Tartalom
Narancs XXIII. évf. 1. szám(2011.01.06.) (2011-01-06)
Publicisztika
A Schiffer András-jelenség
Az LMP frakcióvezetőjének a Narancs december 9-i számában megjelent interjújában olvasom: "Azért szögezzük le, hogy az elmúlt nyolc évben, főleg Gyurcsány ötéves irányítása alatt az MSZP nem viselkedett demokratikus pártként - és akkor enyhén fogalmaztam." Schiffer szükségesnek tartja ezt előrebocsátani, mielőtt a továbbiakban a Fidesz jogállamellenes lépéseit bírálná. Ezt teszi minden parlamenti felszólalásában is, amikor a Fidesz valamely lépését kifogásolja. "Leszögezi" ezt, minden érvelés nélkül, mint axiómát. Amikor nem "enyhén fogalmaz", akkor olyanokat mond, hogy Gyurcsány Ferenc "lábbal tiporta az Alkotmányt". Úgy beszél, mint bármely fideszes politikus, aki - mint Orbán - diktatúraként jellemzi a szocialisták kormányzását, rendőrterrorként a 2006 őszén történteket.
Publicisztika
Nem engedni a '89-ből
Az alkotmányozás körüli káosz egy kormányfői nyilatkozattal öltött a minap kivehetőbb kontúrokat - eszerint "a folyamat" április 25-én, húsvét hétfőn fog lezárulni. Ez persze még csak a kezdet, hisz annyi minden lóg a levegőben: egy legyen a kamara vagy kettő, mik legyenek az elnöki jogkörök, mi legyen a fékekkel és ellensúlyokkal, egyáltalán, hogy mire terjedjen ki az alaptörvény és mire ne; és akkor a Szent Koronáról meg a Jóistenről nem is szóltunk. Ezekről a Fidesz leginkább önmagával vitázik, de még e viták is a szokásos módon fognak eldőlni: ahogy és amerre Orbán Viktor akarja. Néhány jobb érzésű pártközeli értelmiségi vagy fideszes politikus próbálkozik egy kicsit - de előbb-utóbb úgyis elhallgat majd, rosszabb esetben ő viszi majd tovább az ügyet, és súrolja le az ábrázatát a rücskös kövezeten, amikor a főnök felnyalatja vele. A tippünk a végkimenetelre a következő. Kicsike kis alkotmány, sok kétharmados törvénnyel és ebből adódóan szinte korlátlan kormány-, azaz kormányfői hatalommal; valódi alkotmánybíráskodás nem lesz, de lesz választójog a határon túli magyaroknak, és az idiotizmusig koncentrált állami hatalom, talán még két kamara is; két kétharmados többség kell majd az újabb alkotmányozáshoz, sőt Schmitt Pál fel is oszlathatja majd a következő Országgyűlést, ha netán nem a Fidesznek lesz benne többsége. (Hisz az nyilvánvalóan a legfelsőbb metafizikus akarat és erkölcsi parancs elleni kihágás lenne.)
Ekotrip
Egotrip
Új gazdasági mechanizmus
Miként 1968-ban, az idén is Új Gazdasági Mechanizmus lépett életbe. A változások iránya eltérő ugyan, de nem kételkedhetünk abban, hogy az állampárt kísérletező kedvét most is a jobbító szándék vezérli. Alapállásukban az is közös, hogy a kormány ma is mindenhatónak képzeli magát a gazdasági folyamatok alakításában, és meggyőződése szerint az egyén csak felsőbb útmutatásra képes saját érdekeit felismerni. A közérdeket a pártállam testesíti meg, és ösztönzőkkel közvetíti a gazdaság szereplőihez.
Maga itt a tánctanár?
Egotrip
Szájkosártörvény
Bölcs öreg sajtómunkás ismerősöm lebeszélt elhatározásomról. Hónapokkal ezelőtt úgy döntöttem ugyanis, hogy ha ez a médiatörvény életbe lép, akkor én ünnepélyesen elbúcsúzom az Olvasóktól. Volt húsz szabad évem, köszönöm a sorsnak, ez messze több, mint amit huszonöt éve legszebb álmaimban is remélhettem.
