Litvánia még mindig nem tért magához abból a bődületes politikai botrányból, amely október végén indult pusztító útjára. Az országot végletesen megosztja a kérdés, hogy az államelnök, Rolandas Paksas vajon bűnös lehet-e hazaárulásban.Mintha két Litvánia létezne: az egyik a nyugatos, dinamikusan fejlődő, a NATO és az EU küszöbén toporgó "balti tigris", a másik pedig a hosszú történelmi szenvedéseibe belebutult, megosztott és deprimált Litvánia, amelyet magára hagyott tulajdon elitje, s amely biztonságra vágyik: egyenlőségre a nincstelenségben.
Kitör a botrány
A litván titkosszolgálat (VSD) október 30-án megdöbbentő tartalmú jelentést tárt a vilniusi parlament, a Seimas elé. A dokumentum - amelyet két nappal később különszámban ismertetett a Respublika című napilap - beszámolt arról, hogy Remigijus Acas elnöki tanácsadó számos telefonbeszélgetést bonyolított le egy bizonyos Anzor Akszentyijev Kikalisvili nevű "üzletemberrel", a XXI. Század Rt. tulajdonosával. A céget Oroszországban az egyik legnagyobb hatalmú szervezett bűnözői csoport fedőszerveként tartják számon, amely Litvániában keresett politikai védelmet, maga Kikalisvili pedig hazájában gengszter hírében áll. A VSD által rögzített telefonbeszélgetésekben bizonyos adósságokról volt szó, amelyekkel a litván elnök és tanácsadói tartoznak moszkvai támogatóiknak. Kiderült: más, az elnök belső köréhez tartozó illetők is titkos találkozókat bonyolítottak a XXI. Század embereivel.
A jelentés nem sokkal Mecys Laurinkus, a litván állambiztonság vezetőjének búcsúbeszéde után került a Seimas elé. Paksas elnök javaslatára ugyanis Laurinkust elmozdították posztjáról, és spanyolországi nagykövetté nevezték ki. Mielőtt azonban állomáshelyére indult volna, még volt érkezése, hogy figyelmeztesse a Seimast: egyes nemzetközi szervezett bűnözői csoportosulások mind intenzívebb erőfeszítéseket tesznek a litvániai magánosítási folyamatok befolyásolására, sőt teljes ellenőrzésére. Ezek után a kémfőnököt posztján tartották.
A Seimas november 3-án zárt ülést tartott. A levegőben lógott Paksas visszahívása (ezt akkor teheti meg a parlament, ha az elnök hazaárulást követ el, vagy megszegi esküjét), ám ez végül nem történt meg. Az esetleges visszahívásról szóló döntés kezdeményezését december 1-jére halasztották.
Elnöki pályakép
Paksas litvániai és oroszországi támogatóinak és adományozóinak feddhetetlenségét már régóta súlyos kételyek övezik. A szóbeszéd az elnököt az orosz maffia strómanjának tartotta, a kétes eredetű orosz tőke bábjának - főként a 2003. januári elnökválasztás után, amit Paksas egyébként elsöprő fölénnyel nyert meg az addig hivatalban lévő államfő, Valdas Adamkus ellen. (Adamkus, az emigációból visszatérő környezetvédő 1998 januárjában nyerte el posztját, s bukásáig Litvánia legmegbecsültebb politikusának számított.)
Paksas győzelmét néhány kevéssé ízléses kísérőjelenség fémjelezte. Ilyen volt például a náci jelképek használata: a Paksast támogató Liberális Demokrata Párt szimbóluma megdöbbentő, ám korántsem véletlen módon a Luftwaffe sasára hasonlít; s az is sokakba beleverte az ideget, hogy Paksas nagygyűlésein a szónokok égő fáklyák fényénél követelték a vasfegyelem és vasrend bevezetését az országban. Ilyet Litvániában utoljára Mihail Romm Hétköznapi fasizmus című filmjében láttunk. Paksas ocsmány retorikája és populista hevülete cinikus PR-stratégiával párosult, amely a legaljasabb tömegindulatokat megcélozva Adamkust mint a Nyugat meg a romlott litvániai politikai és szellemi elit érdekeinek megtestesítőjét gyalázta. Bár Paksasnak sikerült ravaszul megúsznia, hogy számot adjon teljes kampányköltségvetésének eredetéről, nem maradhatott titok, hogy nagyban támaszkodott az orosz tőkére. A választási hadjáratban a Niccolo M és az Almax orosz PR-cégek segítették, utóbbi döntő szerepet játszott Putyin orosz elnök megválasztásában is. Paksast nagylelkűen támogatta az Avia Baltica nevű, helikopterek bérbeadásával és árusításával foglalkozó vállalat is, amelyet azonban az Egyesült Államok kormánya - mivel Szudánnal is kereskedett - a terrort támogató cégnek minősített. Paksas megválasztása után a cég első embere, Jurij Boriszov litván állampolgárságért folyamodott, amit az újdonsült elnöktől meg is kapott. Paksas választási körútjain, minő véletlen, az Avia Baltica helikopterén repkedte körbe a litván vidéket, hogy a falvak s városok lakóinak szerte az országban gyújtó hangú beszédekben ígérjen jobb életet.
