Megverték, mert nem Oroszország felé akart menekülni

  • narancs.hu
  • 2022. június 13.

Külpol

A Telex harkivi interjúalanyának az orosz katonák kiverték két fogát, eltörték a kulcscsontját, majd négy nap múlva kerítéshez állították – és elengedték. Senki nem mert segíteni neki.

Orosz fogságból szabadult ukrajnai civil férfi nyilatkozott Harkivban a Telexnek arról, mit élt át, miután márciusban megszállták a faluját az orosz katonák. 

Az Andrejként említett férfi a megszállás elején ingázott az orosz és az ukrán ellenőrzés alatt álló területek között, hogy ennivalót szerezzen. Nem akart elmenni, a saját falujában szerette volna átvészelni a háborút. Eleinte át tudott menni a vonalakon, úgy, hogy mindkét helyen megnézték az iratait.

Miután az orosz megszállás alatt lévő egyik települést rakétatámadás érte az ukrán oldalról, egy ideig várt, mint mindenki más, de végül bement az orosz katonai parancsnokságra, hogy engedélyt kérjen arra, végleg elmegy. A parancsnokságon – amely abban az iskolában volt, ahová Andrej járt, és ahol az édesanyja is dolgozott – arról győzködték, menjen Oroszország felé, akkor minden rendben lesz. Még el is viszik, a szüleivel együtt, van fogadótelep, ahol az Ukrajnából érkezett emberek laknak. Andrej mégis Ukrajna felé akart menni, amibe az orosz katonák látszólag belenyugodtak. Szóltak rádión az átkelőhöz, hogy menni fog Andrej, elindult. Ám ott átültették egy másik autóba, és elvitték egy másik ellenőrző pontra, ahol az úgynevezett Donyecki Népköztársaság egyik katonája fogadta.

„Nyugodtan jött felém, mikor odaért, nem szólt egy szót sem, rögtön ütött. Először jobbról ütötte ki az egyik fogamat, aztán balról. Hallottam is, ahogy reccsentek. Próbáltam mondani, hogy a főnökség engedélyt adott, mire ő: hova készülsz, mit baszakszol itt? Meg, hogy ki akarom adni a pozíciójukat. Mutatok hátra, hogy hát az ő embere hozott ide, az a katona meg csak széttárta a karját, mit tehetett volna, alacsonyabb rangú volt.”

Andrejt bedobták egy kocsiba, ragasztószalaggal befedték a száját és a szemét is. Levitték egy pincébe, ahol több embert felsorakoztattak már, és verték őket, akadt, akit azért, mert a fia katona az ukrán hadseregben. Később a szovjet himnuszt kellett énekelniük a foglyoknak. Andrejnek több helyen eltört a csontja. Négy nap múlva harmadmagával elengedték, úgy, hogy kivitték egy állomáshoz, a kerítéshez állították őket, majd megkapták az irataikat, hogy elmehetnek. Fogolytársaival ment egy ideig, az ő falujukban kapott egy biciklit, arra támaszkodva tudott hazáig menni. Senki nem mert rajta segíteni. Tíz kilométert vánszorgott hazáig. Két hétig lábadozott, mire összeforrt – rosszul – a széttört kulcscsontja. Aztán két segítővel átszökött a határon, úgy, hogy elkerülték az orosz ellenőrzőpontot. 

„Ha tudtam volna előre azt az utat, talán az egészet megúszom –mondta. – Mindegy, csak annak örülök, hogy a feleségem és a lányom biztonságban van külföldön. Ami engem illet, én már nem akarok semmit, csak elfelejteni az egészet”.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk