Egy héttel a mumbai (bombayi) terroristatámadások után még az áldozatok pontos száma is bizonytalan, mint ahogy az sem világos, hányan vettek részt az akcióban. Az elkövetők kilétével kapcsolatban különféle feltételezések bukkantak föl, szándékaikat illetően pedig végképp csak találgatásokra hagyatkozhatunk.
A támadássorozat kiindulópontja az eddigi ismeretek szerint egy indiai halászhajóhoz köthető, amely november közepén az ország nyugati partvidéke közelében tartózkodott, amikor megtámadta legalább tíz harminc évesnél fiatalabb férfi. Hogy ezt a számot honnan veszik az indiai hatóságok, az egyelőre az ő titkuk, hiszen a legénység mind az öt tagját megölték a támadók. Egyelőre csupán feltételezés az is, hogy kiinduló állomásuk a pakisztáni Karachi volt. Nem lehet tudni azt sem, milyen járművel közelítették meg a támadók a hajót, ahonnan aztán felfújható gumicsónakokkal szálltak partra.
A támadók kisebb - két-háromfős - csoportokra oszlottak, és a városba taxiztak. A taxikban hagyott robbanóanyag később felrobbant. Így halt meg az első három áldozat. Két terrorista a Cshatrapáti Sivádzsi pályaudvarra ment, ahol szabályos vérfürdőt rendeztek, lelőttek három rendőrt is, beültek az autójukba, és gázt adtak. Minthogy a rendőrautó egyik kereke a lövöldözésben kilyukadt, átültek egy másik kocsiba, több helyen is tüzet nyitottak, két kórháznál például. Ezután utolérték őket a rendőrök, az egyiküket lelőtték, a társát pedig elfogták. Õ az egyetlen életben maradt terrorista - de ekkor még csak kezdődtek a véres események. A többiek elfoglalták a Chábád-Lubavics zsidó egyesület helyiségeit, szétlőttek egy elegáns, külföldiek által előszeretettel látogatott kávéházat, végül pedig két luxusszállodát támadtak meg, ahová az éjszaka folyamán be is kvártélyozták magukat folyamatos lövöldözés, kézigránát-hajigálás és gyújtogatás közepette.
Minden beszámoló hangsúlyozza, hogy meglepő helyismeretről tettek tanúbizonyságot. Hátsó bejáratokon át érkeztek a szállodákba, és miközben katonai egységek üldözték őket, villámgyorsan mozogtak az emeletek között - hiszen már a behatolást követően rögtön megsemmisítették a térfigyelő rendszert. A Tádzs Mahal Palace szállóban, a nagyvilági Mumbai egyik hatalmas, koloniális stílusú, fényűző épületében olyan rejtekajtókról is tudtak, amelyeket a katonáknál, majd később a kommandósoknál lévő térképvázlat nem ábrázolt.
Indiában alig van hét, hogy ne követnének el kisebb-nagyobb merényleteket - főként az ország északkeleti részében az ott harcoló nacionalista, illetve maoista csoportok. Ezeknek többnyire egy-két (célzott) áldozatuk van, de idén már több olyan terroristaakció is lezajlott az országban, amelynek tömegesen estek áldozatul vonaton utazók és esetlegesen a helyszínen tartózkodók, jómódúak és szegények, indiaiak és külföldiek, hinduk és mohamedánok - idén többek között Delhiben, Ahmedabadban, Bangalore-ban és Dzsaipurban. Ez utóbbiaknak összesen 130 halálos áldozata volt, és mindegyiknek az elkövetését az Indiai Mudzsahidek nevű csoport vállalta magára, amely most viszont nem szólalt meg.
Az egyetlen életben maradt mumbai támadó azt vallotta, hogy társaival együtt egy illegális pakisztáni kiképzőtáborban készítette föl az akcióra a Laskar-e-Taiba (Az Igazak Hadserege) nevű iszlamista terrorszervezet. Ez a fundamentalista csoport 1991-ben, Afganisztánban jött létre, és Kasmír indiai fennhatóságának megszüntetését igyekszik elérni terrorakcióival. Elsősorban a szélesebb értelemben vett Kasmír indiai részében, Dzsammuban hajt végre támadásokat, de összefüggésbe hozták azzal a 2001. december 13-i akcióval is, amely Újdelhiben, a parlament épületében zajlott le, és súlyos feszültséget okozott az indiai-pakisztáni kapcsolatokban. A mostani mumbai vérengzés miatt is egész India
Iszlámábádra mutogat,
ahol a nemrég hivatalba lépett polgári kormány alighanem joggal követel tételes bizonyítékokat. India egyelőre egy listát adott át a szomszédos atomhatalom nagykövetének, húsz olyan személy nevével, akik korábban Pakisztánba menekültek az indiai igazságszolgáltatás elől.
Állítólagos elkövetőként bejelentkezett a Dekkáni Mudzsahidek nevű csoport, amely az indiai hatóságok számára teljesen ismeretlen. Dekkán Dél-India központi fennsíkja, ahol az ország függetlenné válása előtt, még a mogul uralom örökségeként a hyderabadi nizám uralkodott, aki nem akarta, hogy több mai szövetségi állam területére is kiterjedő országa India részévé váljon. Erről a területről azután sok muszlim települt át Pakisztánba - egyesek máig őrzik egykori függetlenségi vágyaikat, és esetleg innen eredhet ez az elnevezés, amely mögött az indiai sajtó egyelőre nem azonosított semmiféle kézzelfogható csoportot.
A pakisztáni háttérrel kapcsolatos gyanúk azon a tényen alapulnak, hogy az ottani titkosszolgálatnak jelentős szerepe volt - még Afganisztán szovjet megszállása idején, amerikai ösztönzésre és támogatással - a tálibok kiképzésében. Feltehető, hogy a feladattal akkoriban azonosuló pakisztániak berzenkednek a jelenlegi helyzet ellen, amikor - megint csak amerikai nyomásra - az afganisztáni felkelők hátországa vált ellenséges célponttá az északnyugati határvidéken. Éppenséggel elképzelhető egy olyan törekvés, amely a hagyományos indiai-pakisztáni ellentétek felkorbácsolására játszik, aminek eredményeként a pakisztáni hadsereg ismét erre a határra összpontosítaná erőit, kivonva őket az afgán határvidékről.
Csak hát ennek nincs semmiféle bizonyítéka, hiába próbálják ebbe az irányba terelni a közhangulatot az indiai vezetők, akik érezhetően feszengenek amiatt, hogy nem sikerült kellő hatékonysággal és időben fellépniük a terroristákkal szemben - nem is beszélve a megelőzésről, amire talán még lehetőség is volt, tekintve, hogy az egyik szálloda vezetője és egy rendőrségi forrás is beszámolt előzetes fenyegetésekről. Még a merénylők állampolgárságáról sem tudni biztosat - állítólag különböző országokból származtak.
