Szerbiai tüntetések: A kritikus tömeg

szerző
- s&r rankovic -
publikálva
1996/50. (12. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Harmadik hete tartanak már a szerbiai tömegtüntetések, ám úgy tűnik, ez sem elég ahhoz, hogy a rezsim megváltoztassa a helyhatósági választások második fordulójának eredményeit megsemmisítő döntését. Szerbia elnöke hallgat vagy gyorsvasutakról beszél, hű fegyverhordozói pedig minden csatornán és minden hullámhosszon maroknyi fasiszta és szélsőséges rendzavarásáról hazudnak.

Harmadik hete tartanak már a szerbiai tömegtüntetések, ám úgy tűnik, ez sem elég ahhoz, hogy a rezsim megváltoztassa a helyhatósági választások második fordulójának eredményeit megsemmisítő döntését. Szerbia elnöke hallgat vagy gyorsvasutakról beszél, hű fegyverhordozói pedig minden csatornán és minden hullámhosszon maroknyi fasiszta és szélsőséges rendzavarásáról hazudnak.

Rendőrségi roham - hétfő éjjeli lapzártánkig - nem volt Belgrádban, letartóztatások és megfélemlítések annál inkább. Hírügynökségi jelentés szerint a szerbiai rendőrség december 6-án letartóztatta, bántalmazta és bebörtönözte Dejan Bulatovic (21 éves) sidi egyetemistát, aki az egyetemisták belgrádi tüntetésén a címoldalunkon látható, Slobodan Milosevic szerbiai elnököt rabruhában ábrázoló bábuval együtt mutatkozott. Rossz társaságba keveredett, mondhatni, ezt bosszulták meg a rendőrök. Az eset jól példázza, miként viszonyul a szerbiai rezsim a harmadik hete tartó tüntetésekhez: a napi mintegy százötvenezer ember nem számít, csinálhat, amit akar, amíg az Elnököt nem bántja, mert akkor valaki nagyon mérges lesz és verni fog.

A másik bájos eset - belgrádi források szerint - Kati Martonnal, a New York-i székhelyű Újságírókat Védelmező Bizottság (CPJ) elnökével történt meg (nem mellékes, hogy Richard Holbrooke, a daytoni békeszerződés határozott és a volt Jugoszlávia területén rettegett létrehozójának feleségéről van szó). Marton a Radio B92, a Radio Index, a pozarevaci Radio Boom93 betiltása után utazott Szerbiába (a belgrádi adók azóta ismét sugároznak - a szerk.) és találkozott Milosevic elnökkel, akitől megtudta: Belgrád utcáin a háborús bűnös Radovan Karadzic, a boszniai szerbek szellemi vezetőjének mintegy ötezer katonája randalírozik, mert puccsot készítettek elő ellene. Kati Marton döbbenten kérdezte meg a szerbiai elnököt, ugyan szokott-e tévét nézni, amire a szerbiai elnök azt válaszolta: a tévé mindig túloz.

Bukta van

Bármi lesz is a tömegmegmozdulások vége, az már biztos: Milosevic ezentúl nem lesz képes úgy uralkodni Szerbiában, ahogy eddig tette. Bebizonyosodott, hogy nem élvezi azt a támogatást, amihez hozzászokott: az ellenzékkel rokonszenvező - de legalábbis nem rezsimhű - statisztikusok szerint az ellenzéki Együtt (Zajedno) koalíció több mint harminc nagyobb városban diadalmaskodott: ezekben a szavazásra jogosult lakosság 65 százaléka tengeti szürke napjait. A maradék 150, a népesség egyharmadának lakhelyéül szolgáló körzetben a Szerbia Szocialista Pártja (SPS) által vezetett baloldali pártszövetség nyert. Még a tradicionálisan szocialistapárti dél is szembefordult Milosevictyel: a nagy iparvárosban, a szocialista fellegvárban, Nisben is az ellenzék nyert. Valami megváltozott Szerbiában, és ez a szocialistákat készületlenül érte - olyannyira, hogy Milosevic és felesége, Mira Markovic, a Jugoszláv Baloldal (JUL) elnöke 18-án kezdték volna évi szabadságukat.

