Magyar Péter elárulta, miért nem támogatták a Tisza Párt EP-képviselői az Ukrajnának szánt hitelt

  • narancs.hu
  • 2024. október 22.

Külpol

Előre tájékoztatták az Európai Néppártot, hogy tartózkodni fognak.

A parlamenti határozat bizonyos, a fegyverbeszerzésekre és szállításra vonatkozó pontjai miatt nem támogatták a Tisza Párt EP-képviselői az Ukrajnának szánt 35 milliárd eurós hitelről szóló javaslatot – írja Magyar Péter kedd délutáni közleménye alapján a hvg.hu.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az Európai Parlament kedden megszavazta, hogy az EU a befagyasztott orosz vagyon jövőbeni hasznainak terhére legfeljebb 35 milliárd eurós hitelt adhat Ukrajnának, amivel a korábbi kölcsönök terheit lehet kiváltani. A magyar EP-képviselő közül csak a két DK-s, Dobrev Klára és Molnár Csaba támogatta a javaslatot, a Tisza Párt hét képviselője közül hatan tartózkodtak, a hetedik, Magyar Péter pedig nem szavazott. A fideszes politikusok szintén nem szavaztak, míg Mi Hazánk képviselője, Borvendég Zsuzsanna az előterjesztés ellen foglalt állást.

Magyar Péter kedden délután közleményben indokolta meg, hogy a Tisza Párt delegációja miért döntött a tartózkodás mellett. Mint írja, bár határozottan elítélik az orosz agressziót és meggyőződésük, hogy az agresszornak meg kell fizetnie az okozott károkért, az ukrán népnek pedig segítséget kell nyújtani, de a parlamenti határozat bizonyos, a fegyverbeszerzésekre és szállításra vonatkozó pontjai miatt nem tudták támogatni a javaslatot, ellene pedig azért nem voksoltak, mert

az egyik fő törekvésük, hogy nem szeretnék megakadályozni az EU Ukrajna megsegítésére, támogatására irányuló erőfeszítéseit.

„A szöveg minden aspektusát alaposan megvizsgáltuk. A tartózkodás melletti döntés korántsem volt egyszerű, azonban az orosz lefoglalt vagyonból származó jövedelmek felhasználási módjára vonatkozó egyértelmű jelzések hiánya, amelyek az EU Ukrajna iránti támogatását irányítják a jövőben, arra a döntésre vezettek bennünket, hogy tartózkodjunk” – olvasható a hírportál által szemlézett közleményben. A Tisza Párt elnöke hozzátette, a delegáció szerint több forrást kellene szánni az ország jövőbeni újjáépítésére. „Az európai parlamenti határozatok jelentős része, sajnos, karácsonyfaszerűen épül fel. Sok olyan pontja van, amely jó szívvel támogatható és több olyan, amely kétségeket vet fel. Ilyen esetben egy felelős politikus csak a tartózkodás mellett dönthet. Ezen döntésünkről előzetesen tájékoztattuk az Európai Néppártot” – fogalmazott a politikus.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ne nézd a monitort egy hétig, ha nem muszáj! Mi az a digitális detox, miért fontos, és milyen pozitív hozadékai vannak?

Csendben üldögélés, függönyminta bámulás, papírújság olvasás, Barbizás a gyerekkel – ilyesmiket is csinálhat az ember, ha kiszakítja magát a monitor elől. A Kék Pont Alapítvány által szervezett egyhetes digitális detox-program eredettörténetéről és az „elvonón” szerzett saját élményeiről Dávid Ferenc programfelelős, az alapítvány munkatársa mesélt a Magyar Narancsnak.

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.