Megölték a Hamász négy parancsnokát

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. november 26.

Külpol

A magasrangú katonai vezetők halálát a terrorszervezet ismerte el.

Az izraeli offenzíva során megölték a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet négy parancsnokát, köztük a Gáza északi részéért felelős parancsnokot – jelentette be a Hamász fegyveres szárnya, az Izzedín el-Kasszám Brigádok.

A Telegramon közzétett tájékoztatásban nem tértek ki arra, Ahmed al-Gandúr – másnéven Abú Anász –, Ajmán Szijám, a rakéták kilövéséért felelős egységek vezetője és két társuk mikor vesztették életüket.

Az izraeli hadsereg Gandúrt és Szijámot is megemlítette a november 16-án kiadott közleményben, melyben egy, a Hamász vezetőit rejtő alagútrendszer elleni támadásról számoltak be, azt vetve az iszlamisták szemére, hogy eltitkolta a két parancsnok halálát.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Félmosoly

E sorok írója kevés nyomasztóbb filmet látott, mint ez a számos fesztiválon (egyebek közt a cannes-in) díjazott darab. Eleinte csak kicsit kényelmetlen a társtalan és mint lassan kiderül, családtalan szülésznő története, végül azonban szinte elviselhetetlen a sorstól kizsarolt, hamis idill feszültsége.

Buffalo Soldiers

  • - turcsányi -

Van ilyen film egy rakás, egytől egyig hősköltemények. Talán csak abban különböznek, hogy némelyeknek odaírják az elejére, hogy „igaz történet alapján”, némelyeknek meg nem.

És mindenki másnak

Az előadás Ken Loach 2016-os, Cannes-ban Arany Pálma díjat nyert filmjének adaptációja. Nagy port kavart a mű, még a brit parlamentben is téma volt. A szívrohamon átesett asztalos (a színpadi adaptációban ácsmester) kilátástalan bolyongása az angol szociális és egészségügyi ellátó rendszerben ugyanis a döntéshozókkal szembeni vádiratként is felfogható.

Fénytörésben

  • Veres András

Kardos András gyakran él új könyvében (is) a skizofrénia kifejezéssel; szerinte édesapja, Pándi Pál „morális skizofréniában” élt és alkotott, a vele párhuzamba állított Fehér Ferencet pedig (akiről könyvet szándékozik írni a közeljövőben) a „szabadság-skizofrénia” jellemezte. Könyvét olvasva ő maga is úgy jelenhet meg előttünk, mintha valamifajta furcsa fénytörésben állítaná elő szövegeit.

Palotám Pesten

A Szabadság téri tőzsdepalota 1905. október 30-án kezdte meg működését egy valahai kaszárnya helyén. Az ünnepélyes avató elmaradt, és már egy hónappal a nyitás után kezdetét vették az 1907-ig eltartó átalakítási munkálatok.

Bűnözők között

Kedden frissítette az Egyesült Államok pénzügyminisztériumához tartozó Office of Foreign Assets Control (OFAC), azaz a külföldiek vagyonát ellenőrző hivatal az ún. blokkolt személyek szankciós listáját, amelyen január 7-től immár Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője (és egyebek mellett a titkosszolgálatokért, valamint a propagandáért felelős miniszter) is szerepel.

Edward Young jóslata

  • Földényi F. László

Edward Young angol költő 1759-ben Vélekedések az eredeti kompozícióról című esszéjében feltette a kérdést: „Eredetinek születve hogyan lehetséges, hogy másolatokként halunk meg?” Válasza: mert majmokként viselkedünk és egymást utánozzuk.

Hogyan vágjunk át az aknamezőn?

Mi jöjjön 2026-ban a NER bukása után – a gazdaság területén? Cikkünk első részében, melyet a Narancs előző, 2024. december 19-i számában közöltünk, tudós szerzőnk az új, kívánatos kormányzati struktúra és az aprómunka kérdéseivel foglakozott, és a kibontakozás feltételeit az euró bevezetésében, valamint a gazdasági versenysemlegesség, a jogbiztonság és a közbeszerzések tisztaságának visszaállításában jelölte meg. Mi kéne még?

Itt a vége?

Hogy mikor élt át a magyar diplomácia olyan katasztrofális hónapokat, mint 2024 második felében, mikor zuhant Magyarország nemzetközi megítélése ekkorát, mikor volt a magyar kormány olyan elszigetelt nemzetközi szinten, mint az Európai Unió Tanácsának most véget ért soros elnöksége idején – arra csak a leg­öregebbek emlékezhetnek.