Külpol

A szerbiai ellenzék - a külföldi turnék mellett - a vidéki városokban lankadatlanul szervezi Milosevic-ellenes tüntetéseit. Ez, a jelek szerint, nem érdekli Milosevicet. A Crna Gora-i kormány tárgyalásokat kezdeményezett a közös állam, Jugoszlávia jövőjéről. Ez, úgy tűnik, nem érdekli Milosevicet.

Minden gazdasági nehézség ellenére a múlt hónapban Oroszországban hadgyakorlatot tartottak, amely a volt Szovjetunió összeomlása utáni idők legnagyobb katonai felvonulásának bizonyult. Ötvenezer katona vett benne részt, több légi ezred, és nem maradt el egy olyan komputeres szimulációs rendszer kipróbálása sem, amelyre csak újabban tett szert a hadsereg. Orosz bombázók közelítették meg az amerikai biztonsági zóna határát, Izlandot, felderítő és vadászgépek jelentek meg a NATO-tag Norvégiát övező nemzetközi vizek fölött, miközben az orosz hadihajók bonyolult manővereket mutattak be a térségbe siető amerikai elhárító egységek orra előtt.

Fohday Sankoh, a Forradalmi Egyesült Front felkelőinek vezére elnézést kért a nyugat-afrikai ország népétől, közölte, hogy hajlandó esélyt adni a békének, de hogy ki hiszi el akár csak egy szavát is, ez most a kérdés. A béke mindenesetre a múlt héten megköttetett.

Érte már a kurdokat elég csapás évezredekben mérhető történelmük során, eggyel több vagy kevesebb majdhogynem mindegy nekik. A PKK (Kurd Munkáspárt) vezére, Abdullah Ö

A bombázások első napjaiban az egyik vajdasági szerb falucska lakói hazafias felbuzdulásukban egy minipogrom keretein belül elzavarták a település egyetlen albán lakosát. Másnap meglepődve tapasztalták, hogy a pékség bezárt, s bizony mindnyájan kenyér nélkül maradtak: az albán és a pék személye egy és ugyanaz volt.

Lassan már maguk az indonézek is kezdik elfelejteni, pedig való igaz: június 7-én választások voltak ezerszigetű országukban. A százharmincmillió választópolgár több mint 91 százaléka lelkesen és többségében ellenzéki hevülettel volt ott a negyedmillió szavazóhelyiség valamelyikében. Még aznap este mindenütt nyilvánosan összeszámolták a szavazatokat, általában kiderült, hogy az uralkodó párt minden reformjával együtt is vereséget szenvedett. Azóta viszont semmi, csak az idő telik.

Miután a NATO és az albán gerillák megegyeztek a demilitarizálás elveiben és ütemtervében, megkezdődött a fegyverek beszolgáltatása. Jelzésértékű ugyanakkor, hogy nem mindegyik albán parancsnok üdvözölte a folyamatot, amelynek célja: a küzdelmekben edződött harcosok visszaillesztése egy - jelenleg ugyancsak bizonytalan, távoli ábrándnak tűnő - civilek vezette és törvények uralta társadalomba.

Libanon, illetve az ottani Hezbollah-állások megbombázása, valamint az ezt megelőző Hezbollah-rakétatámadás Észak-Izrael ellen közel-keleti mércével mérve rituális aktusnak számított: mindig sikerült kellő pánikot okozni vele, többet azonban nemigen, és a felek jobbára be is érték ennyivel. Izrael és a Hezbollah így emlékeztette egymást a másik létezésére, ha az elfelejtette volna. A múlt héten azonban jócskán akadtak halottak is: Izraelben ketten, Libanonban nyolcan: egy erőmű alkalmazottai vagy azok, akik vesztükre az erőmű körül csellengtek.

Kosovóban furcsa háború dúlt: a nyugati erők igyekeztek minél kevesebb kárt tenni emberéletben. Emiatt a hadviselés a szokottnál is jobban igyekezett a titkosszolgálati előkészítésre építeni. Sokkal kevésbé tűnt viszont nyilvánvalónak, hogy a jugoszláv konfliktus kezdetén tapasztalt nemzetközi titkosszolgálati versengés a háború után is fennmaradhat. És bár e konfliktusok intenzitása jócskán tompult, a világhatalmak érdekellentéteinek artikulálásában a titkosszolgálatok továbbra is jeleskednek.

Kosovo olyan, mint egy olvasztótégely, jelentette egy brit tévés, a fegyveresek olvasztótégelye. Ebben a nagyon hülye hasonlatban nincs sok hiba: fegyveres albánok, szerbek, NATO-, valamint orosz katonák néznek farkasszemet egymással, időnként konfliktusba is keverednek, mindenki mindenki ellen. Kosovót egy nagyon kaotikus rendező pályaudvarhoz is hasonlíthatnánk: a szerbek kivonulnak, a NATO bevonul, az oroszok már bent vannak, az albánok dettó. Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik nagyot szívnak, a civilekről.

Az orosz állam tavaly augusztusi pénzügyi megroppanása számos vonatkozásban teremtett radikálisan új helyzetet. Ebben az új helyzetben egy miniszterelnök, bizonyos Primakov már otthagyta politikai értelemben vett fogát. Az utódját Sztyepasinnak hívják, egyelőre nagyjából ennyit lehet tudni róla, bár ez sem kevés.

A Himalája nyugati lejtőin az elmúlt évtizedekben ritkán volt béke. Másfelől viszont a lakosság a völgyekben él inkább, úgyhogy a háborús állapotokat nem kénytelen folyamatosan tapasztalni. India és Pakisztán között van egy fegyverszüneti, más néven ellenőrzési vonal, ahonnan a tél beálltával eltávoznak a hadak, hóolvadáskor pedig visszatérnek. Idén nem volt akkora hó, mint máskor, és a szokásosnál hamarabb kezdett olvadni. Itt kezdődtek a bajok.

Örményországban választások voltak, már megint. Az Egység Blokk nyert, de ez nem érdekes. Az Európa Tanács és az EBESZ megfigyelőit lóvá tették, de ez sem baj. Az a baj és az az érdekes, hogy Örményország választóit is lóvá akarják tenni.

Hogy sűrű arra a (köz)élet, mondtuk már százszor. Ám ami a múlt hét végére és e hét elejére kijutott északi útitársainknak, az a megszokott üzemmódnál is embert próbálóbb volt. Szombaton a végső, közvetlen államfőválasztás este tízig. Vasárnap délben az első hivatalos végeredmény-hirdetés, majd az ahhoz kapcsolódó nyilatkozat-, sajtótájékoztató-tenger. S mindezek megkoronázásaként: maga a hétfő. Nota bene: a hétfő este. De mi is történt hétfőn este, a világpolitika finomságaira immár rendszeresen fittyet hányó lapzártánkon kívül?