Mészárlás Grackóban: Arat a halál

szerző
- szerbhorváth -
publikálva
1999/30. (07. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Pénteken este a Pristinától alig húsz kilométerre délre járőrözgető brit KFOR-egység lövöldözésre lett figyelmes - nem lehettek messze a tett színhelyétől. A hangok a Lipljan melletti Staro Gracko falu irányából érkeztek. Mire a káforosok odamanővereztek, már csak 14 holttestre bukkantak. Pedig nem sokkal azelőtt még telefonhívást is kaptak a faluból: valami baj lehet, mert az aratók még nem tértek haza.

Pénteken este a Pristinától alig húsz kilométerre délre járőrözgető brit KFOR-egység lövöldözésre lett figyelmes - nem lehettek messze a tett színhelyétől. A hangok a Lipljan melletti Staro Gracko falu irányából érkeztek. Mire a káforosok odamanővereztek, már csak 14 holttestre bukkantak. Pedig nem sokkal azelőtt még telefonhívást is kaptak a faluból: valami baj lehet, mert az aratók még nem tértek haza.

A nyolcvan szerb család lakta falucska brigádja éppen aratott a falutól egy kilométerre, amikor arató-cséplőjük és traktoruk mellett gyors úton végeztek velük a vélhetően alkonyatkor felbukkanó fegyveresek. A kivégzés körülményei egyértelműen arra utalnak, hogy jól megszervezett akció zajlott, nem amolyan "aki erre jön, kap egy sorozatot a seggébe" típusú etnikai gengszterkedés: az elkövetők nagyon is jól tudták, hogy kik és hol aratnak, és azt is sejthették, merre kószálhat az illetékes KFOR-őrjárat. A Kosovói Felszabadítási Hadsereg (U‚K) rögtön elítélte az esetet. Ha hiszünk nekik, úgy - paradox módon - a rosszabbik eset áll fenn: önjelölt tisztogatók akciójáról van szó, és akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy KFOR-jelenlét ide, U‚K-leszerelés oda, soká lesz még béke Kosovóban. A másik verzió szerint az U‚K pontosan tudja, hogy mit csinál; a harmadik szerint pedig szerb provokáció történt. (Ez a feltételezés újvidéki szerb forrásból származik, már csak emiatt is érdekes.)

Rendőrnek lenni nehéz

A KFOR bevonulása óta ez volt a legsúlyosabb incidens, amely nyugodtan mérhető a január közepén Racakban véghezvitt vérengzéshez, amikor 45 albánt gyilkoltak meg a szerb karhatalmisták (Fenevadak, MaNcs 1999. január 28.). Racak után mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy mire készül Milosevic: legelsősorban a nyugati döntéshozók előtt. Egyes elemzők szerint Kosovo esetében épp Racak játszotta azt a szerepet, mint Srebrenica Bosznia-Hercegovina sorsának alakulásában: ekkor sokallt be az amerikai csúcsvezetés, és döntött a fegyveres beavatkozás mellett.

Most viszont az derült ki a napnál is fényesebben, hogy mi a kosovói albánok célja: az etnikailag tiszta Kosovo. Ezt ugyan eddig is tudtuk, most viszont ama reményünknek is búcsút mondhatunk, hogy a KFOR képes lesz biztosítani a nem albán nemzetiségű kosovóiak biztonságát. Nem mintha a boszniai tapasztalatok vérmes reményekre jogosíthattak volna fel bárkit is e tekintetben: a daytoni egyezmény leglátványosabb kudarca épp a mindennapi etnikai csetepatékat megakadályozni hivatott nemzetközi rendőrség teljes tehetetlensége volt. A KFOR katonai erő, amely katonai célokra alkalmazható; az etnikai bűnözés ellen a rendőrségnek kéne fellépnie, ám ez olyan bonyolult feladatkör, amelynek elvégzésére aligha vállalkozhat külső erő. Egyszerűbben megfogalmazva: nem állíthat minden egyes kosovói szerb polgár mellé őrt az ENSZ.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) két héttel korábbi hivatalos adatai szerint a jugoszláv katonai és rendőri erők kivonulása óta több mint százezer szerb hagyta el a térséget, más adatok szerint mintegy száznegyvenezer nem albán nemzetiségű lakos menekült el a kétszázezerből.