A választási csalások után a polgárok úgy érezték: nem az ellenzéket károsították meg, hanem a nép szavazatait lopták el. Megtörtént, amit Szerbiában eddig csak hírből ismertek: az emberek felemelték a szavukat a jogaik védelmében. És a demonstrációk nem három napig tartottak, amint arra az elején számítani lehetett, most már a csehek 37 napos rekordja is komoly veszélyben van. Az ellenzék vezetőinek nem maradt más választásuk, mint hogy a megmozdulások élére álljanak, és megpróbáljanak neki valamilyen medert szabni. Az egyetemisták - bár követeléseik azonosak - nem csatlakoztak az ellenzéki tüntetőkhöz: még a látszatát is el akarják kerülni annak, hogy manipulálják őket. Ezért Belgrádban két tüntetés zajlik naponta: délben az egyetemisták sétálnak a főutcán, délután háromkor meg a polgárok gyűlnek össze. A szerb főváros élete déltől este hétig megbénul.

Jó hír, rossz hír

Belgrád egy része - ahol tüntetnek és akik eljutnak a tüntetésekre -, állítják helyi források, örömmámorban úszik: bebizonyosodott, hogy az SPS elveszítheti a választásokat - más kérdés, hogy ezt nem ismeri el -, és, nyolc év után először, kézzelfogható közelségbe került a rendszerváltás. Kiderült, az elégedetlenség akkora, hogy megfélemlítéssel és az események elhallgatásával immár nem lehet elejét venni a tiltakozásoknak - hát még megszüntetni őket. A szerbek örülnek, hogy a nemzetközi sajtó végre valami jót is mondhat róluk - nem csak mint három háború kirobbantóit emlegetik őket. "Újra esélyünk van egy normális országban élni", mondta a Narancsnak egy egyetemista. A szerbek megérték azt is, amire 1981 óta nem volt példa: Pristinából Adem Demaci, a balkáni Mandela (terrorizmus és szeparatizmus vádjával politikai elítéltként 28 évet ült Jugoszlávia börtöneiben), a kosovói albánok egyik legtekintélyesebb képviselője Vuk Draskovichoz, a Zajedno frontemberéhez intézett levelében olyat talált írni, hogy szereti a szerb népet, büszke rá, és hogy mindig is tudta, előbb-utóbb lerázza láncait. A vajdasági magyar politikai szervezetek, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) szintén támogatják a tiltakozásokat - eddig inkább bizonyos távolságtartás jellemezte őket a szerbiai ellenzéket illetően. Eddig a jó hírek.

Azonban a pesszimisták érvei is megfontolandók. Igaz, mondják, hogy a tüntetések még soha nem voltak ekkorák, és igaz, hogy szerbiai tiltakozás még nem tartott ennyi ideig, de: a tömeg a napi 150-200 ezres létszámmal elérte csúcspontját és nem nő tovább. Elmaradt a munkások csatlakozása is, nélkülük pedig nem lehet forradalomról álmodni. Pedig lenne miért utcára vonulni, a szerbiai gazdaság haldoklik, a nyomor egyre mélyebb (lásd a Hárommillió szegény országa című keretes írásunkat). Azt a magyarázatot nem lehet komolyan venni - bár van igazságtartalma -, hogy a reggeli műszakkezdés után bezárják a gyárkapukat, így kimenni nem lehet: hétfői jelentések szerint egyes belgrádi üzemekből kivonultak ugyan a munkások, de avval a lendülettel haza is mentek, nem pedig tüntetni (elképzelhető, de nem biztos, hogy szerdán, lapunk megjelenésekor, az egyik fémmunkás-szakszervezet csatlakozik a demonstrációhoz). A realista-pesszimisták a más városokban zajló rokonszenvtüntetésekről úgy vélik, merészség lenne azt állítani, hogy az engedetlenség országszerte terjed.

Az óvatos duhajok, Aleksa Djilas például, Milosevic lemondásának követelését csupán romantikus forradalmi jelszónak tartják, nem pedig megvalósítható programnak. Lehet, az árnyékkormányról szóló hírek is inkább romantikusak, mint reálisak: az ellenzék mondott valamit - hogy lenne, aki elkormányozná az országot, ami nem vitás -, aztán inkább hallgatott, senki nem erősített meg semmit. Igaz, nem is cáfolt.

