusi pótválasztásokon. Raphael Warnock és Jon Ossoff személyében ráadásul Georgia a történelme során először küldött fekete, illetve zsidó szenátort Washingtonba, ami külön kiemelendő a tagállam rasszista múltjának tükrében. Néhány óra sem telt el azonban, és a hírcsatornák már Donald Trump nagygyűlésének, majd a Capitolium ostromának képeivel voltak tele. Ahogy többen keserűen megjegyezték a Twitteren: mint annyiszor az amerikai történelemben, a kisebbségek politikai térnyerését szinte azonnal követte az addig privilegizált csoportok elégedetlensége.

Trump és az általa feltüzelt emberek dühe ráadásul céltudatosan irányult egyes választói csoportok ellen: az állítólagos – érdemben soha nem bizonyított – csalásokról szóló vádak nem a semmiből érkeztek, hanem a Republikánus Párt több évtizedes munkájára épültek, amellyel szisztematikusan igyekeztek megnehezíteni egyes etnikai és faji kisebbségek számára a választójog gyakorlását. 2020 és 2021 választásainak rekordrészvétele a világjárvány közepette ebből a szempontból is kiemelkedő teljesítmény, ami aktivisták, jogászok és a Biden-csapat jelentős erőfeszítései nélkül nem valósulhatott volna meg.

Az eldobott esernyő

Habár az amerikai polgárháború lezárását követően meghozott tizenötödik alkotmánykiegészítés a 19. század közepe óta biztosította bőrszíntől függetlenül a választójogot (1920-ig csak a férfiaknak), a déli tagállamok az ún. Jim Crow-rendszerben különböző kreatív módokat találtak arra, hogy a feketéket távol tartsák a szavazástól. Ezt a célt szolgálta a részvétel feltételéül szabott fejadó és az írni-olvasni tudást mérni hivatott (valójában szándékosan megtévesztő) tesztek egyenlőtlen alkalmazása, illetve a feketék kizárása a régióban hegemón Demokrata Párt előválasztásairól. Ha más lehetőség nem maradt, akár nyers erőszak árán is fenntartották a fehér felsőbbrendűségen alapuló rendszert.

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága 1944-ben mondta ki a csak fehérek számára rendezett előválasztások alkotmányellenességét, de a Jim Crow-rendszer lebontása csak a II. világháborút követő évtizedekben történt meg. A polgárjogi mozgalmak betetőzéseként 1965-ben a kongresszus Lyndon Johnson erőteljes ösztönzésére elfogadta az új választójogi törvényt, amely megtiltotta a kisebbségek választójogának – akár közvetett – korlátozását, és specifikusan megnevezte azokat a tagállamokat, amelyek korábbi diszkriminatív gyakorlatuk miatt ettől kezdve kizárólag szövetségi jóváhagyással módosíthattak választási szabályaikon. Ez utóbbi, ideiglenesnek szánt rendelkezéseket Richard Nixon, Ronald Reagan, sőt még George W. Bush elnöksége alatt is meghosszabbították, azonban az egykori déli konzervatív demokratákat maguk mellé állító republikánusok közben egyre inkább a szabályozás kilúgozására összpontosítottak.

A demokraták érvei szerint ugyanis a törvénynek minden olyan esetben érvényt kell szerezni, amikor a végkimenetet tekintve egyenlőtlen állapot jön létre – ám a republikánusok azt az értelmezést részesítették előnyben, amely szerint a szövetségi intézmények csak akkor avatkozhatnak be, ha bizonyítékuk van az állam diszkriminatív szándékára. Ez utóbbit nyilván nehezebb igazolni, és az elmúlt évtizedben újra megjelentek a látszólag „színvak”, de valójában a feketéket vagy más kisebbségeket hátrányosan érintő változtatások. Ráadásul 2013-ban a konzervatív többségű legfelsőbb bíróság 5:4 arányban ellehetetlenítette a választójogi törvény alkalmazását a tagállami rendelkezések felülbírálására: a John Roberts legfőbb bíró által jegyzett ítélet idejétmúltnak találta az államok közötti megkülönböztetést, és – hivatkozva például a Barack Obama győzelmei idején látott rekordméretű fekete részvételre – éppen az eredeti célkitűzések megvalósulásával indokolta a szövetségi kormány további beavatkozásának szükségtelenségét. Az indoklás abszurditására a tavaly elhunyt Ruth Bader Ginsburg hívta fel a figyelmet különvéleményében: a diszkriminatív változtatásokat sikerrel megakadályozó előzetes jóváhagyások eltörlését ahhoz hasonlította, mintha „felhőszakadás közben dobnánk el az esernyőt csupán amiatt, mert eddig nem lettünk vizesek”.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk