Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legismertebb bírálója, Alekszej Navalnij ellenzéki politikus múlt csütörtökön ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, Moszkvába repülve rosszul lett a repülőgépen. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, a 44 éves politikust az ottani kórházba szállították. Családtagjai és munkatársai azt gyanították, hogy megmérgezték, de az orosz orvosok ezt határozottan tagadták. Szombat hajnalban a Cinema for Peace nevű magánalapítvány szervezésében, az orosz orvosok beleegyezésével Berlinbe szállították.
Hétfőn a német szövetségi kormány szóvivője azt közölte, hogy Navalnij rendőri védelemre szorul Berlinben, mert valószínűleg mérgezéses támadás áldozata lett hazájában.
A támadásról, Navalnij szerepéről és az ellenzék helyzetéről Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértőt kérdeztük.
Magyar Narancs: Mi lehet az oka annak, hogy épp most akarta valaki Navalnijt kiiktatni a közéletből?
Sz. Bíró Zoltán: Amennyiben teljes értékű bizonyítást nyer az a feltételezés, amit a német klinikán megfogalmaztak – amit magam is valószínűnek tartok –, hogy tudniillik Navalnijt valóban megmérgezték, akkor annak időzítése azzal függhet össze, hogy szeptember közepén lesz az úgynevezett “egységes választási nap” Oroszországban. Ezen a napon különböző szintű helyhatósági választásokat tartanak országszerte. Azokra a helyekre történik választás, ahol különböző okból megüresedtek a képviselői helyek. Oroszországban ezt ilyen központosított módon bonyolítják le.
MN: Mi az, amiben Navalnijnak ellenzékiként a legfőbb szerepe volt vagy lehetett volna akár ennek az események a tekintetében is?
SzBZ: Navalnij bizonyította, hogy talán ő az egyetlen ellenzéki szereplő, aki meg tudja szólítani és mozgósítani is tudja az orosz társadalom viszonylag széles rétegeit. Kiterjedt hálózata révén meg tudta (volna) szervezni, hogy a polgárok milyen módon vegyenek részt a választáson, milyen logikát kövessenek a szavazáskor, vagy épp ellenkezőleg, ne vegyenek részt rajta. Ha valamilyen politikai megfontolás állt a mérgezés mögött és valóban merénylet történt, akkor abban az a hatalomra egyre inkább jellemző paranoid vonás fejeződik ki, hogy mindent kontrollálni akar, a legkevesebbet sem szeretné a véletlenre bízni. Alighanem a belarusz események is szerepet játszhattak a történtekben: az orosz vezetés nem szeretné, ha jelentős létszámú és hatékonyan irányított aktivista csoportok ellenőriznék a választási folyamatot, mert egy ideje már Oroszország is öles léptekkel halad a választási csalások útján. A legutóbbi, július 1-én megtartott alkotmánymódosításra vonatkozó szavazáson minden korábbinál durvább “beavatkozásra” került sor.
MN: Tevékenységét tekintve az is elképzelhető, hogy nem a politikai hatalom akarta Navalnijt likvidálni?
SzBZ: Ez is egy lehetőség, hogy miután hosszú évek óta a hatalmi elit korrupciójának leleplezésével foglalkozott, lehet, hogy olyasvalaki állhat a mérgezés mögött, akit ezek a tényfeltáró kutatások hoztak kellemetlen helyzetbe. Vagyis bosszú, vagy egy újabb anyag közreadásának megakadályozása is lehetett a cél. Nem kizárható, hogy nem politikai ok áll a történtek hátterében, hanem valamilyen konkrét ügy, Navalnij alapítványának valamelyik korábbi vagy épp készülő leleplezése. Ezt azonban aligha fogjuk megtudni, ha a hivatalos orosz álláspont a legmagasabb szinten változatlanul az marad, hogy a hatóságoknak nincs okuk nyomozást indítani az ügyben, mert nem találták meg a konkrét szert, amivel Navalnijt megmérgezték. Nem tudom, hogy egy nyomozás elindításának miért és mióta feltétele a méreg molekuláris szerkezetének ki- és bemutatása. De úgy látszik, Oroszországban ez benne van a büntető törvénykönyvben. Mindezt persze erős iróniával mondom.
| ||
MN: Felmerül Putyin felelősségének kérdése?
