Macron megüzente, hogy a Néppártnak választania kell Merkel és Orbán között

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 7.

Külpol

A francia elnök szerint szerint növelni kell a nyomást Magyarországon.

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön felszólította a konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppártot (EPP), hogy tegye világossá álláspontját, szerinte ugyanis az EPP-nek választania kell, hogy Angela Merkel német kancellárt vagy Orbán Viktor magyar miniszterelnököt támogatja. Mind az Angela Merkel vezette német Kereszténydemokrata Unió (CDU), mind az Orbán Viktor vezette Fidesz az EPP tagja.

A francia elnök csütörtökön Mark Rutte holland, Charles Michel belga és Xavier Bettel luxemburgi kormányfővel tanácskozott Luxembourgban európai uniós ügyekről, és ezt követően sajtóértekezleten vett részt.

Macron arra a kérdésre válaszolt, hogy támogatja-e Manfred Webert, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetőjét, a német Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát az EPP úgynevezett csúcsjelölti tisztségéért való versengésben és ezáltal abban, hogy ő lehessen az Európai Bizottság következő elnöke.

false

 

Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

A francia államfő közvetve utalt arra, hogy Angela Merkel német kancellár a támogatásáról biztosította a CDU bajorországi testvérpártjában politizáló Manfred Weber jelöltségét. A dpa szerint ezzel kapcsolatban Macron kijelentette: „Angela Merkel teljes mértékben a haladó gondolkodásúak oldalán van. Ehhez nem fér semmi kétség.”

Az EPP ugyanakkor szerinte támogatta Orbán Viktor kormányfő nacionalista irányvonalát is. „Nem lehet egyszerre Merkelt és Orbánt is támogatni” – vélekedett a francia elnök. „Az EPP-nek tisztáznia kell álláspontját. A konzervatívok feladata, hogy tiszta helyzetet teremtsenek” – hangsúlyozta Macron.

A francia államfő kijelentéseiről beszámolva a Reuters kiemelte, hogy Macron először szúrt oda a nyilvánosság előtt Merkelnek. Macron – írta a Reuters – újabb támadást indított Orbán Viktor ellen „a demokráciával és a jogállamisággal való visszaélés” miatt. Mindez a Reuters szerint újabb jelzés arra, hogy az unión belül egyfajta „kampányplatformot” kíván létrehozni a növekvő támogatással rendelkező „euroszkeptikus populistákkal” szemben.

A francia államfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Merkel kulcsfontosságú szövetségese, „elkötelezett partner” az Európai Unión belüli integráció elmélyítését célzó törekvésében.

Beszámolójában a Reuters emlékeztetett arra, hogy az Angela Merkel pártját, a CDU-t is magában foglaló EPP mindeddig elutasította azokat a felhívásokat – köztük saját soraiból is –, hogy az Orbán Viktor vezette Fideszt zárják ki a pártszövetségből vagy támogassák a Magyarország elleni szankciók bevezetését célzó indítványt, amelyről jövő héten tárgyal az Európai Parlament.

Az EPP és Angela Merkel ugyanakkor azt hangoztatja, hogy kulcsfontosságú a kapcsolatok, illetve a párbeszéd fenntartása a Fidesszel. Macron a sajtóértekezleten Magyarországot és Lengyelországot is bírálta, hangoztatva, hogy növelni kell a nyomást „az ilyen országokon”. „Túl lassúak vagyunk és túlságosan kompromisszumkészek” – idézték Macront, aki mindehhez hozzátette: „Ezekben az ügyekben sokkal keményebbnek kellene lennünk.”

(via MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.