Külpol

Ciprusi rakéták: Mindenki másról beszél

A dél-ciprusi görög kormányzat orosz gyártmányú S-300-as légvédelmi rakétákat szándékozik vásárolni. Az üzlet látszólag két hatalom tiszteletre méltó magánügye, azonban a századvég egyik legzaftosabb diplomáciai válsága kerekedhet ki belőle. A két félen kívül szóhoz jutott már Törökország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, az EU, és felsikolthat a sziget északi harmadán létező 175 ezres lélekszámú észak-ciprusi miniállam is.
  • Dobrovits Mihály
  • 1997. január 16.

Hongkong: Kiválasztódás

Azt követően, hogy Zhiang Zemin (Csiang Cö-min) kínai államelnök múlt januárban baráti jobbot nyújtott a hongkongi kormányzói székre pályázó Tung Chi-Hwa-nak (Tung Csi-hua), már senki számára sem lehetett kétséges: 1997 után a jól ismert hajómágnás lesz a szigetország első embere. És valóban: a kormányzójelölő-bizottság december 11-én elsöprő többséggel Tung mellett szavazott.
  • Ara-Kovács Attila
  • 1997. január 9.

Peru: Az inka kileng

Alberto Fujimori perui elnök sohasem gondolta volna, micsoda hírnevet köszönhet majd a Túpac Amaru Forradalmi Mozgalomnak (spanyolból rövidítve MRTA), amelyről egyébként már jó éve büszkén jelentette a világnak, hogy megszűnt, kiirtva írmagig. Most, hogy a világ megtudta: az MRTA mégiscsak működik, a túszügyi híradásokból nap mint nap a közvélemény elé tárul az is, hogy hiába javultak látványosan Peru nemzetgazdasági mutatói az elmúlt években, a huszonnégymilliós lakosság fele a létminimumszint alatt tengődik, a szociális olló szélesebbre már nem is nyílhat. Vagyis van igazságtalanság bőven, harcolni ellene indokolt.
  • 1997. január 9.

Ausztria: Haider és alibitanúja

A magyarok általában irigylik az osztrákokat, akik megúszták a népi demokráciát, viszont a szociális hálójuk még ma is működik. Meglehet, nem kell már sokáig csorgatniuk a nyálukat: az osztrák konszenzus-demokrácia, amelynek alapján 1945 óta két párt, a szociáldemokrata és a Nép-, osztozik a politikai hatalmon, a végét járja.
  • Karl Pfeifer
  • 1997. január 9.

Európai Unió: Elődöntés

Huzavona az utolsó pillanatig, aztán a dublini csúcsértekezlet nagyjából-egészében áldását adta a pénzügyi unióra, bár a működtetésével kapcsolatos kérdésekben továbbra sincs egyetértés. Németország egy szigorú szankciórendszer mellett kardoskodott magára maradva. A dolog legsúlyosabb szépséghibája, hogy amennyiben a büntetések érvényben volnának, Bonn-nak azonnal hatmilliárd márkát kellene zárolnia az európai központi banknál.
  • - kyt -
  • 1996. december 19.

Szcientológia Németországban: Buzgalmi állapot

A demokráciát fenyegető totalitárius veszély vagy a bűnöktől mentes világhoz vezető út? Pszichikai terror vagy teljes lelki szabadság? Ami az Egyesült Államokban hírességek által támogatott, adómentességet élvező közhasznú egyház, az Németországban profitorientált vállalkozás, de még inkább titkosszolgálati megfigyelésre érett pszichoszekta. A szcientológia egyház Kelet-Európában is nyomul.
  • - sic -
  • 1996. december 19.

Szerbiai tüntetések: A kritikus tömeg

Harmadik hete tartanak már a szerbiai tömegtüntetések, ám úgy tűnik, ez sem elég ahhoz, hogy a rezsim megváltoztassa a helyhatósági választások második fordulójának eredményeit megsemmisítő döntését. Szerbia elnöke hallgat vagy gyorsvasutakról beszél, hű fegyverhordozói pedig minden csatornán és minden hullámhosszon maroknyi fasiszta és szélsőséges rendzavarásáról hazudnak.
  • - s&r rankovic -
  • 1996. december 12.

ENSZ: Bűnbak és gépezet

November közepén még csak az Egyesült Államok vétózta meg a Biztonsági Tanácsban az ENSZ-főtitkár újrajelölését. Mikuláskor már hét lehetséges afrikai jelölt neve volt ismert. Kibontakozóban a zsarolás, a belátás és a kompromisszumos elkenés együttes győzelme - csak nem világos, mi fölött.
  • - kyt -
  • 1996. december 12.

Kurd ki, kurd

1996. szeptember 18-án a belga rendőrség terroristaelhárító egysége akcióba lépett. A kurd nyelven sugárzó MED TV brüsszeli stúdiója volt a célpont. Ezzel egy időben a televízió londoni központi irodáit a Scotland Yard különleges egysége szállta meg. A gyanú: terrorizmus támogatása, pénzmosás, embercsempészet - és természetesen pedofília.
  • Kakuk György
  • 1996. december 12.

Párizsi pénzügyi panamák: Mi van a Szajnában?

Hidrogén és oxigén, hajóroncs és vízihulla, megtört szív és kiszolgált óvszer, fegyver és áldozat, hullámok tört tükrén táncoló fénypászma és iszapba fúlt sóhaj, továbbá botrány, pitiáner és sunyi, és ettől persze csak még gyalázatosabb az egész.
  • - kk -
  • 1996. december 12.

Ázsia, országok: Família Kft.

Délkelet-Ázsiával nem tanácsos viccelni. 1999-ben, amikor Makao visszakerül Kínához, Ázsia az ázsiaiaké lesz ától cettig, mint régen, és már most is egyedül ott van tényleges gazdasági növekedés. A nyugati már hosszabb ideje inkább szinten tartás, a keleti meg nincs.
  • - kk -
  • 1996. december 5.

Algéria: Referenbumm

Népszavazást tartottak a múlt héten Algériában, és a lakosság 80 százalékos részvétel mellett 86 százalékos arányban igent mondott az elnöki diktatúrára. Az ellenzéki körök csalást emlegetnek, de tények nincsenek a kezükben, így hát minden baj elfödve, a hatalom bebetonozva: az ország a jelek szerint visszacsúszik abba az állapotba, ahonnan egyszer már a fanatizmus grasszálásához vezetett az út.
  • Kovácsy Algéria
  • 1996. december 5.

Tüntetések Szerbiában: Tojást rántottak

Az ellenzék nem győzhet. Amikor kiderült volna, hogy a szerbiai helyhatósági választások második fordulójában a nagyvárosokban a hatalmon lévő szocialisták veszítettek, az eredményeket megsemmisítették. Az ellenzék nem adta fel; csalást kiáltott és tüntetésekbe kezdett. Nem csak Belgrádban és nem csak az ellenzéki aktivisták vannak az utcákon: hétfőn, lapzártakor, a belgrádi egyetemisták kezdtek általános sztrájkba - a jelentések szerint öt éve nem voltak ekkora megmozdulások.
  • - s&r rankovic -
  • 1996. november 28.

Népszavazás Belaruszban: Az elnök verhetetlen

A hétvégi népszavazás után Alekszandr Lukasenko kifejezte őszinte háláját az állampolgároknak, amiért nem törték magukat a túlzott demokrácia védelmében. Az elnök finoman értésükre adta: nekik is jobb így.
  • - vigo -
  • 1996. november 28.