Párizs polgármesterének lenni sosem volt rossz mesterség, igazán azonban Jacques Chirac tizennyolc évi működése alatt jött divatba és terjedt el a köztudatban, hogy a Városháza voltaképpen az Élysée-palota - a köztársasági elnöki hivatal - előszobája. Az sem véletlen, hogy amikor Chiracból elnök, pártjából, a neogaulle-ista RPR-ből kormánypárt lett, az új kabinet - amelynek hivatalosan nem ő a vezetője, de mégis - jórészt a Városháza egykori szürke és kevésbé szürke eminenciásaiból került ki, élükön Juppé miniszterelnökkel, aki Chirac polgármester adjutánsaként készült országos hatáskörére, körülötte pedig tizenegy további volt városházi káderrel miniszterként, valamint számos társukkal, akik kisebb, de talán nem kevésbé jelentős csavarjai lettek az államgépezetnek.
Ehhez képest csalódást okoz, hogy a jelenlegi botrány nem az Eiffel-torony eladásának klasszikus változatából indult ki. Ehelyett
kisöbű lakás- és egyéb panamák
verik fel a csendet, főszereplőik jobbára hivatalnokfeleségek, mint például Xaviere Tibéri, a jelenlegi polgármester-feleség, akinek - vizsgálóbírái szerint - közpénzek potyogtak a ridiküljébe. Ellene, továbbá az ilyenkor szokásos bűntársak ellen idén novemberben indult meg a vizsgálat, az ügyek azonban nem vele kezdődtek. 1994 augusztusa óta folynak ilyen-olyan vizsgálatok párizsi, illetve Párizs környéki RPR-funkcik ellen, haverok cégénél landoló lakásépítkezési szerződések (Franciaországban létezik állami lakásépítés, jobbára lakótelepek képében, olyan épületekében tehát, amelyeken nagyon hülyének kell lennie az építőnek, ha nem kaszálja hupikékre magát), szolgálati lakásokba beszállásolt retyerutya, szinekúrák (vagyis vesztegetés elfogadása, hiszen fizetésükkel politikai befolyásukat vásárolják meg a munkaadók) betöltése és hasonlók örvén: Juppé miniszterelnök volt felesége és fia a Városháza egyik lakásában húzzák meg magukat, később Jean Tibéri fiára lel rá a közvélemény egy városházi szolgálati lakás mind az öt szobájában, ráadásul a lakást a Városházának az az osztálya finanszírozta, amelyet emberemlékezet óta Tibéri papa vezetett - hogy csak néhányat soroljunk fel a számtalan história közül.
Mindez még nem volna akkora valami, volt már, hogy politikusok nem bírtak ellenállni kisebb-nagyobb kísértéseknek; talán még afölött is elsiklana a közvélemény, hogy jobbára
az RPR emberei
buknak meg apróbb stiklikkel, elvégre a szocialisták piaca ellenzéki időkben inkább kínálati, mint keresleti, kommunistát meg senki nem hülye venni magának, az utolsót ´92-ben állította a fa alá egy litván származású vasúti tisztviselő - az azonban már több mint sajátságos, hogy a rendőrség is több esetbe belekeveredett a maga jellegzetes módján. Bájos jelenet lehetett például az, amikor az első ügyek vizsgálójának az apósát próbálták meg bajba keverni, egy sebtiben kezébe nyomott boríték segítségével, amelyben egymillió frank lapult. Hogy ezzel ki és mit akart, rejtély, csak annyi biztos, hogy az eset kipattanása után a rendőrség főigazgatója úgy lemondott, mint a pinty; egy másik ügyben viszont a rendőrség győzött, amennyiben megtagadta a vizsgálatot egy házkutatás eredményeinek ügyében: a sajnálatos eset megint csak Tibéri egyik ingatlanán történt. Idén nyáron pedig vizsgálat indult az RPR pénztárnoka és pénzügyeinek feltételezett vezetője, Louise-Yvonne Casetta ellen azzal a gyanúval, hogy a politikusok magánzsebébe becsurrant-cseppent közpénzeket ő segítette át a pártkasszába - vagyis nem is biztos, hogy egyszerű megtévelyedésekről van szó.
- kk -