Olvasói levelek
"Olvasói levelek"
Állami Taigetosz Magyar Narancs, 2010. november 25. Verdes Tamás írása számos kérdésben félreértelmezi a közoktatásról szóló törvény rendelkezéseit.
A szerk.
A szerk.
Film+
"Szilveszterkor biztos irányt kap a nemzet / ha megszólal éjfélkor a Schmitt Pál / érezni fogod, bármit is ittál / hogy új szelek fújnak a köztársaságban" - énekelte a tavaly augusztusban a YouTube-ra felrakott felvételén egy Kozmosz nevű együttes. A jövőbe láttak.
A szabad sajtó és a hatályos médiatörvény
Belpol
Jogában áll hallgatni
"Ennek a médiatörvénynek egyetlen olyan passzusa sincs, amelyik ne lenne ott valamelyik uniós tagállam médiaszabályozásában. Ez egy európai médiatörvény" - erősítette meg korábbi mondatait Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott december 27-i interjújában. A törvény azonban akkor sem volna "európai", ha a miniszterelnök igazat mond. De nem mondott igazat.
Belpol
Mi lesz a lemaradókkal? - Nem nagyon várt csomagok
Két és fél éve, 2008 őszén még csak néhány, súlyosan eladósodott, feltörekvő piaci ország - mint Ukrajna vagy Magyarország - tapasztalta meg, milyen az, amikor befagynak a piaci hitel csatornái. Nem sokra rá hasonló végzet már fejlett országokat is utolért. Hogyan történhetett ez, és merre a kiút?
Belpol
Az euró múltja és jövője - Immár minden bércet csőd ül
2010 az euróba vetett bizalom megrendülésének éve volt. A közös valuta összeomlása az év végére elborzasztó lehetőséggé alakult. Hogy 2011 minek az éve lesz, még nem tudjuk, de nem a 2010-es dilemmákra adott végső válaszoké. Ahhoz egy igazi, beteljesült krízisre lenne szükség.
Belpol
Létezéstechnikák Tiszaburán - Majdnem teljes foglalkoztatottság
Tiszaburán az elmúlt években sajátos szociálpolitikai kísérlet zajlott: elkerülhető-e tömeges közfoglalkoztatással a teljes leszakadás? A kísérlet velejárója a kevéssé prudens gazdálkodás, ami mostanra nehéz helyzetbe sodorta az immár harmadik ciklusát töltő roma polgármestert - és vele az irányítása alatt álló falut.
Fejlemények a Bécsi utcai Új Városközpont ügyében
Belpol
Bonthatnékja nem enyhül
A Bécsi utcába tervezett beruházás építési engedélyének kiadását jogilag is megkérdőjelezhető háttéralkuk előzték meg. Az eredeti terv három civil egyesület fellebbezése után biztosan nem valósítható meg, ám azt jelenleg csak a beruházó tudja, hogy pontosan mi fog épülni azoknak a házaknak a helyére, amelyek bontását már januárban megkezdené.
Belpol
"Valóban afféle magyar sajátosság" - Somlyódy László akadémikus, vízimérnök a belvízről
A kritikus belvízhelyzet kapcsán évről évre visszatérő, bár nem megoldhatatlan hidrológiai problémákról beszél a műegyetemi professzor - például arról is, hogy a belvíz aktuális kiterjedése, sokak tévhitével szemben, nem csak a klíma függvénye.
Külpol
Merénylet Egyiptomban - Hit, remény, szelepek
Nem volt teljesen váratlan az újévi istentiszteletről távozó kopt keresztény hívek elleni alexandriai merénylet. A tettesek ismeretlenek, és bár általános nézet szerint alighanem Egyiptomon kívül kell keresni őket, a felekezetek közötti feszültség hátterében belső okok állnak.
