Rosszul lett, meghalt a magyar attasé Csádban

  • narancs.hu
  • 2024. október 23.

Külpol

Idegenkezűségre utaló jelet nem találtak. Vékás-Kovács Imre alezredes holttestét hazahozzák, itthon vizsgálják meg, mi történt vele.

Múlt héten rosszullétre panaszkodott, hétfőn szállodai szobájában holtan találtak rá Vékás-Kovács Imre alezredesre, a Csádba akkreditált magyar katonai attaséra – közölte kedden este a Honvédelmi Minisztérium. 

A közlemény szerint a minisztérium részvétét fejezte ki a családnak, gondoskodik a holttest hazaszállításáról. Az alezredes halálának pontos okát Magyarországon vizsgálják ki. A szobában, ahol meghalt, nem találtak idegenkezűségre utaló jelet.

A  magyar főtiszt 1988 óta szolgált katonaként, műveleti területen és diplomataként. Nemrég foglalta el új beosztását a 17 milliós közép-afrikai ország fővárosában, N'Djamenában.

A Telex emlékeztet, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter tavaly október 13-án közölte, hogy 200 magyar katona utazik Csádba, hogy a Száhel-övezeti migrációs válság megfékezéséért dolgozzon. Az Országgyűlés megszavazta a katonai missziót, a kormány pedig arról döntött, hogy 817 millió forintot ad Csádban egy humanitárius, képzési és fejlesztési központ létrehozására. A misszió előkészítésében részt vett Orbán Gáspár is, a miniszterelnök fia. Arról nem határoztak, mikor indulnak a magyar katonák az afrikai országba. 

A címlapképen Abderrahmán Kulamallah csádi külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyal Budapesten. Fotó: MTI

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is. Munkássága középpontjában a normák, a hatalmi technológiák, a queer identitás, valamint a magánélet és az intimitás politikájának kérdései állnak.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.