Lukasenka kérte, Putyin teljesíti: Oroszország "szüksége esetén" kész beavatkozni a belarusz helyzetbe

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 27.

Külpol

Putyin reméli, hogy erre azért nem kerül sor.

Oroszország tartalékot hozott létre rendvédelmi erőiből, hogy "szükség esetén" segítséget nyújtson Fehéroroszországnak - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Rosszija 24 hírtelevízióban.

Azt mondta, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kérésére intézkedett így. Úgy fogalmazott, kettejük megállapodása szerint a beavatkozás csak akkor történik meg, ha a helyzet ellenőrizhetetlenné válik. "Arra a következtetésre jutottunk, hogy erre most nincs szükség, és remélem, hogy nem is lesz. Ezért ezt a tartalékot nem használjuk" - mondta.

"Abból indulunk ki, hogy a Fehéroroszországban kialakult minden probléma békés úton fog megoldódni" - nyilatkozott Putyin, majd hozzátette: "Abból indulunk ki, hogy e folyamat összes részvevőjének lesz elegendő józan esze ahhoz, hogy szélsőségek nélkül megtalálja a megoldást. Természetesen, ha az emberek kimennek az utcára, azzal számolni kell, hallgatni kell rájuk és reagálni kell".

Szavai szerint Oroszországnak szerződéses kötelezettségei vannak Fehéroroszország szuverenitásának védelmében. Putyin szerint Lukasenka kifejezte kívánságát, hogy szükség esetén kapjon orosz támogatást, amire ő közölte, hogy Moszkva maradéktalanul teljesíti kötelezettségeit.

Eközben Lukasenka Fehéroroszország belügyeibe való nyílt beavatkozással vádolta meg a hazájával szomszédos országokat, hozzátéve, hogy ezek kormányai "hibrid háborút" folytatnak Minszk ellen.

Lukasenka, akinek egy értekezleten elhangzott beszédét a BelTA fehérorosz hírügynökség idézte, azt mondta: Fehéroroszország szomszédai az új választások kiírására vonatkozó követelésükkel nyíltan beavatkoznak országa belügyeibe. Ezt ő "diplomáciai háborúnak", "diplomáciai mészárlásnak" nevezte. Megismételte azt a vádat, hogy Lengyelország annektálni akarja a határ menti (lengyel kisebbség által is lakott) Hrodna (lengyelül Grodno) városát és a Hrodnai területet. Közölte: Minszk csapatokat vezényelt a térségbe.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.