Mindeközben a nemzetközi közösség, amely már-már elfelejtette, sőt megbocsátotta a boszniai háborút Milosevicnek, most szintén érezteti, hogy a tréfának is van határa. Milosevicet Dayton után nem átallották stabilitási tényezőnek nevezni; Daytonért és együttműködési készségéért az embargó feloldásával jutalmazták, most viszont olyan hangon beszélnek vele, mint amilyenen 1992 tavaszán, a szankciókat megelőző időben.

Az erőszakszervezet kivár

Senki sem tudja, miként reagál majd Milosevic. Az ellenzék attól tart, hogy semmibe veszi a külföldről érkező figyelmeztetéseket, és a végén mégis erőszakkal számol le a tüntetőkkel. Ugyanakkor csak találgatni lehet, hogy egyáltalán bevethető állapotban van-e a rendőrség és a katonaság. A Jugoszláv Hadseregnek (VJ) viszonylag kevés oka lenne szeretni a szerbiai elnököt: ténykedésének hála három háborút és a becsületét veszítette el, egyes adatok szerint létszáma kevesebb, mint a felduzzasztott rendőrségé, anyagi helyzete siralmas, a tisztek helyzete katasztrofális. Az elnök is tudhat valamit, több alkalommal menesztette már a teljes vezérkart.

A rendőrség - állítják forrásaink - már kiszámíthatatlanabb. Nyilvánosan eleddig nem bántalmaztak senkit, sőt a Narancs értesülései szerint a rendőrök egy része üdvözli a tüntetőket. De aztán eljő az este és a letartóztatások: több mint száz tüntetőt vittek el eddig, ezért lehet, hogy nem kell bizonytalan állományt sejteni a tétlenség hátterében.

Ugyanakkor, hívják fel a figyelmet mások, a rendőrök között sokan Vojislav Seselj Szerb Radikális Pártjával (SRS) szimpatizálnak; Seselj pedig inkább ellenzi, mint támogatja a tüntetéseket. A tartalékos rendőrök - akiket Szerbia különböző részeiből Belgrádba vezényeltek - hetek óta tétlenül nézik az eseményeket, az unalom pedig kikezdi az idegeket, és abból bármi lehet: az is, hogy alkalomadtán ott hagyják az egészet, és hazamennek, de akár lelkesen hozzákezdhetnek végrehajtani a tömegoszlatásra vonatkozó parancsot. Lapzártakor úgy tűnik: a tömeg önmagát védelmezi, túl nagy falat lenne a megverésük.

Nincs visszavonulás

A feszültség nagy, az egyetemisták eltökéltnek tűnnek, az ellenzék nemkülönben. Bár viszonylag ritkán nyilvánulnak meg mostanában, a szocialisták kezdenek idegesek lenni. Ha a tisztességes visszavonulás lenne a céljuk, azt már megtehették volna - a csalások miatt hivatalosan is panaszt emelt az ellenzék, először a területileg illetékes bíróságokon, aztán a szerb, majd a szövetségi legfelsőbb bíróságon. A panaszokat elutasították, és evvel Milosevicnek rendkívül beszűkült a mozgástere. A nemzetközi közösség támogatását is elvesztő elnök pedig képes lehet erőszakos lépésekre is (több diplomata szájából is elhangzott már, hogy Boszniáról Milosevic nélkül is lehet tárgyalni; az ellenzék leveleket küldözget szerte a világba arról, hogy ha hatalomra kerülnének, érvényesnek ismernék el Daytont). Amit Milosevic eddig tett - néhány helyi SPS-kápó leváltása -, először engedménynek tűnt: most azonban a személycserék egyre inkább az SPS-en belüli tisztogatás formáját öltik, a párt ideológiai és gyakorlati felkészítését valami borzalmas és nagy tettre.

Sokan úgy vélik, Szerbia első emberének lába alól kezd kicsúszni a talaj; persze a végjáték nem lesz szükségképpen rövid és békés.

- s&r rankovic -

(Belgrád)

- makai -


Protest96 az Interneten

Már az nagy szám volt, amikor ´89-ben a tévé a romániai eseményeket közvetítette; Nicolae nem érti, mi bajuk az egyetemistáknak, ott fütyülnek, ahol tapsolni kellene, a kimerevített képről emlékezetes marad zavart döbbenete, aztán tévében pulóveres emberek lökdösődnek mikrofonért, ablak mögött talán szekus van, a tiszt pisztolyával elegánsan lábon lövi magát, lőporszagú karácsony. Az Öbölből háborút közvetítettek, kvázi, gépek bevetésre, gépek bevetésről (az újságírók azóta gyűlölik a poolt, a kiváltságos szerkesztőségek és a háborús cenzúra intézményét).

