Meghalt Winnie Mandela

  • narancs.hu
  • 2018. április 2.

Külpol

Nelson Mandela egykori dél-afrikai elnök második felesége 81 éves volt.

Winnie Mandela a faji megkülönböztetésen alapuló, a fehérek uralmát biztosító dél-afrikai apartheid rezsim ellenzékének egyik vezetője volt. Élete során többször letartóztatták, megkínozták vagy megfigyelés alatt tartották. „Felnőtt életének nagyobb részét a nép ügyének szentelte, s ezért szerte az országban a nemzet anyjaként ismerték” – áll a családja által közzétett nyilatkozatban.

Politikai pályafutása azonban nem volt zökkenőmentes: 1991-ben emberrablásokért és erőszakos támadásokért ítélték el. Az 1994-es választásokon képviselő lett, azonban csalásért elítélték – olvasható az MTI összefoglalójában.

Ellentmondásos pályáját hűen idézi meg ez a hajdani Narancs-cikk:

Dél-Afrika félmúltja: Titkos gyilkos Mami

Amíg tartott az apartheid, ha könnyű nem is, de legalább egyszerű volt minden. Volt egy frontvonal, és az az egy kérdés, hogy ki melyik oldalán áll. A fordulat óta azonban árnyaltabb -és persze sötétebb is lett a kép. Szentek fejéről tűnik el a glória, a ruhásszekrények környékén pedig képtelenség aludni az odabent motoszkáló csontvázaktól.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.