Magyar Narancs: Hogyan kezdődtek a márciusi tibeti megmozdulások?
Choegyal Tenzin: Felteszem, hogy a 21. században ön is hozzájut az információkhoz.
MN: Önnek talán vannak olyan forrásai, amiket én nem ismerek.
CHT: A lényeg az, hogy március 10-én Lhászában tüntettek, pontosabban még csak nem is tüntettek, csak ültek békésen a szerzetesek a kolostoroknál. A vallásszabadság, a vélemény- és szólásszabadság hiánya ellen tiltakoztak. Néhány óra elteltével alighanem elrendelték a kínai hatóságok a tiltakozás leállítását. Ennek nem engedelmeskedtek, és ezután éleződött ki a helyzet. A kínaiak eljárásmódja váltotta ki az elégedetlenséget, mégpedig egy sor tibeti városban. Tibet nem azonos a Tibeti Autonóm Területtel, történelmileg sokkal nagyobb annál, a mai Csinghai (Amdo) és az egykori Kham Jünnanhoz, Szecsuánhoz csatolt részei is hozzá tartoznak. Tehát ezeken a területeken is folytatódtak a tüntetések, és erősen gyanítható, hogy a kínai hatóságoknak szerepük volt az erőszak elindításában, hogy megmutathassák a világnak: lám, a tibetiek kezdték. Itt van ez a kép (egy kinyomtatott internetes hírhez mellékelt képre mutat), ezt napokig sugározták a tévék, de kiderült, hogy nem tibeti személyt ábrázol. Sikerült felkutatni olyanokat, akik személyesen ismerik, és tudják, hogy kínai.
MN: És az igaz, hogy Lhászában tibetiek kínai boltokat gyújtottak föl?
CHT: Előfordulhatott ilyesmi, de az is tény, hogy a kínaiak mindent megtesznek, hogy befeketítsenek bennünket.
MN: Kevéssé volna meglepő, ha jövőre, a tibeti felkelés ötvenedik évfordulóján erőteljes tiltakozó megmozdulások volnának. Miért pont most, a 49. évforduló idején éleződött ki ennyire a helyzet?
CHT: Azt lehetne gondolni, hogy ez az olimpiával függ össze, de ez nem igaz. Ez legfeljebb egy ok a sok közül. A konfliktust az élezte ki, hogy a kínaiak erőszakot alkalmaztak. Ha ez nem történik meg, a tiltakozás békés marad. Valamilyen tüntetés mindig van március 10-én.
MN: Kína tudatosan törekszik arra, hogy szorosabban hozzákapcsolja Tibetet az országhoz, például vasút- és útépítéssel is.
CHT: Ennek nincs jelentősége ebből a szempontból. A kiváltó ok a kínai erőszak. A tibetiek szívesen fogadják a modernizáció vívmányait. Egyébként az is a kínai propaganda része, hogy azt állítják: hatalmas összegeket fordítanak Tibet fejlesztésére. Ahhoz képest, amennyit elraboltak Tibettől a hatalmas területű erdőségek kivágásával és a többi természeti kincs, mint az urán vagy az olaj kitermelésével, az oda elköltött pénz lényegében semmi.
MN: Tibet elsősorban ezek miatt a nyersanyagok miatt fontos Kína számára.
CHT: Részben ezért, de önmagában a nagy területe is lényeges, amely ahhoz kell Kínának, hogy szuperhatalomnak tekinthesse magát. Csak éppen amíg nem tartja tiszteletben Tibet kultúráját és hagyományait, ez az álma nem válhat valóra.
MN: Közismert, hogy Tibetben egyre többen vannak a betelepülő kínaiak. De vajon hány tibeti él ott?
CHT: A történelmi Tibetnek az autonóm területen kívüli részében négymillió, összesen úgy hatmillió.
MN: És azt lehet tudni, hogy a kínaiak hányan vannak?
CHT: Hát igen, ez egy lényeges kérdés. Először is: a tibetiek nem gyűlölik a kínaiakat, nem ellenzik, hogy felkeressék a hazájukat, sőt akár le is telepedjenek. A lényeg, hogy tartsák tiszteletben a kultúránkat. Mármost, ami Lhászát illeti, körülbelül ötszázezren lakják, ebből háromszázezren kínaiak, kétszázezren tibetiek. Igen, kisebbség vagyunk a saját országunkban. Márpedig a kínaiak nem tartják tiszteletben a mi kultúránkat, ezért is beszélünk "kulturális genocídiumról".
MN: Vagyis még néhány évtized, és már nincs semmi értelme Tibet autonómiájáról beszélni.