Külpol
Ukrajna: politikusok előzetesben - Felfüggesztett ellenzék
Nyár óta tartó letartóztatási hullám sújtja a 2010 elejéig működő előző ukrán politikai vezetés tagjait. A célkeresztben az államelnök, Viktor Janukovics máig legerősebb politikai ellenfele, a korábbi kormányfő, a 2004-es "narancsos" fordulat egyik szimbóluma, Julia Timosenko áll. 't december 20-án érte utol a lakhelyelhagyási tilalom.
Külpol
Gyász - Barátunk a tűzvonalból - Richard Holbrooke (1941-2010)
Amikor a rádiók december 14-én bemondták, hogy Richard Holbrooke előző nap súlyos, többórás operációt követően meghalt, feltehetően valamennyi ismerőse, barátja és tisztelője ugyanarra gondolt: szomorú végzet, hisz nem teljesülhetett álma, hogy külügyminiszter legyen. Legutóbb az Obama-kormány megalakulása előtti hetekben vált egyértelművé, hogy az elnök nem őt, hanem Hillary Clintont választja. Ez persze aligha lepte meg a tapasztalt diplomatát, hisz Clinton ambícióit és pártpolitikai súlyát az elnök nyilvánvalóan a külügyminiszteri poszttal volt képes ellensúlyozni. Ráadásul Holbrooke-nak mindehhez egyetlen szava sem lehetett, hisz Hillary már jó ideje közeli barátja és politikai szövetségese volt.
Zene
lemez - PAOLO CONTE
hetvenhárom évesen adta ki Nelson című lemezét. Gondolhatnánk, nem mai fiú már, biztosan nem énekel pontosan, a hangja ernyedtebbé vált: de az az igazság, hogy Conte mindig öregesen énekelt, arról nem is beszélve, hogy nem volt már fiatal, amikor vibrafonosból, dalszerzőből és gyakorló ügyvédből énekes lett.
Zene
film - AZ UTAZÓ
Nos, tisztelt ügyfeleim, merje még valaki azt mondani, hogy a magyar filmforgalmazás nem kelti a szerkesztettség látszatát hevesen! Íme a bizonyság: röviddel a Zimmer Feri 2 után a pesti mozikba került a Zimmer Anti 2 is, konkrétan a tiszteletbeli magyarnak számító Angelina Jolie és az ugyancsak méltán népszerű Johnny Depp főszereplésével, az Anthony Zimmer című pár éves francia szerelmi krimi újrájának formájában. Vagy másként: Halál(unalom) Velencében.
Zene
könyv - BUD SPENCER: KÜLÖNBEN DÜHBE JÖVÖK
Amikor Carlo Pedersoli pályafutása mifelénk valamilyen formában szóba kerül, rendre el szokták mondani, hogy vízilabdázott, és utolsó válogatott meccsét a magyarok ellen vívta. Nos, vízilabdáról nem sok említés esik önéletrajzi könyvében, úszásról is csupán annyi, amennyi az életút megismeréséhez és bizonyos dolgok megértéséhez föltétlen szükséges: a két olimpiai szereplés, valamint az úszásban és vízilabdában szerzett országos bajnoki cím csak afféle mellékszálként bukkan elő.
Zene
film - SCOTT PILGRIM A VILÁG ELLEN
A tavalyi év orbitális bukásai között tartják számon Edgar Wright általános közszeretetnek örvendő filmjét, de ez csak afféle kartotékadat, s ha jó valamire, talán csak arra, hogy újfent bizonyítsa William Goldman híres mondását (az év legjobb mondása - 1983), hogy tudniillik Hollywoodban senki sem tud semmit. Meg azt, hogy a jófejségbe is bele lehet bukni, még az olyanba is, ami nemcsak a receptre kapható lazaságot és annak összes, pólóra nyomtatható jelmondatát (pl.
