Ma először tartanak választást Pakisztán törzsek lakta részén

  • narancs.hu
  • 2019. július 20.

Külpol

A térséget korábban az al-Kaida terrorszervezet uralta.

Szombaton először lesz választás Pakisztán törzsek lakta északnyugati részén, ahol várhatóan hárommillió szavazó járul az urnákhoz, hogy megválassza a 285 induló közül azt a 16-ot, akik majd tartományi parlamentben képviselik őket. A területet egészen 2018-ig a gyarmati időkből örökölt kormányzati rendszerrel irányították, amely alapján az ott élőknek nem volt joguk politikai tevékenységhez. Tavaly azonban alkotmánymódosítás révén beolvadt a terület Pakisztán északnyugati Hajber-Pahtunhva tartományába.

A változás – jegyzi meg a dpa német hírügynökség – óvatos bizakodásra ad okot a dzsihadista terrorizmussal szembeni harcban, ugyanis épp a terület politikai, közigazgatási légüres tere segítette az al-Kaida embereit bázisok megteremtésében. Ezek zömmel a 2001. szeptember 11-i, az Egyesült Államokban végrehajtott repülőgépes merényletek után jöttek létre, mivel sok dzsihadista szivárgott át a szomszédos Afganisztánból Pakisztán északnyugati részébe. A pakisztáni hadseregnek csak éveken át tartó csapássorozattal sikerült kiűzni az al-Kaida harcosait a területről, ám félő, hogy az Iszlám Állam nevű, ugyancsak dzsihadista terrorszervezet emberei megpróbálnak az al-Kaida helyébe lépni a tartományban.

Az Irakból és Szíriából gyakorlatilag kiűzött Iszlám Államnak bázisa van a szomszédos Afganisztán Nangarhar tartományában.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.