CHT: Igen. Ha mondjuk száz év múlva Tibet autonómmá válik, nem a tibetiek, hanem a kínaiak élvezhetik ezt az autonómiát. Ezért is hangsúlyozzuk, hogy a tibeti kultúra, vallás és - mondjuk így - filozófia tiszteletben tartása a fontos.
MN: És a tibetiek egyöntetűen ragaszkodnak ehhez?
CHT: Március 10-től máig világos képet nyerhettek a kínai hatóságok arról, hogy a tibetiek nem fogadják el a kínai uralmat. És a lakosság 95 százaléka biztosan így érez.
MN: Mi az emigráns kormány hivatalos álláspontja a kérdésben, mit tervez a dalai láma?
CHT: Õszentsége és mi mindnyájan, akik száműzetésben élünk, tiszteletben tartjuk a demokráciát, elfogadjuk, hogy a kínai uralom alatt élő tibetiek különféle szerepeket vállalnak. A dalai láma ebben a minőségében és az emigráns kormány fejeként is üzenetekben fordul az otthon és külföldön élő tibetiekhez. A mostaninak a lényege: egyetértünk a megmozdulásaitokkal, amennyiben békések és erőszakmentesek, és azzal is, hogy folytatjátok őket, ameddig ez lehetséges.
MN: Vannak esetleg viták az emigráns parlamenten belül a békés eszközök alkalmazásának kizárólagosságáról? Nincsenek radikálisabb vélemények?
CHT: Vannak, a fiatalabb generációk természetesen türelmetlenebbek, nem is annyira az életkoruk, mint inkább a kínaiak fellépése miatt, akik lenézik, elmaradott embereknek tekintik a tibetieket, ami természetesen tévedés. Nem tartanak tiszteletben bennünket. És ez a mostani válság oka, nem pedig a tibetiek fellépése.
MN: A kínai álláspontnak többek között része az az állítás is, hogy a megszállás előtt a tibetiek többsége jobbágysorban élt, csak a szerzetesek és néhány gazdag földbirtokos ismerte a jólétet.
CHT: (nagyot nevet) Ez a tipikus kommunista propaganda. Gondoljon csak bele: száz éve mindenütt ilyesfajta viszonyok uralkodtak, például Kínában is. Ezzel nem mondanak semmit. Ráadásul az a monarchikus rendszer, amely Tibetben működött, sokkal inkább tiszteletben tartotta az alattvalóit, mint más, nem is túl régi rezsimek - gondoljunk akár a brit birodalomra vagy mondjuk a hitleri Németországra.
MN: Van annak ön szerint reális esélye, hogy valaha is megvalósuljon Tibet tényleges autonómiája az önök békés eszközeinek a hatására?
CHT: Hiszek az erőszakmentességben és az egymás iránti megértés erősödésében. A kínai társadalomban is nagyon sokan vannak, akik rokonszenvet és szolidaritást mutatnak a tibetiekkel szemben. Tehát az a véleményem, és a buddhizmus is azt tanítja, hogy a tibetiek számára nincs más út, mint az erőszakmentesség. Ráadásul a sikereink az egész világ számára bizonyítják ennek az elvnek a működőképességét.
MN: Feltételezem, hogy a kínai állami oktatás befolyásolni igyekszik a fiatalok gondolkodásmódját. A vallásos meggyőződés ennek ellenére ugyanolyan erős Tibetben, mint amilyen negyven-ötven éve volt?
CHT: Igen, mert a mi vallásunk abban különbözik a többitől, hogy a belső megértésre, sőt a belső, lelki tevékenységre helyezi a hangsúlyt, amelyből kialakul a másik emberrel szembeni megértés.
MN: Hiába, ha a kínaiak ezt nem fogadják el.
CHT: Nagyon sok kínai magáévá teszi, hiszen nem minden kínai híve a rendszernek.
MN: De alapvetően mégis a központi szándékok érvényesülnek, amelyek a tibeti vallás és kultúra elnyomását célozzák.
CHT: Csakhogy ez soha nem fog sikerülni. Ötven éve próbálkoznak vele. A kultúránk nemcsak a számunkra fontos, hanem az egész világnak érdeke, hogy fennmaradjon.
MN: És attól sem tart, hogy az eszmék gyorsuló áramlása, a modernizáció töri majd meg ezt a vallásos meggyőződésen nyugvó belső erőt?
CHT: (megint felkacag) Manapság, a 21. században a kultúrák nagyon gyorsan keverednek, de ez külsődleges marad, hiszen belül csak a saját utunkat járhatjuk. Ott van például (a történelmi - K. T.) Tibet keleti része, Kham és Amdo, ahol - főleg vidéken - a tibetiek változatlanul őrzik a hagyományaikat, mindenféle kínai hatás nélkül.