Zene
Tévésorozat - Kinek jár a second line? - Treme
Akik a szeriális műfaj csúcsteljesítményének látták a Drótot, most újra bejöhetnek a hidegről: megérkezett a Treme. David Simon, a főfő kreatív ismét írásra késztette Eric Overmyert, hozta az állat zenékért felelős Blake Leyh-t, főszerepet adott a McNulty nyomozótársaként és ivócimborájaként emlékezetesen domborító Wendell Pierce-nek (és a jövedelmező hobbiból miniatűr stílbútorokat faragó Lester Freamon nyomozót adó Clarke Petersnek), a 80 perces beetetés (magyarul pilot) rendezőjének pedig felkérte a többszörösen bevált Agnieszka Hollandot. Ahogy a Drótban a baltimore-i terepen otthonosan mozgó emberekre építettek, úgy alapoztak most a New Orleans-i szcénát jól ismerő helyi erőkre, tényfeltáró újságírókra.
Zene
Musical - Ûber - Kander-Ebb-Masteroff: Cabaret
És a hajó megy - úgy lehet, a nézőnek önkéntelenül is ez a Fellini-filmcím juthat az eszébe a Centrál Színház Cabaret-előadása láttán. Nem csak és nem is elsősorban azért, mert a Bozsik Yvette által rendezett és koreografált produkció színpadképe részben a hajózási tematikát idézi (egyebek mellett többször is előhozott mentőövvel és a Varázsceruza című rajzfilmsorozat hajótöröttjének felöltöztetett zenekarvezetővel), hiszen a díszlet vasutas előtere meg a mozgásban hozzárendelt zötykölődés érezhetően még hangsúlyosabb hatáselemnek van szánva. Hanem mivel vonat és hajó egyként a biztos pusztulás felé halad, akárcsak Fellininél, és e végzetszerű mozzanat nyomatékosítása korántsem idegen a weimari köztársaság végnapjaiban játszódó musicaltől, s persze az ízlés- és véleményszabadság, a zavarosságában is szabad élet felszámolását kameraként rögzítő Christopher Isherwood alapművétől sem. Nem idegen tehát, ám így, többszörösen kijátszva tán kicsit sok, pláne hogy a díszlet (Khell Zsolt munkája) közepén elhelyezett falióra a sajtóbemutatón mindvégig tizenkettőt, helyesebben a tizenkettedik órát mutatta.
Zene
bábszínház - HAJNALI CSILLAG PEREMÉN
Ritka kivételektől eltekintve az ember nem az előadásért megy bábszínházba, hanem hogy lássa a magával hozott kiskorút, amint nagy édesen megteszi az első lépéseket a műbefogadás útján. A Budapest Bábszínház új bemutatója azon kevés előadások egyike, amely kereteit, látványvilágát tekintve gyerekbarátabb az itt megszokottnál, tartalmában viszont elsősorban a felnőttek számára jelent nyelvi-intellektuális élményt.
Zene
lemez - BUDAPEST BÁR: ZENE
Ha egyáltalán van vagy lehet jövője valamilyen megújult, más műfajokból is építkező formában a cigányzenének, Farkas Róbert és zenésztársai igazán mindent megtesznek, hogy feltámasszák ezt az eredeti, kávéházi, éttermi közegéből szinte teljesen kiszorult, közönségét vesztett műfajt. A Budapest Bár első két albuma a kuplék, a régi slágerek könnyed, édesbús és dallamdús világához, nosztalgiát fakasztó és már a zenekar elnevezésében is hangsúlyozott bárhangulatához alkalmazta a játékosan cirkalmas cigányzenei stílusjegyeket, kiugrasztva rejtekéből azt a generációkat összekötő érdeklődést, amely immár évek óta biztosítja az együttes - és vendégénekesei - produkciója, fellépései iránt a figyelmet.
