May és Juncker még megpróbálta befoltozni a Brexit-megállapodást, de elég lesz ez ahhoz, hogy meg is szavazzák?

  • narancs.hu
  • 2019. március 12.

Külpol

Az utolsó pillanatban is próbálkoznak.

A brit képviselők kedden szavaznak ismét a kiválási egyezményről - mindössze 17 nappal az előtt, hogy esedékes lenne Nagy-Britannia kilépése az EU-ból (Brexit).

Theresa May és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hétfő éjszakai strasbourgi találkozójukon fogadtak el jogilag kötelező erejű biztosítékokat a brit belpolitikai konfliktus alapját képező, úgynevezett ír-északír pótmegoldás ügyében. A probléma lényege, hogy a Brexittel az Egyesült Királyság kilépne a vámunióból és ez azt jelentené Észak-Írország számára, hogy határellenőrzést kellene felállítani az Ír-szigeten. Ez azonban sértené az az észak-ír polgárháborút lezáró 1998-as nagypénteki békét. Az utolsó pillanatban tartott egyeztetések után Theresa May brit miniszterelnök három dokumentumot jelentett be, amelyek szerinte rendezik a Brexit-megállapodás ezt a vitatott pontját.

A röviddel éjfél előtt tartott közös sajtótájékoztatón Juncker elmondta, hogy nem nyitották újra a londoni parlament által már elutasított kiválási szerződést, a kötelező erővel bíró jogi csatolmány csupán kiegészíti. Eszerint az ír miniszterelnökkel is egyeztetett, aki közölte, hogy kormánya kész támogatni a megállapodást. Megerősítette továbbá, hogy a pótmegoldás életbe léptetésére kizárólag legvégső esetben kerülhet sor, és akkor is csak addig lenne hatályban, amíg szigorúan szükséges. Élesítése esetén bármelyik félnek joga lesz egyoldalúan kilépnie az egyezményből, amennyiben a másik fél rosszhiszeműen jár el - tette hozzá Juncker.

A megállapodással az Egyesült Királyság rendezett körülmények között távozna az EU-ból, ha a brit parlament kedd este elfogadja. Ha nem, az azt jelenti, hogy a tervezett március végi időpontban biztos nem történik meg a Brexit.

A brit kormány jogi főtanácsosa szerint az EU-val elért új megállapodás csökkentette, de nem szüntette meg annak a kockázatát, hogy az Egyesült Királyság akarata ellenére, határozatlan ideig az ír-északír határellenőrzés megakadályozását célzó pótmegoldás (backstop) hatálya alatt maradjon.

Leo Varadkar ír miniszerelnök szerint a jogilag kötelező erejű biztosítékoknak az elfogadása annyit mond ki, hogy jóhiszemben, közösen fogunk dolgozni az olyan jövőbeni kapcsolatokért, amelyek biztosítják, hogy teljesüljenek a pótmegoldás céljai, különösen a határellenőrzés elkerülése - mondta Varadkar egy televíziós beszédben. Hozzátette azt is, reméli, hogy a megállapodást jóváhagyja a londoni parlament alsóháza.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”