MN: Milyen tibeti vélemények léteznek a pekingi olimpia megrendezésével, illetve bojkottjával kapcsolatban?
CHT: Miután demokratikus rendszerben élünk, különféle vélemények léteznek, így nekem is megvan a véleményem, amelyet azonban erősen befolyásol a dalai lámáé. Az olimpia kérdése már két éve foglalkoztat Tibet szempontjából. Szerintem - és ezt Magyarországon is többször hangsúlyoztam, ha megkérdeztek - a bojkott nem volna helyes, hiszen nem használna sem a kínaiaknak, sem a sportolóknak.
MN: Na de a tibetieknek?
CHT: Talán... Nem tudom. Viszont ha már megkapta Kína a rendezés jogát, meg kell adni az esélyt, és ez gondolkodásra kényszeríti őket. Mi, tibetiek mindig ügyelünk a másik fél érdekeire is. Egyébként Kína nem lehetett volna sikeres pályázó a tibetiek egyetértése nélkül. A 2000-es játékok esetében pont ez volt a helyzet: a tibetiek ellenezték, hogy Pekingé legyen a rendezés joga, és sikerült is megakadályozni. Ez azt is jelezte, hogy elég hitelesnek számít a véleményünk. Most azt gondoltuk, hogy meg kell adni az esélyt.
MN: Csak hát itt állunk néhány hónappal az olimpia megnyitása előtt, és a jelek szerint a kínaiak nem élnek ezzel az eséllyel.
CHT: A mi harcunk nem kapcsolódik ilyen szorosan az olimpiához. Az csak egy alkalom, hogy hangot adjunk az óhajainknak. Az olimpia majd lezajlik, nekünk meg továbbra is képviselnünk kell a véleményünket.
MN: És mi a véleménye egyes nyugati vezetők ígéretéről, hogy távol maradnak az ünnepélyes megnyitótól?
CHT: Ez valóban egy lehetőség kifejezésre juttatni a Tibet iránti rokonszenvet.
MN: Kína hallani sem akar Tibet függetlenségéről. A dalai láma nem is függetlenségről, hanem autonómiáról beszél, de ez Peking elzárkózásán semmit sem változtatott.
CHT: A pekingi vezetők magatartása gyerekes vonásokat mutat. 'szentsége mantraként ismételgeti: nem törekszem függetlenségre, nem törekszem függetlenségre. Amire a kínaiak válasza: a dalai láma mindig is szeparatista álláspontot képviselt. Pedig az egész világ tudja, hogy ez nem igaz.
MN: Igen, ez világos, de mi hozza meg a változást? Hiszen ezt a játékot az idők végezetéig lehet folytatni.
CHT: Kivárunk. A nemzetközi közvélemény pedig meghozza az ítéletét.
MN: Senki sem gondolkodik erről másként?
CHT: De igen, vannak ilyenek, például a Tibetian Youth Congress (Tibeti Ifjúsági Kongresszus/TYC - K. T.). Õk az olimpia bojkottját követelik, és a teljes függetlenségért küzdenek. Ezekben a kérdésekben szembehelyezkednek a dalai lámával, azzal érvelnek, hogy Tibet 1949 előtt független volt, és jogos ennek a függetlenségnek a helyreállítását követelni.
Tibet, bojkott
Tibet kínai megszállása és bekebelezése fokozatosan zajlott le az ötvenes évek folyamán. Ennek során átalakították az ország adminisztratív szerkezetét, két külső tartományát felszabdalták, és részeiket kínai tartományokhoz illesztették. Számos kolostort leromboltak, a kulturális forradalom itt is ezrek halálához vezetett. A mai Tibet mint autonóm tartomány az eredeti országnak alig felét foglalja magában.
A tibeti emigráns kormányt és a testületet kinevező választott parlamentet az 1959. március 10-én kezdődött felkelés leverése és a tibetiek tömeges menekülése után hozták létre az észak-indiai Dharamszalában. A választójog alsó korhatára 18, a választhatóságé 25 év.
A pekingi olimpia bojkottjának gondolatát eddig hivatalosan egyetlen ország sem latolgatta. Többen jelezték viszont azt a szándékukat (részben Kína további magatartásának a függvényében), hogy távol maradnak a megnyitóünnepségről. Ilyen nyilatkozatot tett például Donald Tusk lengyel kormányfő és Václav Klaus cseh elnök, majd Angela Merkel német kancellár. Nem utazik Pekingbe a brit trónörökös, Károly herceg sem. Nicolas Sarkozy francia államfő és a kanadai kormány is felvetette a tiltakozó gesztus lehetőségét.