Zene
Lemez - Bevált recept - Bryan Ferry: Olympia
A Roxy Music hetvenes évekbeli lemezeinek kulcsfigurája a borítón szereplő "jó nő" volt, a csomagolással való pepecselés olykor több időt vett igénybe, mint a dalok elkészítése. Ez akkoriban a kritikusok gúnyolódásának tárgya volt, mára azonban szinte az összes 1972-1979 közötti RM-borító klasszikussá vált. A címlaplányokat - köztük Amanda Leart és Jerry Hallt - Bryan Ferry "szállította", ő hagyta jóvá a megjelenő fotót is, vagyis általában miatta "úsztak el" a dolgok. Ellenben az énekes 1973-tól megjelenő szólólemezeinek borítói már korántsem ennyire emlékezetesek - szmokingban, pólóban, bajusszal, bajusz nélkül, színpadon, tóparton, kastély udvarán, taxi hátsó ülésén: Bryan Ferry eddigi tizenkét albumának borítóját egy kivételével Bryan Ferry díszíti.
Zene
Könyv - Hangok a spájzból - Forgács Zsuzsa Bruria (szerk.): Dzsungel a szívben - Lányok és anyák antológiája; A szív kutyája - Lányok és apák antológiája
A Kitakart Psyché című, a nők sajátos attitűdjeit és perspektíváit bemutatni szándékozó sorozat év végén megjelent ikerdarabjai a szülőkkel való kapcsolatot taglalják a szexualitást (Éjszakai állatkert) és a testélményt/testképet (Szomjas oázis) körbejáró kötetek után - s ha a sorozat második kötete kisebb hullámokat vert, mint a bombasztikus hatású első (ami nyilvánvalóan a témájának, a szexualitásnak volt köszönhető leginkább), akkor most ismét ilyesmivel kell számolnunk.
Zene
Lemez - Ütnek és simogatnak - Három magyar metállemez
A karácsonyfát csak fekete fémgömbökkel díszítőknek idén sem kellett beérniük a mákos bejglivel: három hazai zenekar cédéjét is bezsúfolhatták a fa alá.
Zene
könyv - MATTI RÖNKA: A HATÁRJÁRÓ
Nem öröm határon túli, főleg oroszországi finnek sem lenni, ennyit bizonyosan megtudhatunk a szerző első, 2002-ben írt krimijéből. Az anyaországban élősködő ruszkinak számít, szülőföldjén meg el van nyomva, nyilván.
Trafik
chili&vanília - Isztambul, télen
Isztambulban számos olyan gasztronómiai különlegességgel lehet találkozni a téli hónapokban, amelyek megkóstolására máskor nemigen nyílik lehetőség. Sahlep például máskor nincs: a speciális orchideafajta szárított gyökeréből őrölt csontszínű port cukorral és tejjel főzik fel, a végeredmény sűrű, pudingszerű, édes, illatos ital, amelyet forrón, fahéjjal megszórva árulnak.
Trafik
tévésmaci - Sebzett farkasok
Steven Spielberg egyszer azt mondta róla, hogy ő "a világ legjobb színésze" - igazat beszélt, tényleg ő volt a világ legkirályabb mellékszereplője. Pete Postlethwaite 1946.
Trafik
étel, hordó - CALVIN CAFÉ
Évtizedes emlékek járnak fejünkben, a hetvenes évek vége, a "kék" metró építése. Szegény Kálvin tér, akkor kapta az első találatokat, reménytelen építési területté változott, bár még senki sem sejtette, miféle rémségeket tartogat a jövő; a Korona szállótól a legújabb oda nem illő építészeti elemekig.
Trafik
rés a présen - A lehetőség adott - Dj Wondawulf
rés a pésen: Hogyan kerültél a Jövőzenébe? Milyen dj-csapatokban játszol még? Wondawulf: A Tilos Rádióba, a Jövőzenébe Palotai Zsolt hívott meg három éve, azóta együtt csináljuk. Idén, 2010-ben létrehoztuk a Future Musicot, amely a rádióműsor zenei világát egy havonta jelentkező klubesten foglalja össze a Corvintetőn.