A 14 grackói áldozat nem tartozott a menekülni szándékozók közé, hiszen akkor neki sem láttak volna a terménybetakarításnak (ami Kosovóban amúgy sem nagy biznisz). Lehet, hogy épp ebbe, a makacs maradni vágyásba haltak bele, annak ellenére, hogy a hírek szerint Lipljan és környéke amúgy nem tartozott a legtöbb vért látott kosovói vidékek közé. A grackói szerbeket mindenesetre figyelmeztették, hogy nem biztonságos a zömében albánok lakta vidéken elhagyniuk házaikat; a nyomaték kedvéért a Lukic, Spasic és Savic famíliák házát, birtokát felgyújtották, a 65 éves Pero Ristic pedig a Lipljan felől vezető úton tűnt el nyomtalanul. A grackóiak a mészárlás előtt már kérték a brit békecsinálókat, jöjjenek már, védjék meg őket, mert egyebek között épp az a parcella is, melyen a tizennégy embert lelőtték, egy albán falu, Bujance közelében van, melyről a szerbek úgy tudták, hogy erős U‚K-bázisnak adott otthont.

A mészárlás - bárki követte is el - jelzés a kosovói szerbek számára: sem babér, sem búza nem terem nekik többé arrafelé. Egy szarajevói lapnak adott vasárnapi nyilatkozatában maga Pavle szerb pátriárka is kétkedését fejezte ki az albánok és szerbek együttélésének lehetőségeiről. A tragédia azonban arra is rámutat, hogy sok, "évszázados tűzhelyét őrző" (már ahogyan a szerbek szokták volt mondani) kosovói szerb - alighanem minden ok nélkül - a múlt hétig még mindig reménykedett abban, hogy otthon maradhat. Talán a KFOR és a fokozott nemzetközi figyelem ültette el bennük ezt a reményt (1995-ben mind a horvátországi Krajina, mind Bosznia-Hercegovina általuk lakott részeiről egyből elhúzták a csíkot, amikor meghallották az ellenség tankjainak lánctalpcsörgését) -, és talán épp az lehetett a grackói gyilkosok célja, hogy ennek az ellenkezőjéről győzze meg őket.

Kinek jó?

Ha a racaki vérengzés felgyorsította az eseményeket, és végső soron a kosovói albánok malmára hajtotta a vizet, úgy a szerbek most aligha reménykedhetnek abban, hogy a 14 áldozat nem volt hiábavaló, és hogy ezek után erőteljesebb védelemben részesülhetnek a KFOR-részéről, avagy - miképpen azt a jugoszláv kormány most a katonai egyezmény alapján követeli - majd az újra bevonuló szerb erők fogják biztonságukat szavatolni. Milosevic ugyan szeretné kijátszani a "minél szarabb, annál jobb" feliratú kártyáját, és a szerb közvélemény figyelmét a mészárlással is igyekszik elterelni az ellenzéki tüntetésekről, de a dolog könnyen visszafelé sülhet el, és egyre többen fogják belátni: Milosevic senkit sem tud megvédeni.

Jackson tábornok, a KFOR parancsnoka mindenesetre most egy olyan biankó csekket állított ki Hashim Thaqiéknak, mellyel könnyedén felvásárolhatják az összes kosovói szerb kombájnt és traktort: kerek perec kijelentette, hogy az U‚K-nak semmi köze sincs azokhoz, akik a gonosztettet véghezvitték.

Kérdés, mi fog történni akkor, ha kiderül, hogy mégiscsak volt.

- szerbhorváth -

szerző
- szerbhorváth -
publikálva
1999/30. (07. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...