Választások Indonéziában: Számító gépezet

  • Kovácsy Tibor
  • 1999. július 1.

Külpol

Lassan már maguk az indonézek is kezdik elfelejteni, pedig való igaz: június 7-én választások voltak ezerszigetű országukban. A százharmincmillió választópolgár több mint 91 százaléka lelkesen és többségében ellenzéki hevülettel volt ott a negyedmillió szavazóhelyiség valamelyikében. Még aznap este mindenütt nyilvánosan összeszámolták a szavazatokat, általában kiderült, hogy az uralkodó párt minden reformjával együtt is vereséget szenvedett. Azóta viszont semmi, csak az idő telik.
Lassan már maguk az indonézek is kezdik elfelejteni, pedig való igaz: június 7-én választások voltak ezerszigetű országukban. A százharmincmillió választópolgár több mint 91 százaléka lelkesen és többségében ellenzéki hevülettel volt ott a negyedmillió szavazóhelyiség valamelyikében. Még aznap este mindenütt nyilvánosan összeszámolták a szavazatokat, általában kiderült, hogy az uralkodó párt minden reformjával együtt is vereséget szenvedett. Azóta viszont semmi, csak az idő telik.

Pedig mindenki a választások tisztaságát, az előkészületek szakszerűségét dicsérte, a nagy napnak pedig mindjárt a másnapján felszabadított a Nemzetközi Valutaalap egy félmilliárd dolláros kölcsönt, a tőzsdén pedig 12 százalékkal emelkedtek az árak, ahogy a külföldi beruházók kosárszámra döntötték a pénzt az indonéz részvényekbe.

A számlálás azonban elakadt. Az első hírek arról szóltak, hogy az összegzés, az ellenőrzés sokkal, de sokkal tovább tart, mint az urnanyitást követő, rendszerváltó hangulatú kis ünnepség, amikor a körzetbeliek összegyűltek, meggyőződtek róla a saját szemükkel, hogy az urna nem dupla fenekű, és a cédulák is igaziak, majd pedig a számlálóbiztosokkal együtt maga is strigulázhatott, akinek jólesett. Aztán felszálltak a gyanakvás első fuvalmai, hogy az uralkodó Golkar-párt így meg úgy, bizonyíték viszont nem került elő, és nem talált azóta sem a tavalyi rendszer-borulás után szabaddá lett sajtó.

Esélyek, arányok

Most pedig azt hallani, hogy sztrájkolnak a számlálóbiztosok. A fizetésüket akarják a gazok, és nem tudni, miért nem kapják meg azt a néhány rohadt rúpiájukat, talán csak nem a Golkar szórakozik mégis megint? Pénz ugyanis elvileg éppenséggel volna elég. A választással járó költségek egyharmadát külföldi kormányok adományozták az országnak, az ENSZ Fejlesztési Programja pedig megoldott egy sor olyan problémát, amely akadálya lehetett volna a tisztességes lebonyolításnak, nem kellett tehát senkinek saját költségen ásatnia saját politikai sírját. A napok óta változatlan utolsó adatok azonban még mindig csak kétharmados-háromnegyedes összegzettséget tükröznek.

Hogy ki is kerül ebbe a politikai sírba, ez ilyen feltételek mellett természetesen továbbra sem világos, hiába sugallják az eddigi eredmények Megavati Szukarnoputri pártjának, a PDI-P-nek (Indonéz Demokratikus Harci Párt) a győzelmét. A választási rendszer ugyanis ravasz és bonyolult, a rendszerváltás előtti idők terhes öröksége, mondhatni. Hogy ki lesz az új elnök, aki aztán majd kormányt alakít, ezt nem egyszerűen a szavazattöbbség dönti el, hanem a törvényhozás, amelyben a 462 parlamenti képviselőn kívül ott ül 238 további személy, akiket részben közvetlenül a hadsereg, részben a tartományok - ugyancsak most választott - parlamentje, részben pedig felekezetek, szakmai szervezetek, egyéb reprezentatív - ottani terminológiában: funkcionális - testületek neveznek ki. Az ő szavazataik pedig felboríthatnak minden előrejelzést, hiszen az elmúlt évtizedekben kialakult szokás szerint most is lefizetheti őket a Golkar, az eddigi állampárt. Ráadásul az eddigi, főleg a központi fekvésű, városiasodottabb területek adatait összegző eredmények még az utolsó pillanatban is módosulhatnak, ezeknek a képviselete ugyanis aránytalanul alulreprezentált a távoli, ritkábban lakott vidékekhez képest, ahol viszont lassabban terjed a rendszerváltó hangulat, és népszerűbb a Golkar, ellenzéki oldalról pedig a hívő mohamedánok kedvence, a PPP (Egyesült Fejlődési Párt, hogy hevenyészetten, ugyanakkor kemény szavakkal fogalmazzunk) vonzereje a legnagyobb.

Kérdéses másság

Az világos, hogy a lakosság többsége számára nem az a fontos, hogy mi, hanem az, hogy más legyen. A PDI-P sem tűnt ki precíz és számon kérhető elképzelésekkel, ígéretekkel, a többi formáció sem mondott sokat a szándékairól, a jövő megannyi rejtély. Nem a tennivalók hiányoznak, van belőlük bőven eldöntendő, nagy országos kérdésekből is, egy azonban biztos: a győztes mindenképpen koalícióval kormányoz majd, és nem világos, hogyan formálódnak majd a pártszövetségek. A PDI-P legvalószínűbb szövetségese a Nemzeti Ébredés Pártja (PKB - a harmadik helyen). Mohamedán csoportosulás ez is, de az iszlám és az állam külön tartását hirdeti, akárcsak Megavati. Egy további - szintén a mohamedán elemeket hangsúlyozó - csoport, a pillanatnyilag ötödik helyezett Nemzeti Mandátum Párt (PAN) a vidéken népszerű PKB-val szemben a képzettebb, városi muzulmánok körében hódít, a vallásosak túlságosan Nyugat-barátnak tartják, de elvileg szintén szövetségese lehet a világi, baloldali, szegényember-barát PDI-P-nek.

Nő nem

Egyetlen dolog biztos: az idő nem dolgozik az ellenzéki koalíciónak. A vadul vallásos PPP vezére rögtön a választások után kijelentette, hogy nem hajlandó egy nem hívőt, ráadásul egy nőt támogatni a világ legnépesebb mohamedán országának elnökjelöltjeként. Miután a több mint negyven évig tartó Szuhartó-féle fél-háromnegyed, néha egész diktatúra a nézetek rendben tartása és államosítása során a mohamedán hitéletet is csak az általa meghatározott keretek között engedte létezni, a muzulmán önazonosság is a felszabadulás időszakát éli, így a le-zés is csak erősödik. És természetes, hogy nem jön ez a Golkarnak rosszul. Mohamedánnak mohamedán ugyan Megavati is, de ez most már kevés, ráadásul a nem muszlimok is az ő szavazói.

Magának az elnökválasztásnak a kijelölt időpontja még messze van ugyan, az viszont nem mindegy, hogyan alakulnak addig a politikai folyamatok - és ezt befolyásolhatják erősen a végre megszülető választási eredmények. Nem világos, hogyan hátrál majd ki a hasereg politikai funkcióiból. Aztán ott van a kérdés, mi legyen a Szuhartó család által eltulajdonított nemzeti vagyonnal, mi legyen a függetlenségi törekvésekkel, hogyan álljon lábra a gazdaság és és és.

De végső soron mégis a lakosság kormányváltó lendülete számít, és úgy tudni, ez még nem lohad.

Kovácsy Tibor

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.