Szivárványszívecskék, zászlók, egy-egy krétával írt aszfaltüzenet és közel ötven ember vett részt azon a demonstráción, amelyet az orosz LMBTQ embereket hátrányosan megkülönböztető törvényhozás ellen tartottak szeptember 3-án Budapesten, az orosz nagykövetség előtt. A Bajza utcai tiltakozás világméretű tüntetéshullám része volt, amely a szentpétervári G20-as csúcstalálkozó okán szerveződött erre a napra számos európai és Európán kívüli országban.

Fotó: A szerző felvétele

Az orosz törvényhozás az elmúlt hónapokban sorra hozta azokat a törvényeket, amelyek az LMBTQ embereket súlyosan diszkriminálják, alapjogaikban korlátozzák. Legutóbb, június 30-án Putyin elnök az úgynevezett „melegpropagandát tiltó” törvényt fogadta el, amely komoly pénzbüntetéssel sújtja a magán- és jogi személyeket, amennyiben fiatalkorúak előtt „propagálják a homoszexualitást”. A megfogalmazás számos értelmezési lehetőséget nyújt, és ezzel lehetővé teszi, hogy lényegében kriminalizálják a szexuális kisebbséget: tiltja a felvonulást, például a Pride szervezését, a tudományos párbeszédet, a kulturális és felvilágosító tevékenységet – könyvkiadást, filmklubot –, de még akár azt is korlátozza, hogy egy azonos nemű pár kézen fogva járjon az utcán, a nyílt színi csókról már nem is beszélve. Az utóbbi időben Oroszországban megszaporodtak az LMBTQ emberek ellen elkövetett erőszakos gyűlölet-bűncselekmények is, több sokkoló videobeszámoló került az internetre, amelyben fiatalokat bántalmaznak – vélhetően ösztönzően hatott a homofób és transzfób bűncselekmények elkövetőire a putyini törvénykezés.

A szimpátiatüntetést egy magánszemély, Lénárt Marcell szervezte, de az eseményhez hamar csatlakozott az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride, a Háttértársaság, a Magyar LMBT Szövetség és a Szimpozion Egyesület is. Lénárt a Narancs kérdésére elmondta, hogy a mostani oroszországi helyzeten csak világméretű összefogással lehet változtatni, ezért ki kell fejeznünk szolidaritásunkat az Oroszországban üldözöttekkel. „Magyar emberként fontosnak éreztem, hogy innen, Budapestről küldjünk üzenetet mi magyarok, melegek és nem melegek közösen.”

Fotó: A szerző felvétele

A demonstráció békésen zajlott, csupán egy arra „tévedt” autóból hangzott fel a „zsidó-buzik takarodjatok” – aztán ennyivel be is érték, pont úgy, mint az Andrássy úton éppen csak elhaladó mozgó sörbár jó kedélyű társasága. A követség gyakorlatilag kihalt volt, a tüntetőcsoportot csupán a tetemes rendőri készültség egészítette ki. Néhány ösztönző, a magyar LMBTQ közösség szolidaritását kifejező beszéd után jó hangulatú fotózkodás vette kezdetét egy Putyin-portréval, amelyen az orosz elnököt szivárványháttér előtt, kisminkelve ábrázolták.

A magyar LMBTQ közösség helyzetéről Lénárt Marcell kérdésünkre elmondta, hogy összemérhetetlenül jobb az oroszországihoz képest: európai színvonalú antidiszkriminációs és gyűlöletbűncselekmény-ellenes törvényeink vannak, és bár az azonos nemű párok kapcsolatának szabályozása messze nem kielégítő – példának okáért a közös örökbefogadás tilalma sújtja az azonos nemű párokat –,  a jogi környezet közelít azokhoz a normákhoz, amit egy civilizált, demokratikus európai országban elvárhatunk. Ugyanakkor hozzátette, hogy a mindennapokban már nem ilyen derűs a helyzet: pár hete azért voltak kénytelenek tüntetni, mert a rendőrség nem lépett fel megfelelően egy homofób gyűlölet-bűncselekmény elkövetője ellen. De rengeteg ember van még ma is Magyarországon, aki nem meri vállalni a másságát – tette hozzá –, mert fél, hogy elveszíti a munkahelyét, vagy épp attól tart, hogy az iskolában bántalmazás éri.

„Az LMBTQ közösség nagyobb társadalmi elfogadottságának kulcsát – hasonlóan más kisebbségek elfogadottságának növeléséhez – az oktatásban látom. Szociálpszichológiai tény, hogy az ismeretlenség félelmet gerjeszt, a félelem pedig elutasítást. Létezik Magyarországon egy iskolai ismeretterjesztő és elfogadást előmozdító projekt, a Melegség és Megismerés Program – az ilyen kezdeményezések valóban falakat bontanak le. De kívánatos lenne, hogy minden magyar pedagógus tudjon tájékozottan, őszintén és hitelesen beszélgetni a diákjaival bármely kisebbséggel kapcsolatos kérdésekről – beleértve az LMBTQ kisebbséget is. Pedagógusként különösen aggasztónak tartom, hogy a nemiség kérdése a mai napig jobbára tabutéma az iskolákban, ugyanakkor rengeteg oktatási intézményben tombol a homofóbia – és sajnos nem csak a folyosókon: a tantermekben és a tanári szobákban is. Tudomásom van olyan konkrét esetről is, amikor egy jó nevű budapesti katolikus gimnáziumban az iskolavezetés durván megalázott egy diákot, mert kitudódott a melegsége, és fenyegetéssel, zsarolással az iskolából való kiiratkozásra kényszerítették. Azt gondolom, ilyennek nem lenne szabad a 21. században Európa közepén megtörténnie.”