Nagyon radioaktív egy termálfürdő vize Szlovákiában

  • narancs.hu
  • 2021. július 17.

Külpol

A bellegszencsei mintában mért mennyiség meghaladja az egészségügyi határértéket.

Jelentősen meghaladja az egészségügyi határértéket a radioaktivitás mértéke az Érsekújvári járáshoz tartozó bellegszencsei (Podhájska) termálfürdő vizében – írja a parameter.sk, a szlovák RTVS honlapjára hivatkozva.

Az írás arról szól, hogy a rendőrség és a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség gyanúja szerint az egészségre veszélyes mértékű radioaktivitás tényét megpróbálták elhallgatni.  „A minisztérium vezetése mindent megtesz a termálvíz felhasználásának helyreállítása érdekében. Azonban véget kell vetni a törvénysértésnek” – áll a hatósági nyilatkozatban.

Ha egy termálvíz kisebb mértékben radioaktív, az még nem jelent veszélyt az egészségre.  Magyarországon több fürdő vize is tartalmaz radont, amely radioaktív nemesgáz.

A parameter.sk írása szerint az illetékes minisztérium korábbi irányítói is felelősek azért, hogy a víz összetételének hamis adatai alapján lehetővé tették, hogy folytatódhasson a kitermelés és a felhasználás, ez pedig „árthatott a fürdőt látogató vendégek egészségének”.

A leadkép forrása: parameter.sk

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.