Majális a Városligetben: Dalol az élet

Külpol

Az EU-csatlakozás és a munka nagy nemzetközi ünnepe szerencsés, esetleg szerencsétlen egybeesése folytán ezúttal is szürreális majálisban gyönyörködhetett a szép-számú közönség. Hegedûs püspöktõl és becukrozott híveitõl az elszánt guevaristákon át a satanista gruftikig mindenki megkapta a magáét, de jó alaposan.

Szép napos idõ köszönti a frissen, bár kissé felületesen gleichschaltolt magyar társadalmat, míg tudósítónk az elõzõ napi maratoni dídzsézés után némileg kábultan tántorog a Felvonulási tér felé.

Pusztul a világ

Természetesen a balsejtelmek ezúttal is beigazolódnak: az egy-kori Regnum Marianum-templom hûlt helyénél (Isten neki, fakereszt) éppen id. Hegedûs Lóránt, a MIÉP európai listájának vezetõje oltja a gyér számban megjelent (párt)híveket. A jelentõs hitszónok érces hangja keresztül-kasul betölti a Dózsa György út említett szakaszát: elszörnyedt autósok rántják félre a kormányt, amint meghallják, miként dönti romba a mitikus Nyugatot a szabadkõmûves Lucifer-hívõk ármánykodása. A püspök azt sem mulasztja el felhánytorgatni, hogy õt egyházán belülrõl is vegzálják, és tényleg, nehogy már egy nyomorult esperes erõsebb legyen egy püspöknél. És különben is: már Spengler is megmondta, hogy Untergang des Abendlandes, osztja meg nézeteit hallgatóságával, amely hozzá hasonlóan jól tudja, hogy néha a tök alsó is jó ütõlap. Sajnos nem tudjuk kivárni a pillanatot, amikor maga a literátus pártelnök osztja meg rajongóival régi kedvenc mániáit (hazánk hézagmentes betelepítése orosz zsidókkal stb.), inkább a liget belsõ, vérvörösen izzó fertályai felé veszszük az irányt.

Munka hada

Várakozásainkban elsõ lépésként némileg csalódnunk kell - igaz, csak átmenetileg, hiszen a karaoke- színpad okozta lelki sérülések múltával elénk tárul a lakótelepek, a sufnik és a szuterének népe, a szocialista szavazótábor. A lelkes hardcore egy hevenyészett sátorban éppen a Szabó Zoltán-Lendvai Ildikó-Hegyi Gyula trió politikai helyzetelemzéseit és EU-témájú anekdotáit falja: immár sokadszor értesülhetünk arról, hogy az angol rendõr jó rendõr, a német rendõr meg nem, hogy a francia jó szakács (de gyenge szerelõ), az angol meg nem, hogy az olasz jó szeretõ, a német jó szerelõ, s lám, egyedül mi vagyunk olyan marha jók mindenben, mert nekünk a seggünk helyén is fejünk van, továbbá arany kezeink alatt alakul ciklotronná a forgóajtó, mint a karrierista magyarokról terjesztett népszerû történet is mutatja. A gyepen elterülõ potenciális szavazók önnön nagyszerûségüktõl mintegy eltelve sûrûn tömik magukba a lacikonyhák és sörsátrak kínálatát, zsíros szalvétákat sodor a szél, kóbor kutyák verekednek a félig leszopogatott cubákokért. A nagyszínpadon M. Péter rétor és államférfi helyét már rég átvették a C kategóriás pléjbekkhuszárok (lásd: "bilincs kattan a szívemen") és a fárasztó anyósviccekkel operáló parodisták. A bágyadt kora nyári hangulatot mintegy élesen felszakítja a Gothica dark-goth-doom-death-black fesztiválra érkezõ, talpig svarcba öltözött fiatalok váratlan felbukkanása a békésen virslizõ/malacpecsenyézõ tömegben. Na mi van, temetésre mentek? - szakad fel tucatnyi torokból az adekvát kérdés, ám a sokat tapasztalt satanista gruftik arcukra közönyt erõltetve léptetnek tovább sötét lebernyegeikben a PeCsa bejárata felé, ahol viszont õk kerülnek látható többségbe. Itt azután pentagramokba, fekete rúzsba és egyéb dark/ezoterikus szimbólumokba burkolózva várják a norvég Mortal Love, a finn Moonsorrow, esetleg a magyar Árnyak vagy Dying Wish együttes fellépését, tudván tudva, hogy az EU sem véd meg minket a közelgõ, biztos haláltól.

Cuba Sí

A városligeti nagyréttõl távolodva gyorsan kiderül, milyen sûrûn lepte be az Erdei Nép a gyorsan kivirult Parkot: törökméz-, lónyál- és gyrosdílerek gonoszul számító seregétõl közrefogottan özönlik a nép a semmibe, alkalmanként mit sem sejtve arról, milyen meglepetések várnák, ha a bevált ösvényrõl letérve egy-egy kies tisztásra vinné az útja. Tudósítónk például saját példáján is megtapasztalta, milyen egy természetes környezetben berendezett szellemvasút: a felkészületlen versenyzõnek például jelentõs sokkot bír okozni egy, a bokrok közül elénk villanó 1x2 méteres Kádár-poszter, melyet sóvár tekintetû nyugdíjas munkásõrök imádnak mintegy bálvány gyanánt. Vendéglátás szempontjából kétségtelenül a Kuba-rajongó alternatív bolsevisták sátra viszi a prímet: malacsült zsemlében, mojitokoktél röhejesen olcsón (igaz, kicsit prosztó kivitelben), hozzá nagyméretû Guevara-, Castro-poszterek és az obligát Bush-gyalázó, háborúellenes grafikák. A turbulencia idõvel mind nagyobb lesz, a fogyaszthatnéktól megbódult közönség alighanem már pártszimpátiától függetlenül özönlik fel s alá a Széchenyi fürdõ és a Királydomb közötti, lassan szûknek bizonyuló térben, menedéket csak a lelkes extremisták vackai nyújtanak: a "baloldali" kommunisták például amúgy petõfisen, félig vörös, félig fekete csillagos zászlaik mögött bújnak meg a bokorban. Az Attac-szekció mellett egy csinos fenék gazdája és számos nyugdíjas figyeli megbûvölten Krausz Tamást és egy szakszervezeti aktivistát: elõbbi beszédesen hallgat, míg utóbbi az egyenlõtlen csere mechanizmusát (jól ismert ultrabalos teória, lásd: A. Emmanuel, S. Amin és mások mûveit) ecseteli konkrét példákkal a nagy melegben sem fáradó közönségnek. Mindezt bizonyítja, hogy fertályóra múltán minden változatlan: öregek s fiatalok egyaránt helyükön, miként Krausz Tamás is, aki beszédesen hallgat, míg fecseg a felszín. A mókuskerékszerû, ciklikus mozgást megunván menekülnünk csak a Városligeti-tó kiszáradt medrén keresztül lehet - a hátramaradott sokak viszont tovább emelhetik koleszterin-, véralkohol- és vércukorszintjüket, ráadásul szervezetük fontosabb paramétereit bármikor ellenõrizhetik a Szent István Kórház e célból kihelyezett sátrában. Mint utóbb kiderül, jól döntöttünk: az ünneplõket néhány óra múlva brutális felhõszakadás oszlatja szét, csak a darkok röhögnek a mar-kukba odabenn, a PeCsa büdös melegében, hisz jól tudják: ki mint vet (például keresztet), úgy arat (mondjuk vihart).

Barotányi Zoltán

Figyelmébe ajánljuk