Újabb magyar cirkusz az Európai Parlamentben

  • narancs.hu
  • 2024. november 27.

Külpol

A Tisza Párt megszavazta az Európai Bizottságot Orbán emberével, Várhelyi Olivérrel együtt, a Fidesz és a DK nem, bár nem ugyanazért. 

Megszavazta az Európai Parlament az új Európai Bizottságot, amelyben Várhelyi Olivér ismét biztos lett – tudósított szerdán a hvg.hu.

688-an szavaztak, 370-en támogatták az Ursula von der Leyen vezette testületet, 282-en szavaztak ellene, 36-an tartózkodtak.

A második ciklusát kezdő von der Leyen arról beszélt, testülete azért fog dolgozni, hogy az Egyesült Államokhoz és Kínához zárkózzon föl az EU az innováció szempontjából, közös terv szülessen a dekarbonizációra, és erősödjön Európa gazdaságának biztonsága.

 Magyarországot az elsőként felszólaló Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke és frakcióvezetője hozta szóba, így: „a német AfD, Le Pen Franciaországban és Orbán Magyarországon nemcsak versenytársak a demokráciában, hanem politikai ellenségek is a Néppárt számára. Nem engedem meg, hogy elpusztítsák azt az Európát, amelyet én is szeretek. Magyar Péter Orbán ellen, Tusk Kaczynski ellen, a Néppárt mindig az első sorban harcol, ha meg kell védjük azt, amiben hiszünk, Európa, Ukrajna és a jogállamiság érdekében.”

A Patrióták Európáért nevű legnagyobb ellenzéki tömörülés – soraiban a Fidesszel – nem támogatta a Bizottságot. Vezetőjük, Jordan Bardella az előző ciklus botrányait említette, azt, hogy az Unió az iszlamizmussal szemben gyenge.

A francia Manon Aubry, a baloldaliak társelnöke is a Bizottság ellen beszélt: szerinte most kezdődik a szélsőjobboldal uralkodása a testületben. 

A szociáldemokrata frakció kedden este még úgy nyilatkozott, hogy meg fogja szavazni a testületet, a DK oda tartozó két képviselője, Dobrev Klára és Molnár Csaba mégis nemmel szavazott, mondván, Várhelyi Olivér is tagja ennek a testületnek, aki „Orbán Viktor kinyújtott brüsszeli keze”.

A DK ki is adott szerdán egy közleményt, amely szerint 

„Magyar Péter és a Tisza EP-képviselői ma megszavazták az Orbán brüsszeli emberével felálló új Európai Bizottságot. Megint összenőtt, ami összetartozik, megint létrejött az Orbán-Magyar fura koalíció

az Európai Parlamentben. Megint kiderült, hogy kutyából tényleg nem lesz szalonna. Mi természetesen nemmel szavaztunk. Mert mi soha nem támogatjuk Orbánt, soha nem támogatjuk Orbán embereit. A Tisza és Magyar Péter megszavazták az egész Bizottságot, így Várhelyi Olivért, Orbán emberét is. Mi leszavaztuk az egész Bizottságot, mert csak így lehetett Orbán embere ellen szavazni.” 

Magyar Péter is kiadott azonban egy közleményt, amely így kommentálja a történteket:

 „Ma az Európai Parlamentben hivatalosan is létrejött a Fidesz-DK nagykoalíció, amikor együtt szavaztak az új Európai Bizottság ellen,

amely Orbán és Gyurcsány összeborulása ellenére meggyőző többséget kapott. Külön vicces, hogy Orbánék még a saját jelöltjüket, Várhelyi Olivért sem támogatták. Mi a TISZA Pártnál a hazánkat szolgáljuk otthon és az Európai Parlamentben egyaránt. Ma az Orbán-Gyurcsány tandem már nem csak Brüsszelben, de Magyarországon is kisebbségbe került.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.