Aztán Internet: aki látta, mesélte, hogy a CNN a Rabin elleni merénylet idején nem feledkezett meg a weboldalak frissítéséről.

Most pedig Belgrád: órákat lehet szörfölni és friss hírekre vadászni. A B92 betiltása után nagy volt a tolongás a hálón, a Narancsnak leginkább a http://www.siicom.com/odrazb/ jött be. A tüntető egyetemisták is gondoltak az Internet-közönségre, a Protest96 a http://galeb.etf.bg.ac.yu/"protest96/ címen érhető el. Hírek, nyilatkozatok, támogató levelek (pl. Vlade Divac kosaras). Néha várni kell sokat, a Protest96 ilyen esetekre a következő címeket ajánlja: http://www.allston.com/ vagy http://www.yurope.com/mirrors vagy http://www.wwa.com/"srdjan/protest96. Támogató leveleket a protest96@galeb.etf.bg.ac.yu e-mail-címre lehet küldeni.

Ínyenceknek, valódi érdeklődőknek van irc is, az irc.rcub.bg.ac.yu #protest csatornán néha egész jó dolgokat lehet megtudni - gyorsabban, mint egyébként. Például: megint van B92 és Index. Néha viszont belgrádiak nélkül kénytelen csevegni a külföldre szakadt - és szerbül beszélő - közönség, ilyenkor nagyon könnyen bennfentes internetezők és számítógépmágusok fórumává alakul át a csatorna.

A legszörnyűbb azonban lelkes svéd, holland vagy egyéb ostobák felbukkanása, akik tájékozódni akarnak, de azonnal (szerencsére mindig akad egy türelmes, aki megmagyaráz), hogy például: miért is tüntetnek a belgrádiak, demokráciát szeretnének-e vagy csak megkérdezik a Budapesten székelő irc-használót, hogy ő is jár-e tüntetni. Hát persze, naponta.


Hangulati elemek

A tojásdobálás a múlté, avatták be a Narancsot a trendre és divatra mindig érzékeny belgrádiak: most a házilag, saját kezűleg készített transzparensek szezonja köszöntött be. A legtöbb a rezsimhű sajtó vádjaira - "fasiszta, az ellenzék által manipulált maroknyi járókelő" - válaszol. A műfaj legjobbjai, állítják, az egyetemisták. Szemelvények: Engem manipulálnak, éretlen vagyok, unintelligens, profasiszta; Sétálok, tehát gondolkodom; Halt für Banditen; Ilyen állatokat nem gyógyítunk. Állatorvosok. (Az állatorvosi egyetem hallgatói - a szerk.); Slobo ölte meg Laura Palmert; Miért loptok, bazeg. Van egy sodrása, amikor százezer torok üvölti: Vörös banda!; Tolvajok!; Mars, Slobo, mars!. A legnépszerűbb ráolvasó versike - hevenyészett fordításban - így szól: Bekaphatják a farkad, Zoran, Zoran (Zoran Djindjicet, a Demokrata Párt elnökét, a Zajedno polgármester-jelöltjét buzdítják evvel kitartásra - a szerk.). A bekapás motívum gyorsan szervült a belgrádi folklórba, maga Djindjic is mondta már a tüntetés aznapi befejezésekor, hogy holnap ugyanitt, és addig is bekaphatják. Sőt a baloldali koalíció egyik vezéralakja nyilatkozatában azt fejtegette: általános (szövetségi, köztársasági, helyhatósági) választásokat kell kiírni, és akkor majd kiderül, hogy ki kinek kaphatja be.


Hárommillió szegény országa

A Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban 1990 óta megkétszereződött a szegények száma: a tíz és fél millió lakosából hárommillió a szegénységi küszöb alatt él, képtelen arra, hogy alapvető élelmiszerigényét megfelelően kielégítse. Ez áll egy nemrégiben befejeződött - a Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold megbízásából készült - szociológiai felmérésben.

Az életszínvonal általános csökkenése eltörölte az alsó és a középosztályok, valamint a városi és falusi lakosság közötti különbségeket: az ország 70 százalékának azonos a jövedelemstruktúrája. A lecsúszó középrétegek a válság előtt viszonylag magas életszínvonalon éltek - ma jövedelmük legnagyobb részét élelemre költik, s esélyük sincs a háztartási eszköz vagy személygépkocsi vásárlására, utazásra.