Trafik
mi a kotta? - Új év, újvilág
"Hegedű, hegedű, csak ezt ússzam meg valahogy!" - fohászkodott fel egykoron Salamon Béla a Vonósnégyes című örökbecsű bohózat főszerepében, s úgy lehet, ha nem kedvelnénk oly nagyon ezt a szépséges vonós instrumentumot, magunk is e fenti kiáltással rugaszkodnánk neki az elkövetkező napoknak. A hét domináns hangszere ugyanis a hegedű lesz, s ezen még az a sajnálatos hír sem változtat, mely szerint szombaton elmarad a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok Pusker Júliával közös Európa-köszöntő estje.
Trafik
kulthírek
NYUGATI FILM ÉSZAK-KOREÁBAN A phenjani brit nagykövetség közreműködésével a brit-észak-koreai diplomáciai kapcsolatok létesítésének 10. évfordulója alkalmából az észak-koreai tévé műsorára tűzték a Csavard be, mint Beckham című angol filmet.
Film
"Négy kicsi inch" - Stephen Graham színész
Január 10-én mutatja be az HBO a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó című saját készítésű sorozatát, melyet az alvilági felvilágosítók all star csapata, többek közt Martin Scorsese és Terence Winter (Maffiózók) jegyez. Szesztilalom, húszas évek, Atlantic City, Al Capone... A Caponét alakító brit színésszel, a Blöff vagy épp a Közellenségek játékosával beszélgettünk.
Film
"Energikus, kapatos" - Eric Davidson a garázspunkról
A garázsrock harmadik hullámában, a garázspunk címkével is megjelölt mozgalomban temérdek nagyszerű zenekar nyüzsgött, de a nyers és vad megszólalás miatt a többségüknek nem volt lehetősége a komolyabb áttörésre. Eric Davidson (képünkön zakóban egy elkötelezett garázsrajongóval), a New Bomb Turks énekese könyvet írt e zenekarokról (We Never Learn - The Gunk Punk Undergut 1988-2001) - ennek apropóján beszélgettünk vele a műfajról.
Színház
Színház - Nagy asszonyok - Bíró Kriszta: nőNyugat
Amióta néhány évvel ezelőtt elolvastam Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona két könyvét (Burokban születtem, Tüzes cipőben), nagyjából meg vagyok győződve arról, hogy ha ez a nő nem megy Kosztolányihoz feleségül, akkor a saját jogán lehetett volna igen jó író (és lehet, hogy boldogabb is, de ez más tészta - így azonban Kosztolányinak "ajándékozta" az Édes Anna alapötletét, bár ezt nyilván nem tette rosszul). Remek portréi a környezetében élő hírességekről és hírességnékről, jó szeme és jó stílusa azzá tehették volna. De nem így lett.
Színház
"Azt gondolják, koldulni jövök"
Nyári Oszkár színész, a Karaván Művészeti Alapítvány vezetője
Színész, filmkészítő, színházi pedagógus, valamint a roma fiatalok integrációját segítő színházi társulat, a Karaván Művészeti Alapítvány motorja is. Tavaly volt tíz éve, hogy elindult a Karaván mint nonprofit színházi stúdió és előadásokat létrehozó, állandó játszóhellyel nem rendelkező műhely. Ennek apropóján beszélgettünk vele.
Képzőművészet
Kavarások a Műcsarnoknál - A harcos és a hercegnő
A Műcsarnok tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az óév utolsó napjaiban érvénytelennek minősítette az intézmény ügyvezető igazgatói posztjára kiírt pályázatot, mert egyik pályázat sem felelt meg Szőcs Géza ízlésének. A kulturális államtitkárnak nem ez lesz az utolsó ügye a Műcsarnokkal.