Paksas, bármennyire kiszámíthatatlan és baljós személyiség is, nem most kezdte politikai pályafutását. Két cikluson keresztül - akkor még a Konzervatív Unió színeiben - Vilnius polgármestere volt, majd egészen a miniszterelnökségig vitte. Akkoriban vele azonosították a Konzervatív Unió jövőbe tekintő, energikus szárnyát, s sokan úgy gondolták, ő lehet a fény a litván politika éjszakájában. Ám a dolgok másképp alakultak. Amikor a kormány rendkívül kényes tárgyalásokat folytatott a Williams amerikai olajvállalattal a mazeikai olajfinomító privatizációjáról, Paksas hirtelen lemondott hivataláról, arra hivatkozva, hogy nem hajlandó a nevét adni ahhoz az ésszerűtlen és politikailag motivált döntéshez, amely a finomítót az amerikai vállalat kezére játszaná - a Lukoil helyett.
Az önfejű és ambiciózus pilóta (Paksas a szovjet időszakban műrepülő-oktatóként kereste kenyerét, és e sportágban még szovjet bajnokságot is nyert) ezek után politikai pártot váltott: a Liberális Párthoz csatlakozott. A párt pompás húzással elnökévé választotta a nap politika hősét és fenegyerekét, ami bőséges népszerűségi indexet, majd a parlamenti választásokon számos képviselői helyet fialt. Meglehet azonban, hogy az idők végezetéig bánni fogják e sikert. Paksas diktatórikus pártvezetőnek bizonyult, tevékenysége hamar pártszakadáshoz vezetett. Paksas új politikai otthona a Liberális Demokrata Párt lett - a névazonosság Zsirinovszkij hírhedt oroszországi formációjával korántsem a véletlen műve. (Zsirinovszkij meleg szavakkal gratulált Paksas győzelméhez az elnökválasztáson.)
Rossz a vége
A Paksas-ügy fájdalmas igazságokat tárt fel magáról Litvániáról is. Jobban tesszük, ha nem gúnyolódunk Belaruszon, vagy - jobb esetben - szemforgatva nem próbáljuk a keleti szomszédunkra szakadt tragédiát az ottani nép alacsony politikai kultúrájával, netán szovjet mentalitásával magyarázni. Hisz Paksas épp arra világított rá, hogy a mi politikai kultúránk se sokkal különb a belaruszinál, semmi okunk tehát arra, hogy vakon higgyünk önnön felsőbbrendűségünkben vagy nyugatosságunkban. A nyugati orientáció Litvániában jobbára csak az értelmiségi elitre jellemző, az elszigetelt és intézményi háttérrel alig rendelkező magas kultúrára; szerepe a töredezett és egyre csak dezintegrálódó társadalmunkban alig több a semminél. A litván társadalom nagyobbik része elvesztette minden védettségét a politikai manipulációkkal szemben. Figyelemre méltó az is, hogy az egyébként kormányon lévő litván baloldal milyen passzívan és megalkuvón nézte végig Paksas diadalmenetét: minden nyugati demokráciában a szociáldemokraták lettek volna az elsők, akik utcára vonulnak, ha egy elnökjelölt náci szimbólumokat használ kampánya során. A baloldal viszont sunyi politikai játszmát folytatott: bár nyilvánosan Adamkust támogatta, a politikai háttérmunkában Paksas útját egyengette. Pedig a "pakszizmusnak" nincs igazi politikai tartalma: egymással összeegyeztethetetlen, sőt egymást kizáró eszmék zagyvaléka, melyet leginkább a politikai meggyőződés hiánya jellemez.
Arra, hogy Paksas végül is valami diktatúraféleséggé változtassa Litvániát, kevés az esély: ehhez sem elég ereje nincs, s nem engedné ezt az ország sem. Litvánia mégis válaszút előtt áll. Le kell vetnie magáról ezt a szánalmas populizmust: különben hiába válik de jure a NATO és az EU tagjává, de facto Oroszország protektorátusa marad.
Leonidas Donskis
(A szerző politikafilozófus, a kaunasi egyetem professzora. Jelenleg a Collegium Budapest vendégtanára.)