SzBZ: Az orosz ellenzék és Navalnij környezete rögtön azt fogalmazta meg a mérgezést követően, hogy nyilvánvaló Putyin felelőssége, mint az orosz politika olyan kulcsfigurája, aki nélkül aligha történhetett volna ez meg. Ugyan kizárni ezt az eshetőséget se merném, mégis azt tartom valószínűbbnek, hogy ebben a formában a közvetlen felelősség aligha megállapítható. Ahhoz, hogy ezt ki lehessen jelenteni, mindezt bizonyítani kellene, de addig, amíg az orosz igazságszolgáltatás ebben az ügyben nem tesz semmit – és biztosak lehetünk abban, hogy semmi érdemit nem fog tenni – a legkisebb esély sincs erre. Nemhogy Putyin ellen nem indítanak vizsgálatot, de egyetlen olyan személy ellen sem, aki fontos a hatalom számára. Úgyhogy az orosz elnök közvetlen felelősségének bizonyítása reménytelen ügy. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Putyin ártatlan lenne. Szerintem közvetett felelőssége több, mint nyilvánvaló, mert rendre azt lehet megfigyelni a orosz politikai gyilkosságok esetében, hogy többnyire nem az igazi elkövetőket és felbújtókat találják meg, ha egyáltalán megtalálnak bárkit is. Ez önmagában talán nem is lenne kivételes, mert másutt is előfordul, hogy nem találják meg a tetteseket. Oroszországban azonban nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy minden ilyen nagy visszhangot kiváltó merényletet követően azonnal elkezdődik a terelés, a hatalom zajos médiakampányba kezd, aminek az a célja, hogy a leginkább valószínűsíthető elkövetőkről és megrendelőkről elterelje a figyelmet, és hangulatot keltsenek mások ellen. Olyan közhangulat kialakítása a cél, hogy fel se merülhessen Putyin közelebbi és távolabbi környezetének felelőssége. Ellenük soha nem indul nyomozás, miközben a hatalom mindent megtesz azért, hogy ne derüljön ki az igazság. Hogy ez a helyzet újra és újra meg tud ismétlődni mindenképpen az elnök felelőssége. Egyetértése nélkül ugyanis ez nem történhetne meg. Ez a visszatérő gyakorlat már csak azért is roppant aggasztó, mert biztatásul szolgál minden későbbi elkövetőnek. Azt a benyomást kelti, hogy az haza (vélt) üdvére minden megtehető. Ebben a tekintetben Putyin felelőssége – szerintem – megkérdőjelezhetetlen.
MN: Mit gondol, a 2015-ben meggyilkolt politikus, Borisz Nyemcov és Navalnij miben különböznek a hatalom szemében?
SzBZ: Nyemcov abból a szempontból volt kivételes alakja az ellenzéknek – túl azon, hogy talán az egyetlen igazán karizmatikus vezető volt a körükben –, hogy ő megjárta a hatalom csúcsait is, egy időben, a kilencvenes évek végén első miniszterelnök-helyettes volt a szövetségi kormányban, következésképp a hatalmat belülről is ismerte. Talán az sem véletlen, hogy amikor 2015 februárjában a “különleges műveleti erők napján” a Kreml tőszomszédságában lelőtték, az épp az az időszak volt, mikor az ukrajnai válság nyomán a Nyugat elkezdte keresni azokat az érzékeny pontokat, amelyekre célozva nyomást lehetne gyakorolni a hatalmi elitre. Azt gondolom, hogy az akkori időzítésben az játszhatott szerepet, hogy Nyemcov az orosz hatalmi és üzleti elitet belülről is ismerte, és esetleg olyan tanácsokat tudott adni a Nyugatnak a szankciós politika alakításában, ami megintcsak valakiket fenyegethetett, és úgy gondolták, legjobb ennek véget vetni. Navalnij politikai karriert ebben az értelemben soha nem tudott befutni, nagyon korán gondoskodott a hatalom arról, hogy egy konstruált, minden alapot nélkülöző köztörvényes ügyben elítélje, és mint ilyet kivonja a politikai versenyből. A Kreml még azt sem tette lehetővé, hogy az általa alapított pártot bejegyezzék, tehát az ő útja más volt. Navalnij határozottan arra koncentrált, hogy a korrupttá vált elitet és annak hatalompártját, az Egységes Oroszországot, illetve annak tagjait, a fontosabb adminisztratív és igazságszolgáltatási intézmények korrupt vezetőit leleplezze.
MN: A Navalnij elleni merénylet hogyan érinti az ellenzéket? Van olyan személy, akit ki tudnak állítani akár időlegesen helyette?
SzBZ: Nehezen tudnám megmondani, ki fog tudni a helyére lépni. Majdnem biztosnak látszik, hogy ha ezt a támadást túléli, akkor is hónapokra kiesik a politikai versenyből. Azt hiszem, nagyon nehéz lesz a személyét pótolni. Érzékeny veszteség lenne esetleges végérvényes távozása. Nem mint olyan szereplőé, aki egy választáson komoly fenyegetést vagy kockázatot jelentene a hatalomnak, mert a népszerűsége viszonylag alacsony, hanem egy olyan emberé, aki képes volt felszínre hozni és folyamatosan napirenden tartani a hatalom számára kényes és egyre kényesebbé váló ügyeket.
