Louisiana demokrata kormányzója is szívdobbanás törvényt hozott az abortuszról

  • CD
  • 2019. március 31.

Külpol

Az Egyesült Államokban ez az ötödik olyan állam, mely a magzat első szívdobbanásától tiltja a művi terhességmegszakítást.

A terhesség hatodik hetétől megtiltó abortusztörvényt írt alá Louisiana állam demokrata (!) kormányzója, John Bel Edwards. A törvényhozással az Egyesült Államok több más közép-nyugati és déli államának konzervatív vezetőihez csatlakozott – írja a 444.hu.

John Bel Edwards a demokrata párti kormányzók közül elsőként iktatott be az abortuszt tiltó törvényt, ezzel komoly haragot kiváltva párttársaiban.

A republikánus többségű louisianai képviselőház nagy többséggel, 79-23 arányban szavazta meg a tervezetet, amely csakis akkor engedélyezi a terhesség megszakítását, ha az anya élete veszélyben van, ha fennáll a veszélye annak, hogy visszafordíthatatlanul lebénul vagy ha nagy a valószínűsége annak, hogy a babát nem lehet élve világra hozni.

A louisianai törvény eszerint nem tesz kivételt, hogy esetleg nemi erőszakból vagy a vérfertőző kapcsolatból fogant-e magzat.

Egyelőre nem korlátozza az államban működő három abortuszklinika működését.

Viszont a törvényt megszegő orvos akár kétévi szabadságvesztéssel és praktizálási engedélyének bevonásával is sújtható.

A törvény hatályba léptetésével még várnak egy kicsit, de csak addig, amíg kiderül, a szomszédos Mississippi államban hozott, de egy bíró által felfüggesztett hasonló intézkedést jóváhagyja-e az a szövetségi fellebbviteli bíróság, amelynek hatásköre Louisianára is kiterjed.

Louisiana lett – Mississippi, Kentucky, Ohio és Georgia után – az Egyesült Államok ötödik olyan állama, amely a magzat első szívdobbanásától tiltja a művi terhességmegszakítást.

Szexsztrájkot hirdettek a georgiai abortusztörvény ellen

Amíg vissza nem kapják a nők a testük feletti önrendelkezést.

Az államok közötti versenyt – ki hoz szigorúbb abortusztörvényt – (eddig) Alabama nyerte, mely még ennél is messzebb ment, hisz' lényegében törvényen kívül helyezte az abortuszt.

Valamennyi abortuszról szóló jogszabályt 2019-ben fogadták el.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.