1993-ban a háztartások 80 százaléka rendelkezett elektromos tűzhellyel, bojlerrel, színes tévével, mosógéppel. Autóval minden harmadik háztartás bírt, ezzel szemben Jugoszlávia lakóinak kétharmada ma jövedelmének legalább a felét élelmiszerre költi, 15 százalékát pedig a lakásra - ez az arány megegyezik a fejlődő országok hasonló mutatóival.

A kutatók egy ezerkétszázas mintán felmérték a 25 jugoszláviai ingyenkonyha 24 ezer állandó vendégének szociális és gazdasági jellemzőit is. A megkérdezettek - túlnyomórészt idős, egyedül vagy kettesben élő városi lakosok - 90,4 százalékának 150 dinár alatt van a havi jövedelme, 45 százalékuk pedig 50 dinár alatti összegből kell hogy fenntartsa magát (ez körülbelül 14 márka, mintegy 1400 forint). A felmérés készítői szerint még legalább 75 ezren élnek Jugoszláviában az ingyenkonyhák klienseiéhez hasonló körülmények között és színvonalon.

Siralmas helyzetben vannak a Horvátországból és Boszniából Jugoszláviába menekültek is. Nincsenek tartalékaik, még alkalmi munkalehetőségeik is alig, szinte kizárólag a humanitárius segélytől függenek. A minimális gondoskodás mintegy 400 millió dollárjába kerül Jugoszláviának, ami a nemzeti össztermék 3,4 százalékát jelenti. A tanulmány szerzői szerint nyilvánvaló, hogy az állam még azt az életszínvonalat is képtelen biztosítani a menekülteknek, amely a lakosság legszegényebb tíz százalékának osztályrészül jut. A menekültek túlnyomó többsége rokonoknál, barátoknál, ismerősöknél lakik, ami súlyos terheket ró a befogadó családokra. A menekültek családoknál történő elhelyezése azt is jelenti, hogy a velük kapcsolatos terhek nagy részét a jugoszláv állam a polgáraira hárította át.


Szól a rádió

A két betiltott belgrádi rádió - a B92 és az egyetemista Index - két nappal a betiltásuk után szinte egy időben kezdett ismét sugározni. Egy nappal később, december 6-án, pénteken Aleksandar Tijanic, a szerb kormány tájékoztatási minisztere benyújtotta lemondását, mondván, "Szerbiában a média problémáit David Copperfield sem tudná megoldani", nemhogy ő, a kiscserkész.

A betiltásuk előtti héten a B92 és az Index rádiókat zavarták: a B92 újságírói a hírműsorokban technikai jellegű tanácsokat adtak a hallgatóknak, hogy miként tudnák kiküszöbölni a zavarást tévéantennák, drótok és a készülékek mozgatása segítségével. December 3-án azonban a két rádió elnémult. Ezzel egy időben a pozarevaci (Milosevic szülővárosa) Boom93-at is elhallgattatták.

A tiltakozások magyarázkodásra kényszerítették az illetékeseket, akik avval védekeztek, hogy a két belgrádi rádiónak nincs engedélye (igaz, a B92-nek hét éve nem adnak engedélyt - a szerk.), hogy nem újították meg szerződésüket a Szerbiai Rádió és Televízióval (RTS), amelynek az adóit használják... Két nappal később, az RTS igazgatójának intézkedése nyomán megállapították a hibát: a bőséges esőzések alatt víz folyt a koaxális kábelbe, és váratlanul megszakította a műsorszórást (a Narancs is megszerezte a levelet, amelyben felszólítják a B92-t, hogy engedély híján azonnal szüntesse be műsorát).

Kati Marton, a CPJ elnöke három órát tárgyalt Milosevictyel. A találkozó után Marton a sajtótájékoztatón egy papírt mutatott fel - saját és Milosevic aláírásával -, amelyen az áll: az aláírók síkra szállnak a sajtószabadságért, és hogy a szerbiai újságírók szabadon dolgozhatnak. Hírlik, Milosevic két szót húzott át a papíron, nevezetesen azt, hogy nincs cenzúra.

szerző
- s&r rankovic -
publikálva
1996/50. (12. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...