Képzőművészet
A dialógus felé - Igor Zabel-díj, 2010
A kelet-európai művészeti színtér gyakran visszasírja a kilencvenes éveknek azt a "kegyelmi" állapotát, amikor a vasfüggöny mögül feltáruló egzotikuma iránt fogékony Nyugat kitüntette a figyelmével. A figyelem azonban nem tartott sokáig, Kelet nem volt eléggé keleten, nem annyira, mint mondjuk Kína, Tajvan vagy India, és a Nyugat perspektívájából ahhoz sem bizonyult elég ügyesnek, hogy a posztkolonialista teóriákkal elsajátítsa a szabadság nyelvét. A globális művészet vélt vagy valós demokratikus színterén, a biennálék megakiállításain a Kelet nem művészetének nyelvi különbözőségével, hanem inkább infrastrukturális elmaradottságával tűnik ki, az pedig kevésnek bizonyul a különösség iránti érdeklődés fenntartásához. Mostanra az a helyzet alakult ki, hogy miközben a centrum kontra periféria problematikáról mint valami obszcén viccről jó társaságban hallgatni illik, Kelet-Közép-Európa magára maradt a Nyugat iránti maradandóan kínzó, modernista nosztalgiájával, és azzal a látszattal, mintha önmagában is kiválóan boldogulna.
Lokál
Helyrajz IV. Nyugati oldal - West-Balkán
Tíz éve működik, hol itt, hol ott. Most úgy tűnik, tíz évig nem változik a West-Balkán földrajzi elhelyezkedése.
Lokál
Tarlós és a hajléktalanok - A láthatatlanná tevő köpönyeg
Az építési törvény módosítása és a fővárosi Társadalmi Megbékélési Program látszólag két külön történet. De a céljuk ugyanaz: a hajléktalanok tűnjenek el a szemünk elől. Az alkotmányellenesnek tűnő törvényről a TASZ jogászát, a jó példával elöl járó főváros intézkedéseiről hajléktalanokat kérdeztünk.
Lélek
"Nem maradtam le semmiről" - Kovácsné Borbély Annamária fogathajtó
A 31 éves versenyző tavaly május elseje óta veretlen az amatőrök között. Pedig szinte véletlenül és igen későn, többgyermekes anyukaként vált fogathajtóvá. Úgy véli, ennél magasabbra akkor juthat, ha támogatókat talál, mivel szerinte ebben a sportágban is leginkább a pénz határozza meg, hogy ki a legjobb. A gyulai kórház intenzív osztályán dolgozó nőt viszont nem engedi hosszú szárra a fizetése.
Szex
Kiállítás - Nyikorogna - Tóth József Füles - Legendás manekenek
Volt a rendszerváltás körüli idők utcai bóvlipiacának (biztos ismerik: usánkák, kitüntetések, tányérsapkák, satöbbi - érdekes, e műfaj Berlinben vagy éppen Prágában jóval hosszabb életűnek bizonyult) egy jellegzetes árucikke, egy kicsike konzervdoboz. Méretre, küllemre kiköpött olyan, mint a sztenderd sertésmájkrém, csak az volt ráírva, hogy "a kommunizmus utolsó lehelete", ott állt rakásra a nyomorult kempingasztalokon, szerintem nem vette senki - már akkor is túl direkt jópofizásnak tűnt az ötlet. Most meg nyilván kellett kezdeni valamit a megmaradt készletekkel. Nos, a vendéglátó-ipari múzeum felnyitott egyet, s a fene gondolta volna, hogy az ilyen egyszer még mindnyájunk örömére szolgál.
Tudomány
cyberhírek
Ötvenmilliárd A Facebookba 500 millió dollárt fektetett be a Goldman Sachs és egy orosz befektető, a Digital Sky Technologies. A megállapodás 50 milliárd dollárra becsüli a Facebook értékét, ami azt jelenti, hogy a közösségi oldal értékesebb, mint az eBay, a Yahoo és a Time Warner. Rekordadomány Összesen 16 millió dollár támogatást sikerült összegyűjtenie a Wikipedia Foundationnek tavaly, ez több mint a kétszerese a két évvel ezelőtti 7,5 millió dollárnak.